Index Vakbarát Hírportál

Vigyázzatok, mert a véreteket akarják!

2009. február 19., csütörtök 08:26 | tizenöt éve frissítve

Az alkalom szülte törvénytelen akciót próbálta utólag fedezni a szlovák rendőrség vezetése, vagy tudatosan megtervezett magyarellenes akció zajlott tavaly november 1-jén Dunaszerdahelyen, a DAC–Slovan futballmérkőzés 17. percétől? Két hónapig tartó kutakodásunk eredménye szerint a belügyminiszter és a rendőrfőkapitány helyettese a beavatkozás közvetlen indokának hazudott több olyan fényképet, amelyek az akció megkezdése után készültek, és elmaradt az ígért videófelvétel bemutatása is. Dunaszerdahelyi sorozatunk harmadik, befejező része.

Az előző részek tartalmából

Háromrészes sorozatunk első darabjából többek között kiderült, hogy a DAC–Slovan előtt már hónapokkal megindult a készülődés nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem Magyarországon, Pozsonyban és a rendőrségenl is. Az anyaországiak közül sokan lelkesedtek be, készülődésüknek azonban nem mindenki örült a Csallóközben.

A második részben a meccsnap történéseiről volt szó a mérkőzés kezdetéig, így a magyarországi szurkolók tömeges érkezéséről, az első pofonokat kapó pozsonyiakról, és arról, miért kellett kinyitni a később az események középpontjába került szektort.

Amikor a hazaiak látványos lelátói koreográfiája és a Himnusz eléneklése után elkezdődött Dunaszerdahelyen a 2008. november 1-jei DAC–Slovan futballmérkőzés, sokan érzékelték azt a hihetetlen feszültséget, ami a nap, illetve az előző hetek során felgyülemlett, és ebbe a stadionba koncentrálódott. „A kezdéskor telefonáltam a szerkesztőmnek, és azt mondtam, itt egészen biztosan történni fog valami” – emlékezett vissza a mérkőzés egyik szlovákiai magyar tudósítója. Más arra számított, hogy a Slovan-tábor keveredik összetűzésbe a rendőrökkel. Arra viszont nagyon kevesen gondolhattak, hogy megismétlődik az, ami 1992-ben Pozsonyban történt, amikor a kommandósok egyszerűen kitisztították az egyik szektort.

A főtribün tele volt politikussal, többek között itt foglalt helyet Dušan Čaplovič (Irány–Szociáldemokrácia), a kisebbségekért is felelős szlovák miniszterelnök-helyettes, valamint a város polgármestere, Pázmány Péter (Magyar Koalíció Pártja) is. Egy másik lelátón figyelte az eseményeket a rendőrfőkapitány helyettese, Stanislav Jankovič.

A felszín alatt

A felszínen úgy tűnhetett, a kezdés és a 17. perc között minden rendben zajlik. Ám a kritikus szektorban, a kerítésre aggatott transzparensek takarásában már elindult az az eseménysor, ami a rendőri akcióban csúcsosodott ki. Szemtanúink és a szektorban készült egyik amatőr felvétel tanúsága szerint is többször elhaladtak a rendőrök a sorok alatt húzódó szűk egyméteres részen – a szurkolók előtt. Többen úgy érezték, az egyenruhások kifejezetten hergelték őket jelenlétükkel és viselkedésükkel. A szlovák rendőrségnél több mint húsz évet szolgált és a futballmeccsek rendezésében is tapasztalatot szerzett megszólalónk érthetetlennek nevezte a rendőrök felvonulását, amit a Slovan-tábor esetében mellőztek is. Szlovák belügyi forrásunk szerint nem kifogásolható ez a fellépés – ugyanis lehet ez a rendőrség taktikája, a szurkolók pedig nem foghatták fel ezt provokációként. Márpedig ők úgy élték meg, és ezt hangos szidalmazással érzékeltették is.

Később Robert Kaliňák belügyminiszter a bizonyítékok közé sorolta, hogy a magyarországiak náciknak és faszoknak nevezték a rendőröket. Stanislav Jankovič úgy magyarázta ezt a mondatot, hogy a verbális és a fizikai erőszakot nem lehet egymástól elválasztani, az előbbi megelőzte az utóbbit, a dolgokat összefüggésükben kell látni. Szlovák belügyi forrásunk leszögezte, a beszólásokat a rendőrök nem értelmezhették provokációként, azok önmagukban nem adhatnak alapot egy ilyen beavatkozáshoz.

