"Ha egy hét múlva megverjük a Romát is, kitör a Vezúv" - üvöltötte egy szurkoló múlt vasárnap éjjel, miután a címvédő Internazionale a San Paolo Stadionban elveszítette veretlenségét. A Napoli végig nyomás alatt tartotta az Intert, Zalayeta az elején gólt szerzett, de a tizenegyest kihagyta, így ez az egy gól maradt. A Romát már nem tudták beszorítani, mert Perrotta az elején gyorsan gólt lőtt, Totti pedig bevágta a tizenegyest.
A nápolyi futball-láz ennek ellenére a topon van - végig fütyült, tombolt, táncolt ötvenötezer ember -, a stadion környékén elég volt csak megemlíteni Garics György nevét, azonnal tudták, hogy magyarok vagyunk, és nagyvonalúan felajánlották: vigyáznak az autónkra. És persze tíz euróért garantálják, hogy nem fogja feltörni senki. Igaz, a nagy alkudozás közben egy doboz cigit már zsebre is vágott a jó arcúnak nem nevezhető, az angol szavakkal bajlódó drukker.
Egy igazi Napolitano
Pedig Garics már nem magyar, legalábbis papíron nem az, ő az Európa-bajnokságra készülő osztrák válogatott alapembere. A 14-es nápolyi az Inter ellen még nem játszhatott, a Roma ellen viszont már ott volt a pályán, igaz, csak hét percet kapott, hasfalsérülését nem akarta veszélyeztetni, reszkírozni, hogy megint kidőljön a sorból.
"Te már igazi Napolitano vagy" - ezt már Edouardo Reja mester mondta a csapat főhadiszállásán, Castelvolturnóban. "Úgy nézel ki, úgy beszélsz, olyan a mentalitásod, az életérzésed" - tette hozzá a Mister.
Mély árok a pálya körül
Aki egyszer átélte a San Paolo Stadion hangulatát, soha nem felejti. Csak futólag képzeltük el, hogy amikor Diego Maradona futott ki a gyepre az Újpesti Dózsa ellen 1990-ben, akkor milyen állapotban lehetett az egyébként is önbizalomhiánnyal küszködő magyar bajnok. Valószínűleg megdöbbentek a legfeljebb tízezer nézőhöz szokott Szlezák Zoltánék, hogy az őrjítő fütyüléstől, sípolástól a saját szavukat sem értették, és már az öltözőfolyosón remeghetett a térdük. (A kapu mögött jönnek ki a játékosok, mert máshol céltáblák lennének.)A Napoli-drukkerek nem fáradtak ezúttal sem, a hetvenedik percben is olyan elánnal szurkoltak és tapsolták meg egy bedobás kiharcolását, mint az elsőben.
A híres angol pályáknak kétségkívül hihetetlen atmoszférájuk van, de ha egyszer bárki is sorrendet szeretne felállítani, feltétlenül bele kell vennie a Napoli-arénát az első öt közé, mert az páratlan. Igaz, a konfettik és a szalagok - nem pénztár-, hanem műanyag - miatt Dél-Amerikára jobban hasonlít, mint az európai pályákra.
A szervezőktől megtudtuk, itt jelenleg is szükség van a három méter széles, hat méter mély vizes árokra, különben a szurkolókat nem lehetne feltartóztatni, hogy ne rohanjanak be győzelmei mámorukban a pályára.
Garics a 3-5-2-es felállásban játszó Napoli jobboldali futója, 2006 nyarán 700 ezer euróért került a másodosztályú klubhoz. A posztján hárman vannak, Reja megkedvelte őt, többnyire neki szavaz bizalmat.
"A Torino volt az első számú kérőm, kicsit bánkódtam is, hogy nem jött össze a szerződés, mert mégiscsak az első osztályba mehettem volna. Aztán hallottam erről az ajánlatról, sok minden nem érdekelt, elém tették a papírokat, én pedig öt évre aláírtam. Nem érdekeltek a feltételek, csak azt tudtam, hogy fejlődni akarok, ehhez pedig váltani kell, mert a Rapid Wiennél erre már nem volt lehetőség" - emlékezett vissza szerződtetésének körülményeire a huszonnégy éves Garics.
A futballista így még azt is vállalta, hogy az egyik legrosszabbul fizetett játékos legyen, de meg akarta mutatni, hogy képes kihozni magából azt, ami benne van.
Hét hónapig ült a lelátón
"Sokan mondták, hogy jó játékos leszek, tehetséges vagyok, én pedig be akartam bizonyítani, és biztos voltam benne, hogy ennek ki kell jönnie. Tudtam, ha nem ingok meg, és folyamatosan ott lesz a szemem előtt a cél, el is érem, nem tévedek el, nem vonz a diszkó, az éjszaka és a többi. Akkor sem inogtam meg, amikor nápolyi érkezésem után szörnyű hónapokat éltem át, az első pár meccsen betettek a csapatba, utána azonban biztos lehettem benne már hétfőn, hogy én leszek az, aki a hétvégén kimarad, nekem lesz helyem a lelátón. Hét hónap telt el így. Át tudom érezni, milyen rossz ez, és tudom, mennyi kárörvendő nagyokos van, akik verik a mellüket, hogy ők megmondták előre: belőlem sem lesz semmi" - mondta a játékos
Mígnem idén változás jött, a szezon elejétől lehetőséget kapott, és általában végig is játszotta az osztráknál lényegesen komolyabb tempójú és nagyobb küzdelmet hozó meccseket.
