Index Vakbarát Hírportál

Minek hazahívni egy harmincéves játékost?

2007. március 5., hétfő 09:41

Az egy éve hivatalban lévő MLSZ-elnök, Kisteleki István ezúttal is nyomatékosan kijelentette: nem érdeklik a közeljövő eredményei, mert a csapatépítésnél nincs fontosabb. Szerinte a játékosok nem remegő lábbal mennek pályára, ha tudatosul bennük, hogy a pillanatnyi eredménykényszer másodlagos. "Schumacher se nyerte meg az első Forma-1-es versenyét, ezért ne legyünk türelmetlenek" - magyarázta, és arra is büszke, százmillió feletti a nyeresége a szövetségnek. És minimális fény látszik az alagút végén.

Alig több mint egy éve választották meg a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnökének Kisteleki Istvánt. Az Indexnek tömören úgy értékelte az elmúlt időszakot, hogy nehéz volt. "Nagyon sokat dolgoztunk, próbáltuk tisztességgel elvégezni mindazt, amiben hittünk, és mostanra talán már látható minimális fény az alagút végén."

Felvenné-e még egyszer a telefont?

Hogy megbánt-e valamit az elmúlt egy évben, így felelt: "Már nem biztos, hogy felvenném a telefont, amikor Fülöp Feri felkért arra, hogy vállaljak szerepet a magyar labdarúgás irányításában. A ligaelnökséget vállaltam, onnan egyenes út vezetett az MLSZ elnöki posztjáig, mégha sokszor mondtam is, nem akarok elnök lenni."

Kisteleki örül annak, hogy programokat indítottak el, és tisztában van vele, hogy ezeknek a gyümölcseit már nem feltétlenül ő fogja learatni, hiszen ő öt év múlva már nem irányítaná a futballt, kivételt csak egy sikeres 2012-es Eb-pályázat jelentene. "Vehetjük úgy, hogy addig szól a mandátumom."

Nyolcszázmillió forint érkezik az UEFA-tól, FIFA-tól

Nem sopánkodik azon, hogy a Borsodi Sörgyár 240 millió forintja kiesik jövőre, hiszen a vállalat nem lesz névadó szponzora az első osztályú bajnokságnak.

"Akik erről a kiesésről beszélnek, javaslom, nézzék meg a mérleg másik serpenyőjét is, mert februárban a futballt irányító nemzetközi szervezetektől több mint nyolcszázmillió forintot szedtünk be. Ebből a pénzből fogjuk felépíteni többek közt az edzőcentrumunkat. Büszkén jelenthetem ki, hogy a szövetség gazdálkodása pluszba fordult át, a pontos összeget még nem tudom, de százmillió felett lesz a nyereség, és eközben mindenkit kifizettünk."


Kisteleki István (fotó: Huszti István)

A válogatottról szólva sem leplezte véleményét: szilárdan kitart amellett, hogy a pillanatnyi eredmények nem érdeklik, csak a jövő.

Várhidi válogatottjánál van erősebb

"A jelenlegi válogatott nem a legerősebb, ezt belátom. De négy év múlva ebben a játékosállományban megvan a lehetőség, hogy a 86-os csapatot idéző játékot mutasson be, és hogy végre kijusson egy nemzetközi tornára. Ennek a fiatal csapatnak komoly esélye van erre."

Úgy érvelt, azért tart ki álláspontja mellett, hogy a játékosok ne remegő lábakkal menjenek ki a pályára, hanem tanulómeccsekként fogják fel azt, hogy a felnőttcsapatban lehetőséget kaptak. Arra ellenben nem tért ki, hogy a törökök elleni Eb-selejtező előtt még azt tapasztalta: egy hazai játékos csak akkor tud jól teljesíteni, ha inspiráló stresszhatás, kis nyomás alatt játszik, különben nem jön ki belőle a maximum.

Majd kiszűrik az alkalmatlanokat

"Schumacher se lett első az első Forma-1-es versenyén, ezért ne legyünk türelmetlenek. Hadd kapjanak a játékosok három vagy négy meccsen esélyt, aztán ha valakinek nem megy, akkor ott az edzői stáb, és majd kiszűri a hosszú távon alkalmasokat."

Az edzői végzettséggel rendelkező Kisteleki a Málta ellen 2-1-es vereséget szenvedő csapatot egyes alával osztályozta tízes skálán, míg a mostanit hármassal, négyessel.

"Hallom én is, miért nem hívjuk ezt vagy azt a játékost haza. Erre szoktam visszakérdezni, és ha visszahívjuk, akkor mi lesz? Minek egy harmincéves játékost hazahívni, kérdezem én. Mi van akkor? Négy vagy öt év múlva kiöregszik. Akik eddig esélyt kaptak, rendszeresen nem tudtak jól játszani, hát higgyük el, hogy a már most edződő tizenkilenc, húszéves korosztály képes lehet túltenni az elődökön. Folyamatosan átlag felett játszani, és nem utolsósorban továbbjutni."

Rovatok