A válogatott szitkokat akár érthették is a rendőrök: egyrészt Szlovákiában az is tudhat keveset magyarul, akiről senki sem gondolná, és meglepő módon már ekkor az egyenruhások között meneteltek a magyarok lakta Bősről érkezett különleges mentőalakulat tagjai. Az mindenesetre különös részlet, hogy a felvonuló rendőrök között volt a parancsnok, Peter Müller is (a felvételen ő a sisak nélküli, köpcös és bajszos ember).

Több szemtanúnk is állította, hogy a rendőrök is beszóltak a nekik kiabálóknak. „Gyertek csak el Besztercebányára!”, „Meg fogtok dögleni” – szóltak hozzájuk szlovákul. Mások viszont magyar hangot is hallottak. „Vigyázzatok, mert a véreteket akarják” – hangzott a figyelmeztetés, ami összecsengett a mérkőzés előtt tapasztaltakkal, és hamarosan valósággá is vált.

Valami repült

A mérkőzésről készült felvételek egyikén kivehető, hogy a rendőrök az akció megindulása előtt megpróbáltak fellépni a szurkolókkal szemben. A rendfenntartók és a hozzájuk közel álló drukkerek ekkor – legalábbis a transzparensektől nem fedett részen – még szópárbajban sem álltak egymással, amikor az egyik kommandóst társai instruálták, aki a következő pillanatban felemelte gumibotját vagy viperáját, majd határozottan megfogott valakit. Pár másodperc múlva elengedte, mert a szurkolót társai visszarángatták. A rendőr keze ekkor lendült is, de nem egyértelmű, elérte-e a drukkert. Nem tiszta az sem, hogy mi volt a jelenet kiváltó oka, mert a szurkoló előbb hevesen mutogatott a Slovan-tábornak, aztán távolodik a kamera, és ő ezután maga is elindul a rendőrök felé.

Pillanatokkal később egy távolabbi helyről repült is valami a rendőrök felé, de a felvétel alapján megmondhatatlan, mi volt a tárgy. Papírdarabhoz, újsághoz képest túl jól szállt, üveghez pedig túl keskenynek és hosszúkásnak tűnik, és kőre sem emlékeztet; talán műanyag palack lehetett. Mindenesetre a felvételeken látszik, a rendőrök szinte észre sem vették ezt a dobást. A mérkőzés utáni első rendőri indoklás úgy hangzott, hogy a szurkolók köveket dobáltak a rendőrökre. A rendőrség maga vizsgálta át a stadiont a mérkőzés előtt, éppen azért, hogy minden mozdítható tárgytól megtisztítsák a lelátókat. Ezt a repülő tárgyat később mutatta egy felvételen a beavatkozást magyarázó Robert Kaliňák belügyminiszter is, ám a jelenet jóval az akció megindulása előtt zajlott le, így annak kiváltó oka nem lehetett.

Ekkor felpaprikázódtak a rendőrök közelében lévők, és hevesen gesztikuláltak feléjük. Ebbe az egyébként is felfokozott hangulatba csöppent bele az egyik ferencvárosi szurkolói csoport tagja, aki késve érkezett, mert a városban a rendőrök feltartóztatták a buszát. Ez a drukker elkezdett kiakasztani a kerítésre egy transzparenst. „Ez közvetlenül mellettem történt, láttam, ahogy a srác megpróbálja felrakni a zászlót. A rendőröket ez feltehetően zavarta, és megütötték, a mellette lévők viszont visszahúzták – állította egy közvetlen szemtanú. – Azt figyeltem, mi történik a sráccal, amikor jobbról egy lecsúszó ütés eltalált. Nem volt nagy, de a baseballsapkám leesett a fejemről. Aztán már jöttek is felénk a rendőrök.”

Szükséges, törvényes és arányos

A szlovák rendőrség állítása szerint a beavatkozás szükséges, törvényes és arányos volt. A pozsonyi belügyminisztérium január végén lezárt vizsgálata szerint a magyar szurkolók négy esetben is törvényt sértettek, illetve a rendező klub nem teljesítette előírt kötelezettségeit, ezért kellett a rendőröknek fellépniük. A magyar szurkolók törvénysértését mindenképpen bizonyítania kellett a vizsgálatnak. Ha ugyanis nem történt a részükről törvénysértés, akkor az egész beavatkozás törvénytelen volt. Megelőzésként ugyanis ilyen eszközöket nem alkalmazhatnak.