"Az első tervem az volt augusztusban, hogy húsz meccs kerüljön a nevem mellé. Most azt mondom, már huszonöt a cél, és az, hogy meglegyen az első gólom. A hétvégi születésnapomon lett volna az igazi, de ha később jön, akkor is nagyon fogok örülni. Bár az én posztomon nem követelmény a gólerősség, szeretném a szezont nem nullával zárni, mert az nem mutat jól. Egyre közelebb kerülök a kapuhoz, a Livorno és a Milan ellen is volt egy jó lövésem, de fontosabb, hogy az előkészítésben pontosabb legyek."
Fizetős bécsi iskola
Garicsot az a menedzseriroda vette szárnyai alá, amely korábban a két BEK-győztes, Szinisa Mihajlovics és Vladimir Jugovics útját is egyengette. A Rapid Wienben tűnt fel nekik a száznyolcvan centi feletti, erőteljes középpályás. A Rapid amúgy már az általános iskola elvégzése után kiszúrta őt.
"Félelem nemigen volt bennem akkor, de azt talán én sem hittem, hogy ennyire nehéz lesz, még akkor is, ha először inkább játéknak tűnt, mint munkának. Mi tagadás, idegen voltam egy idegen közegben, és a beilleszkedés nem könnyű. Édesapám, aki otthon első ligás játékos volt, végig mellettem állt - sokszor fociztunk együtt, sokszor gyakoroltunk külön -, nem keveset költött az iskoláztatásomra, pedig a testvéremnek is csak kellett ételt meg ruhát venni. A Rapidnál fizetős iskolába jártam, ezért is alig tudom megköszönni, meghálálni nekik, amit értem tettek. Talán majd úgy, hogy kifutok nyáron a gyepre, az Európa-bajnokságon, ők pedig ott lesznek a lelátón."
A család rábízta a döntést
Garics ízig-vérig magyarnak tartja magát, meg sem fordult volna a fejében, hogy ne a magyar válogatotthoz menjen, de nem kapott egyszer sem meghívót.
"Sokszor beszéltem apuval, nagyon zavart, bántott, hogy nem hívtak otthonról, pedig a társaim nemegyszer kérdezték, rólam miért feledkeztek meg? Ha viszont nem hívtak, én nem mentem, hiszen oda nem megyünk el, ahová nem hívnak. Nem pitizünk, hogy ugyan hívjanak már engem meg is. Megnyugtató választ soha nem kaptam, döntés elé kerültem, időközben megkerestek az osztrákok, gondolkodtam, apu rám bízta a döntést. Elmondtam neki, mit szeretnék, és ő nem beszélt le erről. Így lettem osztrák, még ha teljesen magyarnak is érzem magam."
Garics nem könnyű döntéséhez hozzájárult, hogy játszhat az Európa-bajnokságon, amire magyar játékosnak a jelenlegi viszonyokat tekintve kevés az esélye.
Nem panaszkodik
"Sokan kérdezik tőlem, milyen az osztrák himnuszt hallgatni? Furcsa. Nem jelent sokat. De azt ne felejtsük el, én nem tudom, milyen hallgatni a magyart. Én azt nem kaptam meg az élettől. Egyszer sem mehettem ki úgy a pályára, hogy a dallamai alatt állok vigyázzba. Nem szeretném, ha úgy tűnne, panaszkodom emiatt. Sokat köszönhetek az osztrákoknak, ők képeztek ki, sokat tanultam tőlük, és vissza is adok, ha beválogatnak."
Az Eb-esélyekről megjegyezte, nem látja annyira borúsnak a helyzetet, mint jó néhány szurkoló, akik aláírásgyűjtést indítottak, hogy el se induljanak. Az osztrákok tavaly hosszú, tízmeccses nyeretlenségi szériát törtek meg Elefántcsontpart ellen, a világranglistán visszacsúsztak, az ötödik kalapba sorolták őket. A játékos szerint az első, horvátok elleni meccs létfontosságú lesz, ha azt megnyernék, akkor akár tovább is juthatnának. A lengyelek és a németek vannak még a csoportban.
Nincs elájulva sem az osztrák csapattól, a saját bőrén tapasztalta, hogy az osztrák és a magyar játékosok megítélése mennyire negatív a nívós futballkultúrákban, mennyire nem veszik komolyan a két nemzetet. Bár az osztrákokat szerinte hajszállal többre becsülik, jóllehet, sok légiósuk égett meg.
A lebecsülésen nem változtatott az olaszok nyári, 3-1-es legyőzése sem - híre azért volt -, mert az barátságos meccs volt. "Egy olasszal szemben mi mínusz ötről indulunk, előbb ezt a hátrányt kell ledolgozni, utána lehet beszélni bármiről."
Garics úgy érzi, minél korábban el kell menni itthonról, karriert csak így lehet építeni, mert a magyar futballban elvesznek az értékek.
1,3 millió eurós jegybevétel
Egyéni ambícióiról is vallott, amelyek az Eb-n teljesedhetnek ki. "Minden játékosnak egyénileg lesz nagyon fontos, mire jut. Ha ott jól játszanék, újabb lehetőségek elé kerülhetnék. Pompásan érzem magam itt, egy szavam se lehet, megbecsülnek, akkor sem lennék elégedetlen, ha itt kellene maradnom. Mert itt is vannak lehetőségek, elég, ha csak azt mondom, hogy 1,3 millió euró volt a klub jegybevétele az Inter, a Roma és a Juve elleni meccs után."
A futballistákat imádják a városban, egy pizzériába még be is tud menni, a kijövetellel adódhatnak problémái, mert mindenki fotózkodni akar vele, illetve mindenki rajta kérné számon a vereséget. "Az Inter ellen nem játszottam, hazafelé hátul ültem a kocsiban, mégis kiszúrtak a szurkolók, utánunk jöttek, olyan kíséretem volt, mint a pápának."