Legalább egy válogatottra való húsz év alatti magyar futballistát alkalmaznak jelenleg neves és kevésbé neves európai csapatok. Sokak szerint lehetnek a magyar futball megváltói, mert külföldön képezik őket, távol a sokszor elátkozott itthoni közegtől. Arról már megoszlanak a nézetek, hogy mi a legjobb egy játékosnak, mikor szabad és kell távoznia.
Minél előbb
A korábbi szövetségi kapitány, Bicskei Bertalan szerint, minél fiatalabban el kell elhagyniuk az országot a tehetségeseknek. Akár már hat- vagy hétévesen is, mert a technikát olyan korán is lehet tanulni.
"Alapesetben nem kérdés, hogy a tizenhat éves kor is ideális lehet egy külföldi szerződéshez. Többnyire rendezettebb viszonyok közé kerülhetnek, világot láthatnak, nyelvet tanulhatnak, arról nem is beszélve, hogy a kontinens bármelyik pontján többet kereshetnek, mint itthon. A legideálisabb persze az lenne, ha a család is a gyerekkel tudna menni, de erre az itthoni viszonyokat ismerve kevés az esély."
Bicskei Bertalan
A magyarországi edzőképzés irányítója úgy véli, hogy a dinamikusabb, modernebb környezetben, a kinti futballakadémiákon és futballkultúrában mindenképpen jobban fejlődhetnek, mint itthon. Kapitánysága alatt a fiatalon jó klubokhoz kerülőktől azt várta, hogy hasznára lesznek a magyar futballnak, a válogatottnak, de csalódnia kellett, mert általában azok játszottak jól, akik kevesebbszer játszottak külföldön.
"Nem hiszem, hogy lazsáltak, amikor hazajöttek, nem pihenni jártak a meccsekre, de azt éreztem, hogy nem tudnak folyamatosan jól teljesíteni, a rendszeres játék sok volt nekik. Ez a jelenség most is észrevehető."
Nincs eredménykényszer
Az ötvenhat éves mesteredző nem hallgatta el a veszélyeket sem. A korán távozók esetleg "elvesznek" egy klubnál, vagy elherdálják a tehetségüket. Az egykori honvédos Forrai Attila leverkuseni szerződésénél ő maga volt a tolmács, a németek feltétlenül le akarták igazolni a játékost. Hatalmas karriert jósoltak neki, maga az elnök is Budapestre jött. Bicskei nem érti, miért nem lett belőle még hazai szinten sem meghatározó játékos. Eleinte a koránál fejlettebb volt, de ahogy idősödött, elveszítette előnyét társaival szemben. A tizenhat évesen Belgiumba került Torma Gáborral ugyanez a helyzet, bár őt egy szerencsétlen sérülés is hátráltatta.
A most harmincegy éves Bukrán Gábor tizenhat sem volt, amikor elfogadta a belga Charleroi ajánlatát. A belgák Lisztes Krisztiánt akarták leigazolni, de annyira megtetszett nekik az ifjúsági válogatott középpályása, hogy őt választották. Az akkor honvédos Bukrán igent mondott: "Futballista akartam lenni, semmi más nem számított, mindent alárendeltem ennek a célnak." Sikeres volt, tizenhét évesen mutatkozhatott be a felnőttcsapatban, még Garaba Imrével is játszott. Amíg a Charleroi topon volt, neki sem alakult rosszul a sorsa, állandó kezdő volt. 1998-ban Spanyolországba került, és a vonaton tudta meg menedzserétől, hogy nem másod-, hanem harmadik ligás csapathoz adta el. Ezek után az angol másodosztályú Walsallban játszott - 1999-ben itthon még fitymálták a bajnokságot, most ide mennek a legtöbben -, volt az osztrák Salzburg játékosa is, mostanra már csak a belga harmadosztályú Namurt jutott neki. A most premier ligás Wigan nagyon akarta, az Everton elleni edzőmeccsen hatalmas gólt rúgott a csapat színeiben, de akkor őt nem csábította a harmadosztály, pedig ha akkor jól dönt, most lehet, hogy előrébb tart.
