Index Vakbarát Hírportál

Láttam, ahogy ütötték a szurkolóinkat

2008. július 28., hétfő 15:20 | aznap frissítve

Huligánbandát alkalmaz a Budapest Honvéd biztonsági szolgálat helyett, írják az osztrák lapok. A kispesti futballcsapat tulajdonosa szerint viszont a Sturm Graz szombaton elvert drukkerei voltak huligánok.

Döbbenten számoltak be az osztrák napilapok a szombat esti Budapest Honvéd–Sturm Graz labdarúgó Intertotó Kupa-mérkőzés előtt és alatt lezajlott botrányos eseményekről.

A Kurier "Ilyet még nem láttam" című cikke a vendéghívek egyik hatósági kísérőjét idézte, aki szerint verőlegények alkották a magyar klub biztonsági szolgálatát. "Régóta vagyok a szakmában, de ilyet még nem láttam. Rövidzárlat következett be a biztonságiaknál, majd a rendőrök is bekapcsolódtak a szurkolóverésbe" – nyilatkozta az újságnak Bruno Hütter.

Diadalittasan összepacsiztak

"A biztonságiaknál kést is láttam, zokniba töltött biliárdgolyókkal ütötték az embereket, és időnként diadalittasan összepacsiztak. Végül nevetgélve fényképezni kezdték egymás sérüléseit" – ezt már a Der Standardnak mondta az osztrák kísérőcsapat másik tagja, Robert Rieger.

A Die Presse elismerte, a mintegy ezerfős vendégszektorból repültek petárdák a pályára a találkozó alatt, csakhogy a helyi biztonságiak a lap szerint indokolatlan brutalitással válaszoltak. A Sturm egyik vezetőségi tagja úgy vélekedett, a Honvédnál huligáncsoportot alkalmaztak biztonsági szolgálatként.

"Büntetést fogunk kapni a tűzijátékért, de nem mi kezdtük a botrányt. Láttam, ahogy körbeállták és ütötték a rajongóinkat" - mondta a találkozón jelen lévő klubelnök, Hans Rinner.

Mindhárom lap kiemeli, a 10-15 sérült és a három előállított is hazatért a stájerországi táborral.

Hemingway másképpen látta

George F. Hemingway kispesti klubtulajdonos nem ért egyet az osztrákok kritikájával. "A vendégdrukkerek petárdázni kezdtek, és amikor a biztonságiak ki akarták emelni a renitenseket, feltépett székekkel támadtak rájuk" – mondta az üzletember, aki a valóság elferdítésének tartja a vendégdrukkerek beállítását áldozatokként.

Arra kérdésre, hogy a biztonságiak állítólag viperával és zokniba bújtatott biliárdgolyóval ütlegelték az osztrák fanatikusokat, úgy reagált, ezt nem látja bizonyítottnak az esetről készült felvételek alapján. Mint megjegyezte, azt a tájékoztatást kapta a biztonsági szolgálattól, hogy gumibottal fékezték meg a megvadult drukkereket, és nincs oka ebben kételkedni.

A klubtulajdonos a Napkelte adásában szervezett huligánbandának nevezte a Sturm szurkolóit, akik a botrányt okozták, szerinte a Budapestre érkezettek közül többen ki vannak tiltva saját csapatuk stadionjából.

Az UEFA eljárást indított az osztrákok ellen

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi vizsgálatot indított a Sturm Graz ellen a Bozsik Stadionban szombaton rendezett Budapest Honvéd elleni találkozón kirobbant botrány miatt. Az osztrák klubot erről hétfőn faxon tájékoztatta az UEFA.
"Szurkolóink rakétákat és petárdákat dobtak be a pályára, ezt egy percig sem vitatjuk" - mondta Hans Rinner, a Sturm Graz elnöke. "Viszont a magyar biztonságiak viselkedésükkel nem megoldották a helyzetet, hanem tovább fokozták a feszültséget. Biztos vagyok benne, hogy nem a megfékezés volt a cél. A biztonsági szolgálat verőlegényekből állt."

A magyar rendőrség is eljárást indított

Közben a rendőrség súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A BRFK honlapján közzétett közlemény szerint a rendőrség értékeli és elemzi a mérkőzésen készült felvételeket, megállapítandó, kik és milyen jogsértő cselekményeket követtek el, akár a biztonsági szolgálat munkatársai, akár a szurkolók részéről.

A rendőrség kitért arra, mivel a budapesti Bozsik József Stadionban szombaton megrendezett labdarúgó-mérkőzést nem minősítették kiemelt biztonsági kockázatúnak, és a szervező nem kérte térítés ellenében annak rendőri biztosítását, a BRFK megfelelő erőkkel a külső biztosítási feladatokat látta el. A rendőrség külső biztosításra vezényelt állományának egy része a verekedést tapasztalva a stadionba vonult, szétválasztotta a feleket és helyreállította a rendet, áll a közleményben.

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint a mérkőzésen kitört verekedés után a mentők kilenc drukkert vittek kórházba. A mérkőzés előtt a rendőrök három osztrákot állítottak elő; vasárnap reggelig valamennyien szabadon távozhattak, ám mindhármukkal szemben eljárást indítottak.

A mérkőzésen a Budapest Honvéd 2-1-es vereséget szenvedett, ezzel elbúcsúzott a nemzetközi kupáktól; az osztrák csapat jutott az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójába.

Félelmetes benyomás

A Budapest Honvéd labdarúgócsapata a soron következő három idényben a Nike szerelését viseli. A Honvéd kedden, a Vasas elleni bajnoki találkozón debütál új szerelésében. A kispestiek hazai pályán piros-feketében játszanak, idegenben általában fehér vagy fekete szerelésben lépnek pályára. Utóbbiról George F. Hemingway klubtulajdonos elmondta, hogy akkor választják, ha a csapat félelmetes benyomást akar tenni.

Rovatok