Feszült, politikai felhangoktól sem mentes készülődés után legalább ezer – nemcsak ferencvárosi – szurkoló indult el Magyarországról tavaly november 1-jén a dunaszerdahelyi DAC–Slovan futballmérkőzésre. A rendőrileg aznap legjobban megerősített szlovákiai városba érkeztek, és már az úton veréssel riogatták őket. Az első pofonokat a pozsonyi szurkolók kapták, ezzel együtt több jel utalt arra, hogy a szlovák rendőrség kettős mércével mér. A szektort, ahol később a botrányakció zajlott, a kezdés előtt percekkel nyitották ki, így lett a késők gyűjtőhelye. Két hónapos kutatómunkával készült dunaszerdahelyi sorozatunk második része.
Háromrészes sorozatunk első darabjából többek között kiderült, hogy a DAC–Slovan előtt már hónapokkal megindult a készülődés nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem Magyarországon és Pozsonyban is, és a rendőrség is foglalkozott már a meccsel. Az anyaországiak közül sokan lelkesedtek be, az ő aktivitásuknak azonban nem mindenki örült a Csallóközben.
2008. november 1-jén reggel becslések szerint legalább ezer magyarországi magyar indult Dunaszerdahely felé, többen, mint amennyire sokan számítottak. A sokat emlegetett ferencvárosiak mellett egészen messziról, Diósgyőrből, Debrecenből, Nyíregyházáról, illetve Kolozsvárról és a Vajdaságból is a délután fél kettőkor esedékes mérkőzésre tartottak, és szinte minden jelentősebb élvonalbeli szurkolói csoport képviseltette magát. Az ezres becslés az aznapra Dunaszerdahely mellé Hungarica- és Romantikus Erőszak-koncertet szervező Gőbl Gábortól eredt, ferencvárosi megszólalóink viszont az önszerveződésnek tudták be, hogy annyian útra keltek.
„A hazai szurkolók teljes skálája ott volt, mindenféle emberek, köztük a legkeményebbek is” – állította egyik budapesti forrásunk. „Azért az látszott, hogy ez nem egy majrés brigád” – mondta az egyik ferencvárosi drukker, aki hozzátette, ez nem azt jelenti, hogy a többség balhés ember lett volna. „Sokkot nem kapunk attól, ha a rendőrök vernek minket. Azt gondoltuk, legfeljebb szétkúrnak minket a rendőrök, de ezért nem fordultunk volna vissza” – hangzott egy harmadik vélemény. Azt valamennyi megszólalónk határozottan állította, hogy akikről tudnak, azok közül senki sem készült semmire. A magyar szurkolók között ráadásul terjengtek rémhírek a szlovák rendőri brutalitásról, és arról is tudtak, hogy kiemelten készülnek a mérkőzésre. Egyikük arról is beszélt, hogy a huligánlogika szerint legalább háromszoros, de inkább csak négyszeres túlerő esetén támadnak szurkolók rendőrökre.
„Sok hülye ember nincs” – válaszolt egyikük arra a kérdésre, elképzelhető-e, hogy mások azért inkább felfegyverkezve vágtak neki az útnak. Mindenesetre a szlovák rendőrség később ijesztő eszközök sorát mutatta be– boxereket, pirotechnikát, pengével felszerelt cipőket –, és azt állította, azokat a mérkőzés előtt kobozták el a Magyarországról érkezett szurkolóktól.
Akik reggel nyolc után érkeztek a határra, komolyabb tömeggel és nagyon határozott rendőri jelenléttel találkoztak. Megszólalóink arról számoltak be, hogy az első megállításkor még szlovákiai magyar rendőrök igazoltatták őket, és megszondáztatták a sofőröket is. Ők kulturáltak és alaposak voltak, de gyorsak nem, mert például egy hét kocsiból álló konvojt együtt kezeltek, és legalább fél-háromnegyed órán át tartott az ellenőrzés. Egyik forrásunk azt mesélte, amikor végre elmehettek, egy szlovákiai magyar rendőr behajolt autójukba és figyelmeztetőleg azt mutatta: „Vigyázzatok, meg lesztek verve.” Ugyanez a megszólaló arról számolt be, hogy Dunaszerdahely szélén már sokkal agresszívabb ellenőrzésben volt részük, de ez is ugyanúgy végződött, mint az előző: „Gunyorosan vigyorogva azt mutatta ez a rendőr is, hogy meg fognak minket verni. Persze ez inkább heccelésnek tűnt, semmint fenyegetésnek.” A maszkos szlovák rendőrök fellépéséről egy másik szurkoló azt mondta, érezhető volt az agresszivitás, „azt láttuk rajtuk, akár üthetnek is”. A városszéli ellenőrzést még egy utolsó követte a központban is.