"Ha nem fogadom el rögtön a belgák hívását, ha lejátszok vagy száz meccset itthon, most szinte biztosan nem itt tartok, és nem egy, hanem legalább tízszeres válogatott vagyok. Felőrölte az energiámat a beilleszkedés, a nyelvtanulás, és kissé talán kiégtem fiatalon, mert be akartam bizonyítani, hogy a jóknál is jobb vagyok" - mondja Bukrán.
Bicskei úgy gondolja, a fizikai terhelést tizennégy éves kortól tizenkilencig kell megkapniuk a fiataloknak, és erre is sokkal megfelelőbb egy külföldi akadémia. Még akkor is, ha mindent megtesznek azért, hogy a jövőben a hazai edzők is "meghajtsák", de ne terheljék túl a játékosokat.
"Kint nincs azonnali eredménykényszer, akkor sincs baj, ha egy korosztályos csapat kikap, a kinti edzők nem keserednek el, mert tudják, hogy délelőtt még edzett a csapatuk, így délután nem lehet frissen és pörgősen játszani. Ők képesek távlatban szemlélni a futballt. A maláj juniorválogatott például Angliában turnézott, sorra verte ellenfeleit, majd visszatért Ázsiába, és a nemzetközi tornán mindenki elverte."
Agárdon hisznek a hazaiban
Tamási Zsolt, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia vezetőedzője eligazítást tart
Az agárdi intézmény vezetője, Tamási Zsolt véleménye eltér Bicskeiétől. Szerinte itthon is lehet nemzetközi szintű munkát végezni. Pár hete vendégül látta őt és a Sándor Károly Akadémia egyik legígéretesebb tehetségét, Simon Andrást a Liverpool, és a klub vezetői jelezték, nagyon elégedettek az Agárdon látottakkal, és szívesen működnének együtt velünk. "A munkánk elismerése lenne, ha a hosszú távú partnerség létrejönne, és biztató, hogy hazatérésünk után sem szakadt meg a kapcsolat, újra megtekintették a kollégiumot. Tudtommal a Liverpool egyetlen más centrummal sincs kapcsolatban."
A már említett Bukrán–Torma–Forrai-trión kívül jó néhányan próbáltak fiatalon szerencsét, és még csak nem is váltakozó sikerrel, mert egy-két kivételtől eltekintve semmit sem hoztak a magyar futballnak.
A már évekkel ezelőtt elment Hajnal Tamás évekig nem fért a Schalke kezdőcsapatának a közelébe sem, de a másodosztályú Kaiserslauternben idén legalább megtalálta számítását. Vele együtt távozott a Fradiból Szollár Krisztián, ő most a negyedosztályú Münstertben játszik. Vincze Ottó a Sionnál nevelkedett, a Fradiban akadt néhány jó meccse, a Barcelona B csapatánál viszont csődöt mondott. A győriek remélik, hamarosan felépül sérüléséből. Dancs Roland a francia Nancy kötelékében volt, a télen Kispesten köszönték meg szolgálatait, Sopronban bizonyíthat. Farkasházy László a Bochumnál képzelte karrierjét, az MTK-nál és a Vasasnál lett állandó ember. Mohl Dávid az Admira Wackernél tűnt fel, most a Fehérvárnál harcol a helyéért. Andai Máriusz a Mannheimből jött haza a korosztályos válogatotthoz, később Tatabányán kiszorították a csapatból. Szili Attila az 1860 Münchenben szeretett volna helyet követelni magának, majd némi hazai hányattatás után most a francia negyedosztályban futballozik.
Bejött ellenben Bodor Boldizsárnak, alapember lett a Rodánál, illetve Dárdai Pálnak és Király Gábornak, akik szintén húszévesen keresték boldogulásukat a Hertha BSC-nél.
Tamási szembesült már a "mindegy hová menjen a gyerek, csak az országból el" szülői nézettel. Hallottunk olyan szülőről, aki még akkor is menedzsereket keresett gyerekének, amikor az éppen sérült volt. Sprintelni sem tudott, a futballapuka mégis nyomatta a próbajátékot.
Itthon kell felnőni
"Csak akkor érdemes útjára engedni a játékost, ha emberileg érett arra, hogy megállja a helyét. Ha a személyisége alkalmas a beilleszkedésre, és az idegenbeli érvényesülés nem megy a teljesítmény rovására. Talán ez a legfontosabb, és e tekintetben az utóbbi időben nincs jó magyar példa. Magyar játékos külföldön még nem robbant be, úgy viszont már lett meghatározó játékos, hogy hazatért, és később választotta ismét a légióskodást, mint például Tőzsér Dániel."