Az akció kiváltó okaként már a mérkőzés napján újabb indokot neveztek meg a kődobálás helyett: takarásban történt bűncselekmény. Ezt a koncepciót ismételte meg az Országos Rendőr-főkapitányságnak november 3-án küldött levél is. „Egyetlen zavaró pillanat volt, amikor a rendőrség a magyar szektorban beavatkozott, de ez a beavatkozás nélkülözhetetlen volt, mert a magyar szurkolók egy része a számukra fenntartott lezárt szektorból a kordont áttörve kinyomta a kaput, és hátulról a Slovan-szurkolókhoz akartak eljutni. Itt találkoztak a kordont biztosító rendőrökkel” – olvasható a levélben. Ez az eseménysor természetesen igazolta volna a beavatkozást, de a látottak nem bizonyítják ezt, nem utal erre semmi. A levélben említett kapu épp a szektor túlsó oldalán van ahhoz a helyhez képest, ahol az akció megindult, ráadásul a néhány perccel későbbi felvételeken zárva is van. A szektorban készült videofelvétel alapján állítható, hogy a rendőrök maguk is átmentek oda, tehát ha ott valami valóban történt volna, akkor a helyszínen be tudtak volna avatkozni.

A mérkőzés utáni kedden Kaliňák belügyminiszter újabb okot hozott fel a beavatkozásra: állítása szerint fényképpel bizonyította, hogy az egyik magyar futballszurkoló megütött egy rendőrt. A képen annyi látszik, hogy a fiatal keze lendül, a feltételezhetően megütött rendőrt viszont takarja egy transzparens. Az egyik szemtanú állította, látta, hogy egy rendőr viperával ráütött a képen látható szurkoló kezére. Az a videófelvételekről is kiderül, hogy ez még az akció megindulása előtt történt, és hogy a férfi a fájdalomtól eltorzult arccal ordít és húzza el a kezét. (Az alább látható jelenet a rendőri akcióról látható legismertebb videóból való, azt nagyítottuk ki.)

Persze elképzelhető lenne, hogy azért kellett megütni, mert támadott – de Kaliňák felvételéről könnyen bebizonyítható, hogy az akció megindulása után készült. A képen ugyanis közvetlenül a férfi mellett áll egy rendőr, a mögötte álló trikós férfi pedig már elindult, és az alattuk lógó zászlókból is megállapítható a felvétel időpontja. A jelenetről videó is készült, ezen világos, hogy ekkor már tart az akció. A videón úgy tűnik, a férfi nem ütésre lendíti a kezét, hanem elhúzza (ez logikus is lenne, hiszen nemrég még nagyon fájt neki) – ennek azonban nincs jelentősége, mert ha ütött is, a mozdulat az akció megindítását semmiképp sem igazolja.

A videókölcsönző bezárt

Bármi is volt a kiváltó ok, a Pozsonyból küldött november 3-ai levelében az állt, hogy „a szlovák rendőrség birtokában van az ezt bizonyító dokumentáció és videófelvétel, amit feldolgozás után átadnak a magyar szerveknek.” A rendőrség vezetése egy ideig még ígérte a bizonyító erejű felvételt, majd egyszerűen hallgatott róla. Jankovič főkapitány-helyettes már a mérkőzést követő héten sem fogalmazott egyenesen erről, a szlovákiai magyar napilap, az Új Szó kérdésére azt válaszolta: „Nézze, közzétettünk bizonyítékul szolgáló fényképeket. Akinek ez nem elég, annak nyilván a videofelvétel sem lenne elegendő.” Jankovič azt is mondta, hogy a fényképeket eljuttatták a legfőbb ügyésznek és a parlament védelmi bizottságának is, ha őket ezek meggyőzték, a rendőrségnek nem kötelessége újabb bizonyítékkal kiállnia. Az ígért videófelvételről egy héttel később Robert Fico miniszterelnök kommunikációs igazgatója, Brano Ondrus egy újságcikkben azt írta, a rendőrség nyilvánvalóan nem rendelkezik ezzel.

Február elején először jelentette ki szlovák állami vezető, hogy létezik az ígért felvétel. Kaliňák belügyminiszter egy parlamenti kérdésre előbb kitérő választ adott, majd határozottan állította, megvan a felvétel, de hozzátette: „Nem vagyunk videókölcsönző.” Szlovák belügyi megszólalónk az ígért bizonyíték be nem mutatását tartja a rendőrség legnagyobb hibájának: „Emiatt ugyanis idiótáknak tűnnek a közvélemény szemében.”