Arról is beszámoltak többen, hogy az igazoltató rendőröknél fényképek voltak a legmeghatározóbbnak tartott magyarokról. A szlovák rendőrség ugyanis felvette a kapcsolatot a magyar titkosszolgálatokkal, és arról értesült, hogy magyarországi szélsőségesek készülnek a mérkőzésre. A pontos részletek ismerete nélkül is érdemes megjegyezni, hogy nem akadt fent a szűrésen Budaházy György, a 2002-es Erzsébet hídi blokád főszereplője és a radikális jobboldal egyik legismertebb alakja. Nem sikerült viszont átjutnia a koncert betiltása ellenére Dunaszerdahelyre igyekvő Szíva Balázsnak (a Hungarica és a Romantikus Erőszak énekesének), akit egy határellenőrzés után órákon keresztül fogdában tartottak, majd miután lefényképezték tetoválásait, kiengedték. A koncertszervező Gőbl ausztriai kerülőúttal és jelentős késéssel ért a csallóközi városba.
Dunaszerdahelyen délelőtt tíztől vált egyértelművé, ez lesz aznap Szlovákia legbiztosítottabb városa, amit sokan értetlenül fogadtak. „Én még életemben nem láttam ennyi rendőrt meg fegyverzetet egy helyen, legfeljebb a május 1-jéken, meg kilencedikéken” – állította egyik megszólalónk, aki korábban húsz évet töltött a szlovák rendőrségnél. Az ország minden részéről érkezett maszkos rendőrök húszas-harmincas csoportokban álltak az utcákon, és szinte mindenütt ott voltak. A hivatalos adatok szerint több mint ezren teljesítettek aznap szolgálatot a csallóközi városban és annak környékén.
Az ellenőrzés természetesen a stadion környékén volt a legerősebb, a rendezők közül többen csak jeggyel tudtak bejutni a klubházba. A rendőrség kétszer is átfésülte délelőtt a stadiont, elrejtett pirotechnikai eszközöket, köveket, dobálható tárgyakat kerestek. Délelőtt tízkor újabb egyeztetést tartott a klub és a rendőrség, ezen Peter Müller kapitány fenntartotta követeléseit. Végül a nagyszombati rendőr és a klub kompromisszumot kötött: a kért két szektor közül az egyik a rendőröké lesz, a másikat üresen hagyják, és csak abban az esetben engednek még ide nézőket, ha a lelátó többi része megtelt.
Mindeközben a városban gyülekeztek a helyi és a Magyarországról érkezett szurkolók. A DAC-tábor a Lidl áruháztól felvonulást szervezett, zászlókkal énekelve járták a várost, meglehetősen sok rendőr kíséretében. A városba szivárgó magyarok egy része viszont, tartva a razziáktól, nem akart az utcákon mutatkozni. Egyik forrásunk arról számolt be, nemcsak tipikus drukkereket látott a városban: „Volt jó pár negyvenes-ötvenes, konszolidált ember zászlókkal, akiken látszott, nagyon magyarok voltak, és komolyan vették ezt az egészet.”
Tizenegy után a pozsonyi szurkolók is megérkeztek a városba vonattal, és már a pályaudvartól vízágyús autóval megerősített rendőrök fogták őket közre. A Slovan-drukkerek ennek ellenére a vasútállomásnál felgyújtottak egy autót, majd a stadionhoz vezető úton folyamatosan görögtüzeket dobáltak a környező házak kertjeibe is – a rendőrök ugyanis nem avatkoztak közbe. A pozsonyiak útvonalán minden betorkolló utcát sok rendőr biztosított annak érdekében, hogy a vendégszurkolók ne találkozhassanak a hazaiakkal.
