Index Vakbarát Hírportál

Az Inter zsinórban 4. bajnoki címére készül

2008. augusztus 30., szombat 08:19

Szombaton 17:30-kor az Udinese-Palermo mérkőzéssel megkezdődik a Serie A 2008/09-es szezonja. Az elmúlt három kiírás győzteseként az Inter a legnagyobb esélyes, de a teljesen átalakuló Milan, a tavaly csak hajszállal lemaradt Roma és a titkos favorit Juventus is megfoghatja Mourinhóékat.

Már a tavalyi szezon is parádésra sikeredett a Serie A-ban, az idei azonban még a táblázat tetején és alján egyaránt fantasztikusan izgalmas befutót hozott idényt is túlszárnyalhatja. Az első számú esélyes idén is az Inter, az új edző, José Mourinho csapata zsinórban negyedszer lehet bajnok, ha a portugál mester irányításával a korábbiaknál lényegesen erősebb mezőnyt maga mögé tudja utasítani. A kihívók saját csapatuk mellett pont abban bíznak, hogy Mourinho szisztémája nem lesz alkalmas a Serie A semmi máshoz nem hasonlítható küzdelmeinek megnyerésére.

Az első forduló párosításai

Komoly rangadókkal kezdődik a Serie A szezonja, hiszen egyből az első fordulóban összecsap a másikat mindennél jobban gyűlölő Fiorentina és a Juventus, de sor kerül a Derby del Sud (déli derbi) első kiadására is, ahol a Roma és a Napoli méri össze erejét. Tavaly a szezon egyik legjobb mérkőzését játszotta a két csapat, adottnak látszik a remek kezdés.
Szombat:
18:30: Udinese-Palermo, 20:30: Sampdoria-Inter
Vasárnap 15:00: Atalanta-Siena, Cagliari-Lazio, Catania-Genoa, Chievo-Reggina, Milan-Bologna, Roma-Napoli, Torino-Lecce, 20:30: Fiorentina-Juventus

A bajnoki címvédőt nyáron több klasszissal is szóba hozták, végül azonban a legnagyobb durranásnak szánt Lampard nem költözött Milánóba. Quaresma viszont könnyen lehet, hogy még az átigazolási piac lezárása előtt megérkezik. Rajtuk kívül a visszahívott Adriano, a Romától elcsábított Mancini és az egy év angliai kiruccanás után Olaszországba visszatérő Muntari került a nyáron a milánói klubhoz. A távozóit könnyű szívvel elengedő Inter kerete félelmetesen erősnek tűnik.

A Roma elveszítette a folyamatosan motivációs gondokkal és formaingadozással küzdő Mancinit, de Julio Baptista személyében igazolt is megfelelő támadót, míg a védelembe Riise és Loria érkezett. Luciano Spalletti csapatának a befejező csatár posztja okozhat gondot, hiszen a jelenleg is lábadozó Totti tavaly többször volt sérült, Vucsinics pedig hiába kiváló támadó, centerként nem megnyugtató megoldás. Meglepetés lenne, ha a legszebb focit játszó olasz csapat címe mellé bajnokságot is nyerne idén a Roma.

A Juventus elsősorban a csapat védekező részét erősítette meg, és visszahívott több kölcsönben szereplő fiatalt. A távozók mindannyian perememberek voltak, így a torinóiak is erősebbnek tűnnek a tavaly bronzérmet szerzett csapatnál. Támadókból van a kerítés, a góllövőlista első két helyezettje, Del Piero és Trezeguet mellé leigazolták Amaurit, holott a védelem két széle talán inkább erősítésre szorult volna. A Mellberg-Chiellini kettős előtt szűrő Sisokko-Poulsen tengely nagyon masszívnak tűnik.

Remekül erősített a Fiorentina, egyrészt megtartotta támadójátékának a kulcsát, Mutut, és a csapat másik klasszisát, Freyt, másrészt a bal oldalra leigazolták a Szicíliában meggyőző teljesítményt nyújtó Vargast, a csatársorba pedig a Milannál önmagát nem igazán találó, de kétségkívül roppant gólérzékeny olasz válogatott Gilardinót. A Fiorentinában már tavaly megmutatta magát néhány tehetséges fiatal, Cesare Prandelli személyében pedig olyan edző ül a firenzeiek kispadján, aki remek csapattá képes gyúrni az ígéretes keretet. Gondot okozhat a kétfrontos harc komoly terhelése.

A Milannál a kialakult helyzet komolyságához mérték a keret frissítését, ezért rengeteg játékos érkezett, nagy részükkel kapcsolatban azonban felemásak a várakozások. Flamini tökéletes igazolás, rá nagy szüksége volt a Milannak, de Ronaldinho posztja egyrészt megoldott, másrészt a brazilnak nagyon mély gödörből kellene kikecmeregnie. Sevcsenkónak biztosan kell egy kis idő, mire újra formába lendülhet, Senderost pedig sokan egyszerűen nem tartják Milan-szintű középhátvédnek.

