Index Vakbarát Hírportál

A világ legjobbjait kellene legyőzni

2008. július 11., péntek 10:22 | aznap frissítve

A világ legerősebb utánpótlásával rendelkező spanyolok, a győzelmi reményekkel érkező németek és a szintén idegenlégiósokkal teli bolgár válogatott sem ígérkezik kellemes ellenfélnek a hétfőn kezdődő U19-es labdarúgó-Európa-bajnokságon.

A német válogatott Moszkvában selejtezett. Boszniát 8-1-re, Észtországot 5-1-re ütötte ki. A záró mérkőzésen nagy csatában 3-2-re kikaptak az oroszoktól, de a második helyen így is az elitkörbe jutottak. Szlovákiába utaztak, ahol nyitásként legyőzték az albánokat, majd 2-2-es döntetlen következett a horvátokkal. Az utolsó meccsen már jobban figyeltek, 5-2-re kiütötték a házigazdákat, a nyolc közé jutottak.

A címvédő spanyolok mellett Németország az egyetlen csapat, amely 2002 óta öt U19-es döntőbe is kijutott, viszont a spanyolokkal ellentétben egyszer sem sikerült nyerniük, egy ezüst- és két bronzérmet szereztek. A 2002-es döntőben Spanyolországtól kaptak ki 1-0-ra, a győztes gólt Fernando Torres szerezte. Csak a 2006-os U19-es tornát hagyták ki a németek, akkor is a spanyolok szúrtak ki velük, akik az elitkör utolsó csoportmeccsén 3-1-re nyertek. A legutóbbi viadalon a németek csoportelsőként jutottak az elődöntőbe, ahol a görögök az utolsó pillanatban győzték le a Frank Engel irányította együttest, így a megosztott harmadik hely jutott nekik.

A németek is a 2006-os U17-es válogatottban bíznak. A csapat kulcsjátékosainak az 1860 München ikerpárját, Lars és Sven Bendert tartják. Mindketten közel félszáz felnőtt Bundesliga 2-es meccsen vannak túl. A csapat játékmestere Timo Gebhardt, gólveszélyes támadója a Stuttgart csatára, Manuel Fischer, akinek ékpárja a Leverkusenben már a felnőtt csapattal készülő Deniz Naki. A szövetségi kapitány az 57 éves Horst Hrubesch, aki az Essen, a Hamburg és a Dortmund színeiben 224 élvonalbeli meccsen 136 gólt lőtt, 1980-ban Európa-bajnok lett.

Spanyolország vereség nélkül jutott el a legjobb nyolcig. Igaz, a selejtező körben csak egyszer nyertek, az albánokat verték 2-0-ra, majd nem kis meglepetésre döntetlent játszottak Liechtensteinnel és utána Szerbiával is. A következő körben már nem hibáztak. Alaposan kitömték az ukránokat (3-1), a törököket (3-0) és az örményeket (4-2).

Az A csoport legerősebb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező válogatottja, a torna egyik legnagyobb esélyese a spanyol. Az utóbbi hat U19-es Eb-n négyszer ők nyertek, de a két legutóbbi U17-es Európa-bajnokságon is elsők tudtak lenni, ebből is látszik, mennyi remek fiatal tehetségük van.

A 2007-es szezonban már az Osasuna felnőttjei között is szerepet kapott César Azpilicueta jobbhátvédként. Ignacio Camacho az Atlético Madrid nagy felfedezettje, Dani Aquino a Murcia csapatában 13 élvonalbeli meccsen lépett idén pályára. Ki kell még emelni Fran Méridát, aki az Arsenalban játszik, és az Atlético kapusát, David De Geát is.

Egy érdekes adat a spanyol U19-esekről: a válogatott 164 lejátszott mérkőzéséből csak 27-et nem nyert meg. A szövetségi kapitány az 56 éves Ginés Meléndez, aki futballistaként az Albacete csapatában szerepelt. 18 esztendeje foglalkozik utánpótláscsapatokkal, 2003-tól Juan Santisteban segítője volt

Az A csoport teljes műsora:

Július 14., 17:30: Magyarország-Bulgária, Prága
Július 14., 19:30: Németország-Spanyolország, Plzen
Július 17., 18:00: Spanyolország-Magyarország, Plzen
Július 17., 20:30: Németország-Bulgária, Pribram
Július 20., 20:00: Magyarország-Németország, Pribram
Július 20., 20:00: Spanyolország-Bulgária, Prága

Bulgária kis híján már az első körben elvérzett. Hazai környezetben legyőzték a dánokat, de kikaptak a törököktől. Az utolsó találkozón a feröeriek ellen nem született gól, szerencséjükre a dán-török összecsapás is ilyen eredménnyel ért véget, így 4 ponttal, jobb gólkülönbséggel továbbléphettek. Az elitkörben Norvégia volt a házigazda, a bolgárok őket 2-0-ra, Izraelt 1-0-ra, Izlandot 2-1-re győzték le, így a végén magabiztosan jutottak a fináléba.

A hetvenes években értek el utoljára sikereket a bolgárok, 1959-ben, 1969-ben, majd 1974-ben megnyerték az UEFA U18-asok tornáját. Az utóbbi két évben eljutottak az elitkörig, de a fináléba nem sikerült bejutniuk egyszer sem. A legjobb játékosuk a skót Heartsban futballozó Branimir Kosztadinov, a Reading idegenlégiósa, Radoszlav Vasziljev, valamint a csapatkapitány Mihail Alekszandrov, aki a Borussia Dortmundban profiskodik.

A bolgár futball legnagyobb igéretének a Liteksz középpályását, Momcsil Cvetanovot vélik a szakemberek. Kiváló bal lába van, nagyon veszélyesek a kapu elé ívelt lövései. Ahogy Sisa Tibor, a magyarok kapitánya is elmondta, a bolgárok legnagyobb erősségét a rögzített szituációból kialakított helyzetek jelentik, így Cvetanovra nekünk is különösen ügyelnünk kell.

A csapat szövetségi kapitánya az 51 éves Mihail Madanszki, aki különösen büszke arra, hogy 21 év után, az 1987-es U20-as vb-t követően, vezényelte ki Bulgáriát ismét világversenyre. Alacsonyabb osztályú csapatokban futballozott, majd elvégezte a sportakadémiát. Volt a Levszki és a Litex edzője is, sőt Kínában is dolgozott korábban. Az idei év elején nevezték ki a válogatott élére. Nagyban az ő érdeme az elitkörben elért siker.

Rovatok