A nap első komolyabb konfliktusa akkor bontakozott ki, amikor a Slovan szurkolói megérkeztek a DAC-székházhoz, és görögtűzzáport zúdítottak az épületre. Szemtanúink egy része szerint ekkor már közbeavatkoztak a rendőrök. Mások azt állítják, a rendőrök csak akkor léptek fel, amikor az ezerfős tömeget egyetlen kapun engedték be, és elégedetlenség tört ki, egyesek pedig dobálózni kezdtek. Ráadásul a pozsonyiak – ahogyan megtették azt már korábban Nagyszombatban is – megpróbálták betörni a kaput. Valaki szerint kifejezetten célzottan emelték ki a hangadókat a tömegből, más viszont úgy látta, már itt is általánosan aprítottak mindenkit, akit értek. Az biztos, hogy néhány percen belül vérző fejű embereket ápoltak a mentők a DAC-székház előtt.
A vendégeket szándékosan egyetlen szűk kapun engedték be, mert a rendőrség megtagadta a szervezői kérést, hogy állítsanak rendőröket a jegykezelést és motozást végző rendezők mögé. A Slovan-szurkolóknak így is összesen 22 rendező között kellett elvonulniuk a bejutáskor, ehhez képest meglepő, hogy milyen mennyiségű pirotechnikai eszközt tudtak bevinni. „Nagy táskákkal kellett volna érkezniük, hogy az a hatalmas mennyiségű görögtűz meg füstbomba elférjen, amit később a pályára dobáltak; ennyit nem lehet behozni a nadrágokba rejtve” – állította az egyik szervező. Akkor viszont kérdéses, hogyan jutottak be ezek az eszközök, hiszen a rendőrök kétszer átvizsgálták az egész stadiont, a Slovan-tábor érkezésekor pedig csak ők voltak a vendégszektor közelében.
A magyar szurkolók a stadion másik oldalán érkeztek, amitől nem messze található a Várpalotáról kapott turulszobor. Ezt a drukkerek nemzetiszínű szalagokkal díszítettek fel, és eközben elénekelték a Himnuszt is. Egy videófelvétel szerint az itt is jelenlevő rendőrök és a szurkolók között kisebb szóváltás is történt, majd – ez már nem látszik a felvételen, egy szemtanú elmeséléséből tudjuk – betuszkolták a drukkereket az addig teljesen üres stadionba.
A következő két órában folyamatosan özönlöttek a drukkerek, és egyesek szerint a rendezők át sem vizsgálták őket a beérkezésnél. A Magyarországról érkezettek viszont azt állították, hogy a rendőrök falhoz állították és nagyon keményen megmotozták őket. A szervezők az ellenőrzést ért kritikákat visszautasították: az adott keretek között (egy rendező nem motozhat ugyanúgy, mint egy rendőr) alaposan átvizsgálták a szurkolókat, nemhogy esernyőt és üvegeket, de még bagettet sem engedtek a stadionba. A DAC szerint a magyarok lelátórészeiről összesen két petárda repült be az egész mérkőzésen.
Amint megjelentek az első szurkolók a lelátókon, megkezdődött az igazi szurkolás, majd a Slovan-tábor megjelenésével igazi hangpárbaj alakult ki, amibe természetesen egymás sértegetése is belefért. A hazaiak elsősorban a DAC-ot emlegették, és a „Ki nem ugrál, nem is magyar” rigmust ismételgették, és szlovákul elhangzott a „Szlovák kurvák!” bekiabálás is. A pozsonyiak többek között a „Verd, verd, a magyar fejét verd!”, a „Magyarok a Duna mögé!” és a „Kurva magyarok” szólamokkal operáltak. A hangosbemondó nem győzte ismételni a felhívást, miszerint a hazaiak a DAC-nak szurkoljanak, ne provokáljanak, és ne hagyják magukat provokálni. Közben gyűltek a zászlók, a magyar mellett árpádsávosak és nagy-magyarországosak is megjelentek.
Már a mérkőzés megkezdése előtt lezajlott néhány olyan jelenet, amelyek – különösen a későbbiek fényében – minimum a kettős mérce alkalmazására utaltak. A Slovan-szurkolók nemcsak petárdákat, görögtüzeket dobtak a pályára, hanem ketten közülük be is akartak mászni oda. A szektor előtt, a kerítésen kívül álló rendőrök határozottan, de kulturáltan kivitték őket a pályáról. A rendőrség zéró toleranciát hirdetett a szélsőséges nézetekkel szemben, de a pozsonyiak kerítésén végig ott lehetett a Pressburg Skinheads transzparens, a hazaiak egyik fekete játékosának pedig kórusban huhogtak.
