Ruanda fővárosában, Kigaliban vette át pénteken este Max Verstappen a Formula–1-es világbajnoki trófeát. A gálán Michelisz Norbertet és Kiss Norbertet is díjazták. A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) először tartotta Afrikában év végi gáláját – adta hírül az MTI.
A Red Bull 27 éves holland pilótája sorozatban negyedszer hódította el a vb-címet az autósport elitkategóriájában. Az ezért járó díjat Paul Kagame ruandai elnöktől és a FIA-t irányító Mohammed ben Szulajemtől vette át.
Verstappen, aki a sorozat 1950 óta íródó történetében mindössze a hatodik olyan versenyző, aki legalább négy világbajnoki címet gyűjtött, beszédében úgy fogalmazott: büszke a szezonjára és az istálló minden munkatársára.
Csodálatos. A négy bajnoki cím hihetetlen. Természetesen remélem, hogy ez még nem a vége és hosszabb távon is sikeresek leszünk
– mondta Verstappen, aki a gálát megelőzően együtt dolgozott Kigaliban a ruandai autóklub által szervezett utánpótlás-nevelési programban résztvevő juniorkorú versenyzőkkel.
Ez a közmunka volt a büntetése letöltése, amit káromkodásért kapott, miután a Szingapúri Nagydíj egyik sajtótájékoztatóján nem odaillő nyelvezetet használt.
A konstruktőri világbajnoki címet idén – 26 év után először – a McLaren nyerte, véget vetve ezzel a Red Bull uralmának.
Az FIA honlapjának beszámolója szerint a díjátadón két magyar is megkapta a trófeáját: Michelisz Norbertet a TCR World Tour bajnokaként, Kiss Norbertet pedig a kamionos Európa-bajnokság győzteseként részesítették elismerésben.
(Borítókép: Handout/FIA/DPPI via Getty Images)