Stanislav Jankovič és a soha elő nem kerülő bizonyítékok

„Jankovič jó rendőr, mindig pontosan tudja, mi a dolga. Azonban nem szívesen hoz döntéseket, és a kommunikációval mindig is akadt gondja” – állította a Dunaszerdahelyen történtekről sűrűn nyilatkozó rendőrfőkapitány-helyettesről szlovák belügyi forrásunk. Megszólalónk látta munka közben is a tábornokot, ez alapján véli úgy, hogy óvatos, konfliktuskerülő személyiségről van szó. A 46 éves Jankovič két éve van jelenlegi posztján, korábban pozsonyi kapitányhelyettes volt, még korábban a bűnügyi osztályon dolgozott. Jankovic jó kapcsolatokat ápol Vladimir Mečiar pártjával, az LS–HZDS-szel, 2007-es válása óta éppen az exkormányfő egy korábbi titkárnőjével él. A DAC–Slovan után a főkapitány-helyettes volt az egyike azoknak a vezetőknek, akik előbb ígérték a beavatkozás okát bizonyító videófelvételt, majd már nem akartak erről beszélni. Nem példa nélküli ez Jankovič pályafutása során: belügyi forrásunk számolt be arról, hogy még pozsonyi kapitányhelyettesként egy egyszerű közúti baleset után a sajtónak az ittas vezetést bizonyító szondáztatásról és vérvételről beszélt, de a rendőrségnél tudták, ezeknek nincsenek birtokában. Egy évvel ezelőtt a dunaszerdahelyi esethez nagyban hasonlító helyzetbe került: egy récsei bankrablás után a háromszorosan büntetett előéletű Roman Červenkát gyanúsították meg, utóbbi viszont állította, éppen lerészegedett abban az időpontban. Jankovič állította, a bank kamerája rögzítette az eseményeket, és a felvétel bizonyítja Červenka bűnösségét. Néhány nappal később kiderült, a bankrablás idejéről hiányoznak a felvételek.

A fentiek alapján tehát nem lehet pontosan tudni, hogy miért, de másodpercek alatt megindult a rendőri beavatkozás.

Sűrűn csattanó viperák

„Hirtelen történt minden, egyik pillanatról a másikra. Nem is futottam, hanem repültem” – emlékezett vissza az a szemtanúnk, aki a meccs 17. percében az első pofont kapta. A rendőrök állítása szerint az emberek támadtak először, a felvételek azonban jól látható, hogy a többségük fejvesztve, rémülten és pánikszerűen menekül. Egyiküknek akkor tört el az egyik ujja, amikor kezével védte a fejét. Volt, akiben megfordult az ellenszegülés gondolata, de a viperák látványa elriasztotta. Nem nehéz kivenni a különböző felvételekről, hogy a gumibotot és a sokkal veszélyesebb viperát is válogatás nélkül használták a rendőrök. Stanislav Jankovič főkapitány-helyettes később kijelentette, kizárt dolog, hogy fejre ütöttek volna, pedig látható, hogy nem mérlegeltek azok sem, akik viperáztak. Szlovák belügyi forrásunk azt mondta, országukban nem tiltott ennek az eszköznek a használata, de kizárólag védekezésre alkalmazható, ha megtámadták a rendőrt, és ekkor is a támadó végtag semlegesítésére való.

Érdekes dinamikát mutatott a rendőri fellépés, amihez fontos megjegyezni, hogy bár sisakban és kuklában (ez a sisak alatti maszk) voltak a rendőrök, különböző színű szalagokkal megkülönböztették őket. Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, a sárgák voltak a dunaszerdahelyiek, a pirosak a nagyszombatiak, a kékek a zsolnaiak. A beavatkozás kezdetekor a felvételen az látszik, hogy az elsők között akcióba lépő sárgák (a szerdahelyiek) nem teljesen határozottak, majd a mögülük érkező kékek beelőzik őket, és hamarosan ők uralják a terepet.

A határozott fellépés ellenére néhány, kinézetre is harcedzettnek tűnő drukker kevésbé pánikszerűen menekült, amit egyik forrásunk szerencsésnek mondott: ha ugyanis ők nem állnak ellen néhány pillanatig, akkor a tömeg még gyorsabban csapódhatott volna a szektort szegélyező korlátnak – ami akár le is szakadhatott volna. Tettleges ellenszegülésre két példát találtunk: az egyik néző petárdát dobott a rendőrök közé, egy másik a szektort kettészelő korlátnál egy táskának látszó tárggyal ütött vissza a rendőröknek.

Szék repült

Volt egy harmadik eset is, szék repült a rendőrök felé, ez azonban nem innen, hanem a szomszédos, fedett lelátóról érkezett, később mégis fontos eleme lett az akció jogosságát alátámasztani akaró érvelésnek. Azt Stanislav Jankovič tábornok is elismerte, hogy a bizonyítékként bemutatott felvételek egyikén látható szék az akció megkezdése után repült, viszont határozottan állította, hogy ebből a szektorból, nem máshonnan. „A felső két sorban voltak székek. Meg lehet nézni” – mondta, szavait azonban cáfolják a fényképek; ebben a szektorban ugyanis egyetlen szék sincs.