Az már jóval a kezdés előtt látszott, hogy hatalmas tömeg gyűlt össze. A hivatalos állítás szerint 6100 jegyet adtak el, a DAC internetes oldalán most is ennyi olvasható a mérkőzés nézőszámaként – de legalább kétszer ennyi ember zsúfolódott be a stadionba. A hatezres befogadóképesség egyébként úgy jön ki, hogy a szükséges kiszolgáló létesítmények – büfé, mosdó – ennyi ember ellátására elegendőek. Egy ferencvárosi megszólalónk szerint „iszonyatos zsúfoltság volt a stadionban, olyan, ami már zavaró.”
Így aztán nem sokkal a kezdés előtt ki kellett nyitni azt a szektort, amelyen a mérkőzésért a rendőrség részéről felelős nagyszombati kerületi főkapitány-helyettes, Peter Müller és a DAC vezetése vitatkozott, és ahol nem sokkal később a vitatott akció zajlott. A klub egyik illetékese egyeztetett Müller helyettesével, hogy várjanak a különálló lelátórész megnyitásával, mert majd a rendezők engedik be a nézőket. A terv ugyanis az volt, hogy ismerős arcokkal, helyiekkel töltik fel ezt a részt, hogy ne a rizikósabbnak tartott magyarországiak kerüljenek oda. Ehhez szükség lett volna kilenc rendező átirányítására, de a szektort addig elfoglaló rendőrök ezt nem várták meg, hanem azonnal kivonultak onnan, a nézők pedig benyomulhattak a helyükre. Így lett a később huligánszektornak, a magyarországiak lelátórészének vagy ferencvárosinak nevezett szektor valójában a késők gyűjtőhelye, mivel már csak itt voltak szabad helyek számukra a stadionban.
A tíz perccel a fél kettes kezdés előtt megérkezett Lengyel Krisztián – a későbbi rendőri beavatkozás legsúlyosabb sérültje – az addig üres szektorba lépő első szurkolók egyike volt. De itt jutott már csak hely a DAC-keménymag több tagjának is. Volt, aki szinte örült, hogy kinyitották a szektort, így ugyanis közelebb lehetett az ellentáborhoz, mást azonban zavart a rendőrök közelsége. „Amikor beértem, azt mondtam, nem lesz ennek jó vége. Nem akartam ide menni, pont ez volt, amit el akartunk kerülni” – emlékezett vissza egyik forrásunk. De ide futottak be azok a magyarországi drukkerek is, akik a többszörös ellenőrzés után éppen csak beestek a kezdésre.
A szektor létszámára vonatkozó becslések a 100-150-től a háromszázig terjedtek, és az igazság valahol az utóbbi körül, ha nem felette lehetett. Köztük feltehetően a helyiek voltak többségben, de lehet, hogy csak kevéssel voltak többen a magyarországiaknál. Az is egyértelmű, hogy az alsó öt sorban főleg a magyarországi szurkolócsoportok foglaltak helyet, jól jelzik ezt a kiaggatott ferencvárosi, nyíregyházi, illetve újpesti transzparensek. Ezek a szurkolók egyébként is szeretnek a kerítéshez közel lenni, és arra is gondoltak, hogy a szektor tetejéről nehezen tudnának menekülni, ha kellene.
A kezdéskor Welcome to Hungary! (Üdvözlet Magyarországon!) feliratot feszítettek ki a szektorban, és a Slovan-tábornak címezve felhangzott a „Szar Szlovákia, utálunk, szar Szlovákia” rigmus is. Mindezt közelről figyelték a rendőrök, és kívülről egyértelmű volt: a lelátó ezen része a gócpont, ahol akár gondok is adódhatnak.
(Grafika: Horváth Katalin, Illés A. Etele, képszerkesztő: Martiskó Gábor, videószerkesztő: Török Balázs
A cikk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet Oknyomozó programjának anyagi és szakmai segítségével készült. Az Oknyomozó a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatásával működik.)