Index Vakbarát Hírportál

2025 – az év, amikor a káromkodás dönthet a F1 bajnoki címéről

2025. január 29., szerda 14:30

Mohammed Ben Szulajem FIA-elnök úgy döntött, felveszi a harcot az őt kritizáló és káromkodó Formula–1-es pilótákkal, és összehozott egy olyan szabályozást, amelynek eredménye, hogy a versenybírók jobban beleszólhatnak a bajnokság alakulásába, mint bármikor korábban. Az új szabályozás mögött ugyan érthető a szándék, azonban a megfogalmazás szubjektivitása sok problémát fog még okozni a jövőben.

Valamivel kevesebb mint két hónap van a még a Formula–1 (F1) 2025-ös szezonnyitó nagydíjáig, de a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA) már sikerült kiakasztania a pilótákat és a rajongókat is. Az FIA ugyanis egy sor büntetési irányelvvel bővítette a Nemzetközi Sportkódexét, amely a sportfelügyelőknek mostantól lehetővé teszi, hogy káromkodásért és a sportszabályzat egyéb módon történő megsértéséért a versenyzőket akár eltiltással és pontlevonással is sújthassák.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy rejlik valami értelem az új szabályozás mögött, annak lelövöm a poént, hogy nem, az egész úgy hülyeség, ahogy van, bár érthető az irány, amelybe az FIA elnöke elindult. Ezért a mondatomért pedig már repülne is egy kellemes 40 ezer eurós, vagyis nagyjából 16,3 millió forintos büntetés az FIA-től, ha Formula–1-es pilóta lennék. De szerencsére nem vagyok az, így nyugodt szívvel és bírságok nélkül számolhatok be Mohammed Ben Szulajem FIA-elnök káromkodás és véleménykifejtés elleni harcáról. 

2024-ben még közmunka járt a káromkodóknak

A tavalyi F1-es szezon nem csak a versenypályán volt izgalmakban gazdag, hanem azon kívül is. A botrányok közül a nézők számára talán legszórakoztatóbb Max Verstappen és Mohammed Ben Szulajem vitája volt. A világbajnok a 2024-es Szingapúri Nagydíjon egy interjú közben „elfogadhatatlan nyelvezetet használt”, amikor saját autójának teljesítményét kellett minősítenie, ezért közhasznú munka elvégzésére ítélték.

A döntés miatt a büntetés miatt a pilótákat tömörítő szervezet, a Nagydíjversenyzők Szövetsége (GPDA) is kiállt a holland versenyző mellett. A világbajnok pedig tüntetőleg csak egyszavas válaszokat adott a következő FIA-sajtótájékoztatón, „nehogy megint megbüntessék”. Azonban az elképesztően komikus jelenetek után sem vette észre magát az FIA és Mohammed Ben Szulajem. (Halkan jegyzem meg, hogy ezért a mondatért már egy 80 ezer eurós, vagyis 32,6 millió forintos büntetést osztana ki rám az FIA.)

Őszintén szólva ez egy vicc. Ez az autóversenyzés csúcsa, hibák előfordulnak. Én biztosan nem tölteném le, és remélem, hogy Max sem fogja

– mondta Lewis Hamilton egy sajtótájékoztatón, majd Lando Norris is kiállt vetélytársa mellett és igazságtalannak ítélte meg a büntetést.

A világbajnok végül az FIA díjátadó gáláján végezte el közösségi munkáját, ami azért ironikus, mert mint világbajnok, ő volt az esemény egyik fő ünnepeltje.

Nem sokkal Max Verstappen esete után Charles Leclerc is belefutott egy büntetésbe, amikor a Mexikóvárosi Nagydíjon kicsúszott a száján a közösülést jelentő f-betűs angol kifejezés, miközben azt ecsetelte, hogy mi futott át az agyán, amikor megcsúszott autójával, és így pozíciót vesztett. A monacói egyből észrevette magát, és bocsánatot kért, majd azt üzente az FIA-nak, hogy nem akar Max Verstappen sorsára jutni. A gyors reakciónak meg is lett az eredménye, ugyanis magatartását enyhítő körülménynek tekintette az FIA, és így egy 10 ezer eurós, vagyis 4 millió forintos büntetéssel megúszta az esetet.

Mohammed Ben Szulajem nem ért a szép szóból, a csúnya szóért meg büntetéseket oszt

A két eset után a GDPA nyílt levelet írt az FIA elnökének, amelyben többek között kifejtették, hogy „mint minden sportágban, a versenyzőknek be kell tartaniuk a bíró döntését, akár egyetértenek vele, akár nem”, de azért nem hagyták szó nélkül a büntetéseket.

Ami a káromkodást illeti, különbség van a mások megsértésére irányuló káromkodás és a lazább káromkodás között, mint amilyet például a rossz időjárás vagy akár egy élettelen tárgy, például egy F1-es autó vagy egy vezetési helyzet leírására használhatunk. Arra kérjük az FIA elnökét, hogy fontolja meg a saját hangnemét és nyelvezetét, amikor a versenyzőinkkel vagy akár róluk beszél, akár nyilvános fórumon, akár más módon. Továbbá, tagjaink felnőttek. Nincs szükségük arra, hogy a média utasításokat adjon nekik olyan triviális dolgokról, mint az ékszerek vagy az alsónadrág viselése

– olvasható a levélben.