Kaliňák és a főkapitány-helyettes ennek ellenére azt is állította, hogy az akció megindulása előtt is repült szék a rendőrök felé. „Kevesen vették észre, de fénykép bizonyítja” – jelentette ki Jankovič . A bizonyító erejűnek mondott felvétel már első ránézésre is gyanús. A feltehetően videofelvételről kivágott részlet még manipuláltnak is tűnhetne, ugyanis valószerűtlen helyen látható rajta a szektort felező korlát. A fotó valós, de akárcsak az ütést ábrázoló felvétel, ez is az akció megindulása után készült. Ez abból válik egyértelművé, ha összehasonlítjuk a képen látható tömeget az akció megindulása előtti helyzettel. A bizonyítékon a középen látható, Révkomárom feliratú zászló felett jelentős a tumultus, alatta ritkább a tömeg, ezzel szemben az akció megindulása előtt a zászló felett (a szektor bal felső sarkában) néhányan álltak csak. Ráadásul a szektor közepét jelző sárga kerítésnél rendőrök vannak, ez pedig csak az akció megindulása után volt így.

Itt fogunk megdögleni

Világosan kivehető a videókról és fényképekről, hogy a szektor alsó felét akarták kitisztítani rendőrök, feljebb nem mentek. (Itt van egy olyan videó, amelyiket a szektoron belülről készítettek.) Ha ezt megteszik, nagyobb is lehetett volna a baj, ott kisgyermekes családok is álltak.

Lent azonnal komoly problémák adódtak, ugyanis legalul dőltek egymásra a menekülő emberek. Több megszólalónk is arról számolt be, hogy a lába beszorult az emberek közé vagy a korláthoz. „Hirtelen éreztem azt a pokoli fájdalmat a műtött lábamban, amit már örökre szerettem volna elfelejteni, és akkor minden erőmet összeszedve kiszabadítottam magam” – idézte fel a történteket egyikük. Ugyanő azt mondta, első reakciója az volt: „Itt fogunk megdögleni. Nem a verés volt szörnyű ebben a helyzetben, hanem az, hogy ránk szakadt egy hatalmas súly. Nem sokkal később pedig azt vettük észre, hogy több réteg emberen lépkedünk, és a földön ott fekszenek a haverjaim is.”

Az akció lefolyásával kapcsolatban szlovák belügyi forrásunk azt mondta: választhatták ezt a taktikát a rendőrök. Önmagában az még nem kifogásolható, hogy kiürítették a szektor jelentős részét és eközben olyan nézőket is oszlattak, akik feltételezésük szerint sem követtek el bűncselekményt. Az akció egységes vezénylet alatt zajlott, vagyis mindennek az azt irányító Peter Müller parancsára kellett történnie. Ha ettől valaki eltért, annak oka és nyoma kellett legyen. A rendőrségnek egyébként meg kell őriznie az elhangzott rádióbeszélgetések felvételeit (vagy azok leiratát). Az egységes vezénylet azt is jelenti, hogy nem kell felszólítani az elkövetőket a törvénysértés abbahagyására.

A stadion gyorsan lereagálta a történteket, a magyar szektorokban értetlenkedés fogadta az akciót, és többen azt hitték, csak néhány embert visznek majd el. Hatalmas hangzavar alakult ki – folyamatosan szidták a rendőröket, sokan azt kiabálták, Európa, Európa!, mások Ria, ria Hungáriát skandáltak –, ami alatt a folyamatosan tapsoló Slovan-tábor görögtüzekkel és füstbombákkal árasztotta el a pálya szélét, a hazai kapus mellé is jutott egy adag. A játékvezető leállította a mérkőzést, a rendezők tíz percet kértek a rend helyreállítására.

A rendőrök közben folyamatosan szorították ki a szektorból az embereket, és ez újabb kritikus pontot eredményezett a lelátórész egyetlen, legfeljebb másfél méter széles kijáratánál. A felgyűlt tömeg nem tudott kijutni rajta, voltak, akik elestek, mások a földön tapostak rajtuk. Feltehetően ekkor került a több rétegnyi emberszőnyeg aljára a 18 éves Lengyel Krisztián is, aki erre később már nem emlékezett. A főkapitány-helyettes szerint ez a tumultus a rendezők hibájából alakult ki, mert a szektor, illetve a mellette lévő fedett tribün közötti kapu nem volt nyitva, és ezért nem tudtak hova menekülni a nézők. A DAC vezetése a szlovák futballszövetség, illetve közvetve a rendőrség utasítására döntött úgy, lezárja ezt a kaput, hogy megakadályozza az esetleges átjutást a vendéglelátóra. (A rendőrség egy korábbi állítása szerint épp ezt a kaput törték be a magyar szurkolók.)