A korábban a Győrnél és a Vasasnál is ténykedő szakvezető szerint amíg itthon adott a fejlődés lehetősége - megvannak a tárgyi feltételek is -, addig nem éri meg elmenni. Az is szerencsés, ha a játékosok az itthoni felnőttek között szereznek tapasztalatokat.
"Juhász Roland példája igazolja, hogy itthon is lehet nemzetközi szintű képzést adni, hiszen ő egy héten belül játszott az MTK-ban és az Anderlechtben, ráadásként a belgák azonnal bevetették a Chelsea ellen, és Didier Drogbát kellett fognia."
Nem mindegy, hova
A huszonhárom éves Juhász amúgy társainak is azt javasolta, hogy legyenek türelemmel, és körültekintően válasszanak csapatot. Nem biztos, hogy a hirtelen döntés hosszú távon szerencsés lesz. Ő is úgy gondolja, hogy a szintén MTK-s Németh Krisztián vagy Hrepka Ádám sokat erősödhet még a hazai közegben. Juhász nem biztatja arra őket, hogy próbajátékkal kísérletezzenek, mint a tizenkilenc éves Farkas Balázs tette, aki pár hétig az Anderlechtnél készült, végül aztán a Dinamo Kijevnél kötött ki. A huszonegy éves Priskin Tamás viszont úgy érezte, ő már egy évet elherdált volna, ha Győrben marad és tavaly nyáron az angol élvonal újoncához, a Watfordhoz igazolt.
Tamási a fokozatosságról kifejtette: ha már érett valaki egy külföldi szerződésre, akkor sem mindegy, melyik csapatot választja. Nem ritkán célszerűbb kisebbet lépni előre. "Nagyon el kell találni az időzítést."
Kinek van igaza?
Ezt megerősítette Vladan Filipovics is, akinek tanácsára Tőzsér nem Spanyolországot, hanem az AEK Athént választotta. Athénban állandó játékos lett, ötször szerepelt a Bajnokok Ligájában, és csapata még áll az UEFA-Kupában. A FIFA-licences játékosügynök szerint a tizennyolc és húsz év közti játékosoknak a legnehezebb, mert ők már az ifiben nem szerepelhetnek, de a felnőttcsapat szintjét általában még nem ütik meg. "Egy menedzsernek ezt be kell kalkulálnia, nagyon nem szép, ha erre nem hívja fel a pártfogoltja figyelmét."
A korábban a Galatasarayban és a Ferencvárosban megfordult, huszonkét éves Tőzsér kapcsán megemlítette még: független szakemberek mondták róla, hogy kétszer kitűnően játszott a Bajnokok Ligájában, és szerinte hamarosan vezérré válhat a válogatottban is. "Mentalitásban nincs nagy különbség a szerbek és magyarok közt, van néhány nagyon jó felfogású, harcos magyar játékos, akik képesek érvényesülni egy idegen közegben, mert a magyar öltözők hangulata inkább visszahúzza őket."
Mezey György kizárólag szakmai oldalról közelítette meg a kérdést: "Tizenhét-tizennyolc éves korig, amíg nem éri el a játékos a profiszerződés idejét, addig nincs gond, amikor már maga dönthet a sorsáról, akkor kezdődnek a problémák. A képzés lehetőségei itthon is rendelkezésre állnak, a probléma az, hogy utána nem lehet olyan szinten versenyeztetni, ahogyan a további fejlődés igényelné. Tizennyolc éves kor után a versenyeztetés veszi át a szerepet a felkészítésben. A sorozatmérkőzések minősége, intenzitása válik döntő tényezővé. Az a lényeges, hogy kikkel játszanak, tanulnak-e tőlük. Az edző személye a felkészítésben fokozatosan háttérbe szorul. A felkészítési rendszer első szakaszában szerinte a pályák minősége, az edzők képzettsége a kulcskérdés, de az ifikor végeztével a versenyeztetés minősége veszi át a fiatalok képzésében a kulcsszerepet. Amíg Magyarország nem tud, mondjuk, egy hollandokéhoz hasonló bajnokságot produkálni, addig itthon nincs sok esélyük fiataljainknak a továbblépésre."