Mohammed Ben Szulajem azonban nem hallgatott a kritikákra, a versenyzők nyílt levelére és a nézők reakcióira, hanem magyar politikai hasonlattal szólva meghosszabbította a dolgot Bicskéig, és új pontokat íratott az FIA a Nemzetközi Sportkódexébe.

2025-ben a pénzbírság mellett eltiltás és pontlevonást is kaphatnak a káromkodó pilóták

Az új rendszerben az F1-es pilótáknak az első szabálysértésért járó büntetés 40 000 euró (16,3 millió forint). Annak a pilótának, aki két éven belül elkövet egy második vétséget, már 80 000 euró (32,6 millió forint) a büntetése, valamint egy egy hónapos felfüggesztett eltiltás. Azt a versenyzőt, aki a második szabálysértés után két éven belül ismét olyat mond, ami szabálysértésnek minősül, 120 000 eurós (49 millió forintos) pénzbírsággal, egy hónapos eltiltással és bajnoki pontok levonásával sújtják. (A pontlevonás mértéke nincs részletezve az új szabályzatban, nehogy túl egyértelmű legyen a dolog.)

Ezek mellett 15 ezer eurós büntetésre számíthat az a versenyző, aki „az FIA utasításait nem tartja be a személyek kinevezésén és a hivatalos ceremóniákon való részvétel során vagy bármely olyan versenyen, amely FIA-bajnokságba számít bele”. Ebben az esetben egy második kihágás már 30 ezer eurós büntetéssel az FIA által elzárt területekről való kitiltással jár, amibe a pályától kezdve a paddockon át a parc ferméig és médiazónáig minden beletartozhat. Egy újabb kihágás pedig már 45 ezer eurós büntetést és hat hónapos eltiltást von maga után a szóban forgó területekről. „Természetesen” az F1-pilótákra vonatkozó büntetések a fentebb megjelöltek négyszeresét teszik ki.

Könnyen a bajnoki címbe is kerülhet a káromkodás vagy az FIA kritizálása

A szabályzásban azonban nem is az irreális büntetési tételek a legfelháborítóbbak, hanem hogy tartalmazza: az FIA felügyelőinek hatáskörébe tartozik, hogy eldöntsék, melyik büntetést alkalmazzák, és figyelembe vehetnek enyhítő körülményeket.

Ezt az FIA valószínűleg azért építette bele a szabályzatba, hogy megnyugtassa a pilótákat, azonban pont ez a rész az, ami nevetségessé teszi az új rendszert. A felügyelők egy szoros szezon esetén könnyedén beleszólhatnak a verseny alakulásába, hiszen ha például Verstappen 5 ponttal vezet a bajnokságban Norris előtt, de egy verseny után mind a ketten káromkodnak, akkor a felügyelők dönthetnek úgy, hogy Norrisnak csak pénzbüntetés jár, amíg a hollandtól elvesznek 10 pontot. Az iránymutatások szubjektív jellege nyitva hagyja az ajtót a lehetséges hibák előtt, hiszen, ami az egyik felügyelő számára kulturális norma és elfogadható, az egy másik számára teljesen elfogadhatatlan.

Arról nem is beszélve, hogy annak a pilótának, akit eltiltanak egy hónapra a versenyzéstől, szinte minden esélye elveszik a bajnoki címre.

Miért jött be az új szabályzás?

Mohammed Ben Szulajem autokratikus vezetése az FIA-ban már nem jelent újdonságot senkinek. (Ezért a kijelentésért fizethetnék még 49 millió forintnyi büntetést, ráadásul megkapnám az egy hónapos eltiltásomat, de azért ezt a cikket még befejezem.) Azonban nem teljesen logikátlan az új szabályozás, amiről még nem tudni, hogy milyen formába fogják elfogadni.

A korábbi káromkodások esetén, vagy éppen akkor, amikor 2021-ben Christian Horner a Katari Nagydíj után szidta a versenyirányítást, nem volt egyértelmű szabályzat arra vonatkozóan, hogy milyen büntetés jár ezekért a kihágásokért. Az új rendszer viszont egy átlátható szabályzást adna a versenyfelügyelők kezébe, így mindenki pontosan tudhatja, hogy melyik kihágásáért mi a legrosszabb, amire számíthat.

Valószínűleg még sokszor fogunk hallani az új szabályzásról, de összegében érthető, hogy tisztázza a büntetési tételeket Mohammed Ben Szulajem, ha már nem fogadja el, hogy az F1-pilóták ugyanúgy szidják a bírókat, ahogy mondjuk a focipályán a labdarúgók.

Ez a véleménycikk nem feltétlenül tükrözi az Index szerkesztőségének álláspontját.

(Borítókép: Mohammed Ben Sulayem és Max Verstappen 2024. március 08-án Jeddahban, Szaúd-Arábiában. Fotó: Bryn Lennon / Formula 1 / Getty Images)

Rovatok