Hívjál mentőt te

A mérkőzés után Stanislav Jankovič kijelentette, a rendőrök megálltak a szektor felét jelző korlátnál. A felvételen azonban tisztán kivehető, hogy nem igaz az állítás, mert a rendőrök csak később álltak itt meg: akkor, amikor visszavonultak. Ugyanis egy idő után észlelték, nagy a baj a szektor szélén, és nemcsak hátrálni kezdtek, hanem határozott mozdulatokkal vissza is hívták az előbb még kergetett és ütlegelt embereket. Ezenkívül azonban kevés segítséget nyújtottak: szemtanúk állítása szerint mentősöket is ütöttek, az Új Szó című lap egyik képén a rendőr a fotós Somogyi Tibort fenyegeti viperájával. Az egyik rendező pedig arról számolt be, hogy amikor látta a sérülteket, szólt az egyik rendőrnek, hogy hívjanak mentőt, aki így válaszolt: „Hívjál te, neked is van mobilod.”

Bár Jankovič főkapitány-helyettes a rendezőket tette felelőssé a menekülők összepréselődéséért, aggódása kevéssé hiteles: miközben a kijáratnál már súlyos volt a helyzet, újabb akciót indítottak a rendőrök, ezúttal a pályáról. Az egyik rendező arról számolt be, hogy látva a sérülteket maga döntött a kapu kinyitásáról. Itt érdemes megjegyezni, kritizálták azt is, hogy a rendezők bezárták a pályára vezető hét menekülőkaput. Ezek azt szolgálják, hogy ha vészhelyzet (például tűz) alakul ki a lelátókon, megnyissák őket, és a nézők a pályára juthassanak. A rendezők cáfolták a rendőrség állítását azzal, hogy a kapukon lévő lakatok nem voltak zárva, csak úgy voltak feltéve, hogy fogják a kapukat. Azon a helyen is volt menekülőkapu, ahol a tumultus kialakult, de ezen csak drót volt, mert a lakatot a kezdés előtt egy arra járó néző szétrúgta.

„Segíteni akartam, de hamarosan rájöttem, hogy nagyon rosszat tettem” – idézte fel a rendező a kapu megnyitását. A következő másodpercekben a megijedt és dühös szurkolók látszólag megpróbáltak betörni a pályára, a gesztikulálásukból azonban sokkal inkább úgy tűnik, hogy segítséget akartak kérni. A kapu másik oldalán álló sárga szalagos (feltehetően a dunaszerdahelyi járásból érkezett) rendőrök tétováztak, amit meguntak a mögülük érkező piros szalagos (vagyis nagyszombati) társaik, és heves ütések közepette akcióba léptek.

Akció takarásban

Érthetetlennek tűnő fellépés volt, amelynek során szemtanúink állítása szerint az ekkor már a földön fekvő és magatehetetlen Lengyel Krisztiánt (akit nézőtársai húztak ki ide a tömegből) is megrúgták. Ugyanaz a rendőr, aki egyik pillanatban még belerúgott a mérkőzés legsúlyosabb sérültjébe, a következőben eszmélt, és gallérjánál fogva kihúzta onnan, majd egy mentős a pályára vitte. Krisztiánról ekkor jött le a nadrágja, de ami sokkal nagyobb baj: ekkor már biztos, hogy sérültek voltak a csigolyái. Nemcsak a vörösmajori fiút, hanem utána két magyarországi szurkolót is kihúztak a pályára.

A stadionban ekkorra már eluralkodott sokkot tovább fokozta, hogy szürke, fényvisszaverős lepellel fedték le, ami azt az érzetet keltette, hogy holttestek feküdnének ott. Lengyel Krisztiánt kétszer kellett újraéleszteni, majd hamarosan megérkezett érte a mentőhelikopter, amely a pozsonyi Kramáre kórházba szállította. A többieket – összesen hat sérültet – a dunaszerdahelyi kórházba vitték kezelésre. Egyiküket, egy magyarországi fiatalt még napokig Dunaszerdahelyen tartottak, mert megsérült a gerince.

Miközben mindenki arra figyelt, mi történik a pálya szélén a sérültekkel, a második rendőri akció folytatódott. Az egyenruhások az időközben kinyitott hátsó kapun keresztül kikergették a nézőket a stadion mögötti edzőpályákra, ahol földön fekvő, védekező embereket is ütöttek. „Na, ez volt az igazi magyarverés” – mesélt az ekkor átéltekről az egyik szenvedő fél. Szemtanúk is látták, ahogy kikergették a szurkolókat a rendőrök, és folytatták az akciót. Rádásul felvétel is készült arról, hogy a rendőrök egyike püföl valakit. (A földön fekvő ember nem látszik, a mozdulat azonban egyértelmű, 2:15 perc után.)

