Index Vakbarát Hírportál

Újra megcsinálod, megfejellek!

2008. november 27., csütörtök 15:21

Joaquin Caparros hiába volt két évig a Depor edzője, amikor vendégként tért vissza, elfelejtette, milyen a kispad, és csúnyán lefejelte. Aztán még jól be is szólt neki és ráijesztett, nehogy újra előforduljon.

A spanyol bajnokság legutóbbi fordulójában a Deportivo La Coruna 3-1 arányban nyert az Atletic Bilbao ellen.

A vereséggel a Bilbao maradt a kiesést jelentő 18. helyen, Joaquin Caparrosnak, a vendégek edzőjének azonban nem csak a vereség fájhatott igazán.

A meccs egyik kritikus pillanatában ugyanis a kispad előtt állva nagyot ugrott, és lefejelte tetejének peremét. Az ütés következtében hátraesett a kispadra, és bár játékosai megijedtek, hogy komolyabb baj történt, rögtön felpattant.

Első mérgében úgy mozdult a kispad felé, mintha be akarna neki verni egyet, végül azonban a fejét simogatva megbékélt a sorsával. A folytatásban aztán már beljebb állt, többször is felnézve, hogy egy esetleges újabb ugrásnál meg ne sérüljön. Egyszer még be is szólt a mozdulatlanul álló ellenségének.

Az eset azért is érdekes, mert Caparros idén került a Bilbao élére, előtte két szezonon át éppen a Deportivo edzője volt. Igaz, a vendégek padját nem ismerheti annyira, viszont az ugyanolyan, mint a hazai, így tapasztalatlansága érthetetlen.

Rovatok