Index Vakbarát Hírportál

Ezt mondta Lando Norris a Magyar Nagydíjat befolyásoló csapatutasításról

2024. július 21., vasárnap 18:16

Oscar Piastri nyerte a 39. Formula–1-es Magyar Nagydíjat, miután Lando Norris a McLaren utasításának eleget téve elengedte ausztrál csapattársát az utolsó körök egyikében. A leintés után Norris elmondta, hogy csapatjátékosnak tartja magát, és nem akart rossz fiúnak tűnni.

„Nem akarok olyan srácnak tűnni, aki nem fair. Oscar sokat tett értem a múltban, és sok versenyen segített nekem. Megérdemelte ezt a győzelmet. Oscar jobban rajtolt, és jobb versenyt futott, mint én. A végén megtettem, amire kértek, ez volt a helyes dolog. A mai a mi napunk volt, sok pontot szereztünk, ami jó hír a konstruktőri versenyt tekintve. De nem bízhatjuk el magunkat, bárhol borulhat az erősorrend, akár már a következő versenyen, Spában” – értékelt röviden Norris.

Nagyon különleges ez a nap, gyerekként arról álmodtam, hogy egyszer én állok a pódium tetején egy F1-es verseny után. Kicsit komplikált volt a verseny vége, de a rajtnál jó pozícióba hoztam magam, köszönöm a csapatnak a csodálatos autót. Nagyon bíztam a csapatban és Landóban, hogy visszakapom az első helyet. Szerintem korrekt döntés volt, hogy a végén sort kerítettünk a cserére

– nyilatkozta a boldog futamgyőztes.

A harmadik helyen célba érő Hamilton azt mondta, ma nem vehették fel a versenyt a McLarenekkel, de még a Red Bull is gyorsabb volt náluk.

„A végén hajmeresztő csatát vívtam, de ilyen az autóversenyzés, szerintem ez egy tipikus versenybaleset volt. Nagyon örülök a megszerzett pontoknak” – tette hozzá a 200. dobogós helyezését megszerző brit, utalva az ütközésre, ami miatt a versenyfelügyelők berendelték magukhoz Max Verstappent.

Nem sokkal később a holland is elmondta, hogyan élte meg belülről a koccanást:

Miután elszántam magam a manőverre, Lewis folyamatosan jobbra húzott, miközben én már a féktáv közepén jártam. Nem fékeztem későn, de ütköztünk, szerintem ezért nem érdemlek büntetést.

Verstappen a verseny alatt többször is ingerült hangon vitatkozott a versenymérnökével, ennek okáról is faggatták őt:

„Nem tudom, miért gondolják azt az emberek, hogy nem emelhetem fel a hangomat verseny közben. Ez egy sport, és ha ez egyeseknek nem tetszik, akkor maradjanak otthon, és nézzenek mást” – felelte a vb-címvédő.

Rovatok