Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták az Arsenal csapatkapitányát

2008. november 22., szombat 15:19 | aznap frissítve

A londoniak eddigi kapitányát Arsene Wenger menedzser leváltotta és kivágta a keretből, mert nyilvánosan beszélt az öltözői balhékról.

Kitették az Arsenal keretéből Wiiliam Gallast pénteki beszólása miatt: a francia válogatott védő kritizálta egyes játékostársait, beszámolt az utóbbi hetek öltözői balhéiról.

A szókimondó franciára emiatt kiakadt honfitársa, Arsene Wenger vezetőedző, aki azonnal elvette tőle a kapitányi karszalagot, és nem számít rá a szombati, Manchester City elleni meccsen.

gallas

A The Sun úgy tudja, Gallast szabadlistára teszik és ingyen távozhat a következő igazolási szezonban, ami január 1-én kezdődik.

Gallas azon borult ki, hogy két társa, Robin van Persie és Theo Walcott a Tottenham elleni 4-4-es meccsen összeakaszkodtak, és ő szedte szét őket, illetve, hogy védőtársa, Emanuel Eboue elviselhetetlenül nagyképű vele és a többiekkel is, mind a pályán, mind az öltözőben.

Mindezt a The Sunnak elárulta, igaz nevek nélkül, de a jól értesült lap szinte azonnal kiderítette, kikről van szó. Informátoruk szerint állítólag már egyetlen barátja sincs az öltözőben a 31 éves futballistának.

Sosem kedvelték igazán a 2006 nyarán a Chelsea-től igazolt hátvédet, bár amikor a győzelmi prémiumot 800 fontról 2500-ra alkudta ki a vezetőséggel, szimpatikusabbá vált.

Peter Hill-Wood, az Arsenal egyik főnöke annyit tett a történethez. "Nyilvánosságra hozni olyan dolgokat, amik az öltözőben történnek, senkinek sem válik az előnyére.”

Rovatok