A tavaly nagyszerűen teljesítő Udinese, Sampdoria és Napoli közül utóbbi erősített a legjobban, így a déliek foglalhatják el a középmezőny elejét. A borzasztó szezont futott Lazio idén sem erőltette meg magát a nyáron, nagyszerű támadókat igazolt viszont a Torino, amely így akár a szezon meglepetéscsapata is lehet. A már másodszor csodával határos módon megmenekült Reggina, az utolsó forduló hajrájában szerzett góllal bennmaradó Catania, valamint a Siena és a Cagliari valószínűleg a táblázat alján tartózkodik majd az idei szezon jelentős részében.

A frissen feljutott hármas közül a másodosztály bajnoka, a Chievo egykori játékosai visszacsábítása mellett csapatjátékában bízva próbálja kiharcolni a bent maradást, a Bologna elsősorban Dél-Amerikából frissítette fel keretét (amely erősebbnek is tűnik vetélytársaiénál), a rájátszás győzteseként feljutott Lecce pedig igyekszik elkerülni, hogy nagyon gyorsan eldőljön a sorsa.

A Serie A 2008/09-es kiírásának érdekességét a kiegyenlítődni látszó erőviszonyok mellett érdekes módon a csapatok egyéni gondjai adják meg. A négy bajnoki címre esélyes csapat (a Fiorentinát egyelőre nem sorolnánk ide) közül ketten szerkezeti problémák, ketten a kispadjuk rövidsége miatt bukhatnak el – már amennyire a Juventusnál bukásnak értékelnének például egy harmadik helyet.

Az Internél a középhátvéd posztját kivéve nagyon erős a keret (nem tudhatjuk, a portugál végleges megoldásnak szánja-e Cambiasso szerepeltetését ezen a poszton), de a Mourinho által favorizált 4-3-3 nem tűnik megfelelő választásnak a Serie A-ban, hiszen az olasz futball egyrészt lényegesen lassabb, mint az erre a szisztémára hangolt angol, másrészt alapeleme, hogy védekezésnél 4-5-1 alakzatot vesz fel, ehhez viszont megfelelő ember nincs. Mancinitól és (ha jön) Quaresmától felesleges becsúszó szereléseket várni a két szélen.

A Roma és a Juventus kicsit hasonló cipőben jár, mindkét csapatnak kiváló kezdőcsapata van, de míg az Inter szinte bármelyik játékosát azonnal tudja pótolni, addig sem Tottinak, sem Nedvednek (sőt Camoranesinek) sincs olyan helyettese, aki minden szinten tudná hozni legalább közel ugyanazt. A szezon pedig nagyon hosszú, ráadásul mindkét csapatnak három fronton kellene helytállnia, arról nem is beszélve, hogy a Roma és a Juventus kerete is hemzseg a válogatott játékosoktól.

A Milan nagyon furcsa helyzetben van, míg a támadósorában egymás sarkára lépnek a klasszis (vagy annak vélt) játékosok, addig a védelem kétségbeejtő állapotban van. Nesta sérült és egyébként is nagyon látványosat lassult, Kaladze világsztár mellett tud jól játszani, egyébként középszerű, a széleken pedig nagy kérdés, hogy Zambrotta milyen formában tér haza. Senderosszal hatalmas kockázatot vállalt Carlo Ancelotti, akinek meg kell küzdenie azzal a kérdéssel is, hogy a remek Seedorf és a marketingfogás Ronaldinho közül melyiket ültesse a padra.

A hét végén minden jóslat, szakértelem és okoskodás helyett már a csapatokon a sor, hogy megmutassák, mire számíthatunk tőlük az új szezonban, amely ha csak megközelítően olyan izgalmas és színvonalas lesz, mint a legutóbbi, elégedett lehet minden szurkoló.

Emlékeztető, Serie A 2007/08

1. Internazionale 25 10 3 69 26 85
2. Roma 25 10 3 69 26 85
3. Juventus 20 12 6 72 37 72
4. Fiorentina 19 9 10 55 39 66
5. Milan 18 10 10 66 38 64
6. Sampdoria 17 9 12 56 46 60
7. Udinese 17 9 12 56 46 60
8. Napoli 17 9 12 56 46 60
9. Atalanta 12 12 14 52 56 48
10. Genoa 13 9 16 44 52 48
11. Palermo 12 11 15 47 57 47
12. Lazio 11 13 14 47 51 46
13. Siena 9 17 12 40 45 44
14. Cagliari 11 9 18 40 56 42
15. Torino 8 16 14 36 49 40
16. Reggina 9 13 16 37 56 40
17. Catania 8 13 17 33 45 37
18. Parma 9 9 20 29 52 36
19. Empoli 7 13 18 42 62 34
20. Livorno 6 12 20 35 60 30


Coppa Italia: Roma (Inter 2-1)
Gólkirály: Del Piero (Juventus, 21 gól)
Feljutók: Chievo, Bologna, Lecce

Rovatok