Index Vakbarát Hírportál

Újabb dobogó az újoncok között, Molnár Martin már csak 10,5 pontra kínai riválisától

2024. szeptember 21., szombat 21:54

Összetettben egy kilencedik hellyel gazdagodott a silverstone-i brit Formula–4-es hétvége első futamán, ám így is óriási lépést tett az újoncok bajnoki címéért dúló csatában hátránya ledolgozása felé Molnár Martin. A Virtuosi Racing magyar pilótája az időmérőedzésen a legjobb idejével az 5., az első futam rajtsorrendjét meghatározó második legjobb körével a tizedik helyet szerezte meg.

Molnár Martin remekül kezdte a brit Formula–4-es bajnokság utolsó előtti hétvégjét, hiszen a pénteki második szabadedzésen a 2. időt ért el, és csak a pontversenyt toronymagasan vezető Deagen Fairclough előzte őt meg. A Virtuosi Racing magyar pilótája a jó tempóját szombatra is átmentette, és a silverstone-i pálya legrövidebb, National nyomvonalára jellemző elképesztően kis különbségeket hozó időmérő edzésen az 5. időt érte el – olvasható a MOTAM által szerkesztőségünknek megküldött beszámolóban. 

Egész nap lógott az eső lába, reggel nagy sötétség és hűvös idő fogadott minket a pályán, amelynek állapota sokkal rosszabb volt, mint a pénteki szabadedzéseken. Az időmérő nem alakult rosszul, de végezhettem volna előrébb is, hiszen a 3. helyezettől mindössze 15 ezreddel, és a 2. helyezettől is csupán két és fél századdal maradtam el, ami még egy ilyen rövid pályán is elképesztően kevés. Az időmérő első fele kissé kaotikusan alakult, többször feltartottak, de a második felében már sikerült tisztább köröket futnom, a legjobb időeredményeimet is ekkor értem el

– idézte fel a kvalifikáció történéseit a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője.

A hétvége első futamán Martin a 9. rajtkockából várhatta a rajtot, és hogy egy kicsit nehezebb legyen a mezőny dolga, a tipikus brit időjárás is közbeszólt. „A rajtelőkészítőben álltunk, amikor elkezdett esni az eső, de közben sütött a nap és az aszfalt is 26 fokos volt, úgyhogy nem igazán maradt meg a víz a pályán. Az első körökben azért nem volt könnyű dolgunk. A rajom nagyon jól sikerült, de az első kanyarban, ahol nedves volt az aszfalt, hibáztam és lesodródtam a pályáról. A második kanyar féktávján aztán pont az ellenkezője történt, és miután láttam, hogy mindenkinek füstöl a gumija, kicsit korábban fékeztem. Ezzel a két megingással el is veszítettem a jó rajttal nyert pozíciókat.” 

Ezután Martin is megtapasztalhatta, milyen az, amikor nagyon kicsi a tempóbeli különbség az egyes autók között, és vonatozássá válik a verseny.

Beragadtam az egyik riválisom mögé, mert ezen a pályán nagyon kicsit a különbségek a versenyzők között tempóban, lemaradni nem lehet, mert szorosan követik az embert, úgyhogy az egyetlen választása az, hogy közel marad a turbulens levegőben, ez pedig rendszerint vonatozásba torkollik

– összegzett Martin, aki végül a 10. helyen ért célba, ám a szintén újonc Matús Rybát utólag megbüntették, amivel a Virtuosi Racing versenyzője előrelépett egy helyet a 9. pozícióba, az újoncok között pedig második lett.

Ami pedig a legfontosabb, hogy az újonc összetett második helyén állva megelőzte az első futamot a 14. pozícióban befejező Cuj Jüan-put, azaz pontokat hozott legfőbb riválisán, és már csak 10,5 pontra van a kínai versenyzőtől. „A mai nap pozitívuma egyértelműen a rajt, illetve az, hogy megvan a tempónk, valamint sikerült pontokat hoznom az újoncok bajnoki címéért zajló csatában a fő riválisomon. Vasárnap nagy valószínűséggel esni fog, igyekszünk kihozni a lehetőségeinkből a maximumot” – tekintett előre Martin a vasárnapi napra.

A 2024-es brit F4-es idény

Rovatok