Ezzel nagyjából véget ért a rendőri beavatkozás, és ha történt bűncselekmény, akkor feltehetően őrizetbe is kellett volna venni az elkövetőket. Szemtanúink szerint azonban senkit nem vittek el a kiürített szektorból, és nem is találtunk erre utaló információt. A szlovák rendőrség hivatalos közlése szerint a meccsel összefüggésben 32 személyt állítottak elő, ebből 16 magyar, 16 szlovák állampolgár volt, utóbbiak közül tizenhárman a Slovan szurkolói. A magyar állampolgárok nagy részét közrend elleni szabálysértés miatt vették őrizetbe, a többiek közül egyiküket kábítószerrel kapták el, másikukat körözés alapján, egy harmadikat pedig hamis iratai miatt.

Nincs bizonyíték

A szlovák belügyminiszter és rendőr-főkapitány helyettese ezzel szemben két esetben is olyan fényképpel próbálta alátámasztani a fellépés jogosságát, amelyekről kiderült: azok az akció megindítása után készültek. Robert Kaliňák és Stanislav Jankovič tehát tudatosan vagy tévedésből hazudott a beavatkozás okairól.

Mi állítottak Pozsonyban az akcióról?

A szlovák rendőrség és a belügyminiszter, illetve más kormánytagok állítása szerint a dunaszerdahelyi beavatkozás szükséges, törvényes és arányos volt, de ezen a ponton kívül az érvelés többször is változott az elmúlt három hónapban. (Állítások időrendben, ahol nem jelöltük, ott Kaliňák belügyminiszter és Jankovič főkapitány-helyettes állításairól van szó.)

– a magyarországi szurkolók köveket dobáltak
– takarásban bűncselekmény történt, a magyar szurkolók áttörtek egy kaput
– van videófelvétel a beavatkozás okáról
– a magyar szurkolók szidták a rendőröket
– egy magyar szurkoló ütött
– a szurkolók széket dobtak a rendőrök felé
– a magyarországiak náci karlendítést csináltak
– a szlovák rendőrség bemutatta a bizonyító erejű fényképeket, ezért újabb bizonyítékkal már nem kell előállnia
– a mentősök látták, amint egy férfi üt
– Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes szerint a magyarországi titkosszolgálatok provokációja áll a háttérben
– a kormányfő kommunikációs igazgatója, Brano Ondruš szerint nincs bizonyító erejű felvétele a rendőrségnek
– a belügyminiszter szerint létezik az ígért felvétel, de nem adják ki, „mert nem vagyunk videókölcsönző”

A rendőri fellépéssel kapcsolatban az is visszatérő állítás volt, hogy a rendezői hiányosságok indokolták. Ezek között említik, hogy az előírt kétszázas rendezői létszám felét sem biztosították, nem állt készen sem mentő, sem tűzoltóautó. A DAC állítása szerint 136 rendező biztosította a mérkőzést, mentőt és tűzoltókat is kértek. Ezt az álláspontot képviselte a szlovák labdarúgó-szövetség is, amely a hiányosságok miatt nyolcvanezer koronára (és két zártkapus mérkőzésre) bűntette a klubot, a Slovant pedig petárdázó szurkolói miatt százezerre. A rendőrségi érvelésből egy helyen sem derült ki, a hiányosságok miatt miért volt szükség a fellépésre.

A fentiek alapján indokolatlannak tűnő rendőri beavatkozás után a mérkőzés körülbelül húszperces várakozást követően végül folytatódott. Megszólalóink közül ezt többen szerencsétlen döntésnek tartották, mert szerintük már senkit sem érdekelt a futball, és a játékosokkal szemben is irreális elvárás volt, hogy játsszanak. A szervezők azonban úgy ítélték meg, így kerülhető csak el a még nagyobb baj. Ha ugyanis félbeszakadt volna a meccs, el is szabadulhattak volna az indulatok. Az egyik magyarországi videós arról számolt be, hogy emiatt összetűzésbe is keveredett a rendezőkkel, akik az anyaországiakat szidták, és elzavarták őt a pályáról. A sajtós ezután elhagyta klubházat, a kijáratnál még a szintén a magyarországiakat okoló portással is majdnem összeverekedett.

