Index Vakbarát Hírportál

Nem alakul jól a búcsú, Hamiltonnak a mezőny végéről kell indulnia utolsó mercedeses futamán

2024. december 7., szombat 16:11

A konstruktőri világbajnoki címért küzdő McLaren istálló brit versenyzője, Lando Norris volt a leggyorsabb szombaton a Forma–1-es szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíj időmérő edzésén. Lewis Hamilton nagy meglepetésre már a Q1-ben kiesett, de Charles Leclerc sem lehet boldog, aki a Ferrarival nem tudott bejutni a Q3-ba.

Az első szakasz végén a Mercedes eleve későn küldte ki a pályára a veszélyzónába csúszó Hamiltont, aki éppen hogy el tudta kezdeni az utolsó gyors körét. Az első szektora nem volt az igazi, a középsőben egyéni legjobbat futott, aztán a harmadikban is időt veszített, miután az elbambuló Kevin Magnussen az útjába pöckölt egy bóját.

A hosszúkás pályaelem a kocsija alá esett, ami biztosan nem tett jót az autó egyensúlyának. Hamilton érhetően csalódottan vette tudomásul, hogy csak két versenyzőnél tudott gyorsabb lenni, amit azt jelenti, hogy a vasárnapi versenyen jelen állás szerint csak a 17. helyről rajtolhat (később módosult a rajtsorrend, jelen állás szerint a 16. helyről indulhat a hétszeres világbajnok brit). A holnapi lesz karrierje utolsó mercedeses versenye az F1-ben, hiszen mint az jól ismert, 2025-ben átigazol a Ferrarihoz.

Ha már szóba került az olasz istálló, a mezőny egyik legjobb időmérős versenyzője, Charles Leclerc nagy meglepetésre nem élte túl a második szakaszt, a továbbjutást érő idejét ugyanis négykerekes pályaelhagyás miatt törölték, így csak a 14. lett.

Mivel a hétvége korábbi szakaszában az autója kapott egy új energiatárolót, a monacói kénytelen lesz a 19. helyről startolni vasárnap, mert a csere miatt kapott egy 10 rajhelyes büntetést (a Williams pilótáit is hátrébb sorolják, ezért nem kell a ferrarisnak az utolsó helyről indulnia). Ez mélyütés volt a „vörösöknek”, akik még harcban vannak a konstruktőri címért a McLarennel.

Az időmérőt végül Norris nyerte, a második rajtkockából csapattársa, Oscar Piastri rugaszkodhat el. A négyszeres világbajnok Max Verstappen csak a harmadik rajtsorból indulhat, Nico Hülkenberg is megelőzte őt a Haasszal. A kvalifikáció másik meglepetésembere, Valtteri Bottas a kilencedik lett a gyengécske Kick-Sauberrel.

Frissítés: Hülkenberg az időmérő közben egy ízben két autót is megelőzött a boxban, amivel szabályt szegett, ezért a sportbírók három rajthellyel hátrébb sorolták a németet, aki így kénytelen lesz a hetedik helyről rajtolni.

Az 58 körös Abu-Dzabi Nagydíj vasárnap magyar idő szerint 14 órakor kezdődik.

Formula–1

Abu-Dzabi Nagydíj

A teljes rajtsorrend:

1. sor:

2. sor:

3. sor:

4. sor:

5. sor:

6. sor:

7. sor:

8. sor:

9. sor:

10. sor

Rovatok