A meccs elején még a szektorban helyet foglaló megszólalóink közül volt olyan, akinek haza kellett mennie, hogy levesse megtépázott ruháját. Más viszont ezen a lelátón maradt, ott, ahová a rendőri akció sodorta. „Hülyén hangzik, de védtem a határt. Egyszerűen megmakacsoltam magam, és kapaszkodtam a korláthoz a meccs végégig. Csak tompa hangok jutottak el hozzám, a meccs további részében beszélni sem tudtam” – emlékezett vissza. A döbbenet és a kiábrándultság lett úrrá mindenkin, a futball sokadrangúvá vált. A VIP-szektor egyik vendége azt állította nekünk, hallotta, amint a szünetben Čaplovič kormányfő-helyettes indokolatlannak nevezte a rendőrök fellépését. (Ugyanő két órával később mindent rendben talált, egy nappal később pedig megköszönte a rendőröknek a fellépést.)

Sima hazai vereség

A szünet után egy rádióhír alapján gyorsan elterjedt a stadionban, hogy a mentőhelikopterrel kórházba szállított szurkoló meghalt. Majd nem sokkal később újabb halálhír futott végig a nézők között. A műsorközlő többször is cáfolta ezeket a híreket, ami talán segítette a kedélyek megnyugtatását, és később alaptalannak is bizonyultak a halálhírek.

Meccsjegyzőkönyv

FC DAC 1904–Slovan Bratislava 0-4 (0-1)
Dunaszerdahely, 6100 néző, vezette: Vlk
DAC: Novota - Adiaba, Pinte C, Németh, Caha - Regedei, Abena (Landerl 64.), Boya, Moughfire (Hassan 29.) - Osei Opoku (Dragičevič 46.), N'lend
Slovan: Bičík - Dobrotka, Valachovič, Hanek C, Breznaník - Obžera, Serrano, Černák, Slovák (Angelovič 73.) - Halenár (Botelho Gaúcho 84.), Masaryk (Meszároš 81.)
Góllövők: Hanek (44.), Serrano (56.), Masaryk (77.) Černák (81.)
Sárga lap: Boya, Abena, Obžera

A DAC sorra kapta a gólokat, a Slovan 4-0-ra nyert, ami nem is csoda, gondolhatnánk a körülmények alapján. A meccs utáni nyilatkozatokból azonban kitűnik, a hazaiak szerint a pozsonyi csapat jobb volt ezen a napon, és a DAC-játékosok nem is érzékeltek sokat a lelátói történésekből.

A meccs végén Müller rendőrparancsnok még okozott meglepetést: elérte, hogy az eredetileg tervezettel szemben mégsem a pozsonyi szurkolók hagyják el először a stadiont, hanem a hazaiak. Ebben viszont az volt a veszélyes, hogy a magyar drukkerek esetleg valahol bevárják a vasútra tartó pozsonyiakat, és nagy balhé lesz. Mégsem ez történt, pedig a magyarországiak közül többen fogadkoztak, nem mennek haza bosszú nélkül. A hangadók azonban leállították őket, és végül mindenki hazatért.

Ha nem volt, kreáltak

A történtek alapos megismerésére törekedve, a rendelkezésünkre álló videofelvételek, fényképek, nyilatkozatok és szemtanúk beszámolói alapján kijelenthető, nem találtunk tényeket, amelyek indokolták volna a szlovák rendőrség ilyen határozott és súlyos sérüléseket okozó fellépését a tavalyi november elsejei DAC–Slovan mérkőzés 17. percében. Információink alapján nem igazolható teljes biztonsággal az a kijelentés sem, hogy etnikai indíttatású, kifejezetten megfélemlítő szándékkal végrehajtott akció zajlott volna a stadionban tartózkodók, illetve a szlovákiai magyarság egésze ellen. Erre csak közvetett bizonyítékok, illetve a stadionon belül a rendőrség részéről alkalmazott kettős mérce utalhat.

Mindezek fényében az eseményeket úgy értelmezhetjük, hogy egy felfokozott hangulatú, etnikai felhangoktól sem mentes mérkőzés közben rossz rendőri reakciókat, elhamarkodott döntéseket váltott ki a szurkolók viselkedése. Az ezután végrehajtott akciót pedig utólagosan, bizonyítékok kreálásával törvényesnek próbálta beállítani a rendőrség vezetése, illetve a belügyminiszter.

Csallóközi megszólalóink közül többen úgy vélekedtek, a Dunaszerdahelyen történtek sokakban félelmet keltettek, és nem tudni, ez milyen reakciókat vált ki a későbbiekben. Magyarországi forrásaink pedig azt valószínűsítették, valahol, valamilyen formában biztosan lesz folytatása a tavaly november 1-jei DAC–Slovannak.

(Grafika: Horváth Katalin, Illés A. Etele, képszerkesztő: Martiskó Gábor, videószerkesztő: Török Balázs

A cikk a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet Oknyomozó programjának anyagi és szakmai segítségével készült. Az Oknyomozó a Trust for the Civil Society in Central and Eastern Europe szervezet támogatásával működik.)

Rovatok