Liverpool nemcsak azóta a magyar futballturista egyik legkedveltebb célpontja, mióta vannak fapadosok. Már korábban sem sajnáltak a drukkerek száz vagy akár százötven fontot - kb. 30 ezer forintot - kifizetni egy belépőért.

A Real Madrid elleni BL-meccsen vagy százan voltak kint, de az Aston Villa elleni bajnokira is érkeztek legalább húszan. Persze ez nem egyszerű bajnoki volt, a Manchester veresége után a Liverpool a lefutottnak hitt bajnokságot gyorsan élessé tehette, és ezt öt góllal, Riera és Gerrard pazar játékával meg is tette. A Liverpool történetének legjobb, legsikeresebb tizenkét napján van túl. 13-1-es gólaránnyal tudta le a Real, a címvédő Manchester és az ötödik Villa elleni sorozatot.

Ilyen mámoros és túlfűtött hangulatban élmény volt beépülni Európa legkomolyabb, egyben leghangosabb szurkolótáborába. Nem lehetett nem kihasználni a váratlan lehetőséget, és húsz fontért beülni a Kop szélére, a partvonallal egy síkba.

Elég közelről hallani, hogyan éltetik Gerrardot, Rafa Benitezt, Mascheranót, és hogy várták Fernando Torres gólját, ami nem született meg. “Six and sex” - ordították az ötödik után, és ezzel ki ne értene egyet?

Az is eléggé hátborzongató volt, amikor vastaps kísérte az öltözőbe a kiállított Friedel kapust. Igazi futballkultúra megnyilvánulása volt, talán a hatvanas évek hazai futballjában történt ilyesmi. Ha valakinek a Liverpool-drukker úgy élne az emlékezetében, mint az állandóan részeg, kötekedő, verekedő fajta, a vasárnapi tapasztalatok alapján rögtön cáfolnám. A környékemen ülők egy sört sem ittak meg egész meccs alatt.

Ugyanakkor a futballról nagyon különleges a szemléletük. Egyikük kifejtette: ő soha nem menne az angol válogatott meccsére, mert képtelen olyan csapatnak szurkolni, amelyikben Lampard vagy Terry, netán Rooney játszik. (Szerinte a United-szurkolók is ugyanígy vannak ezzel.) Különösebben még azon sem bánkódna, ha az írek nyernének az angolok ellen.

A játékról is határozott véleményük van, szeretik Gerrardot visszavont csatárként látni, Kuytot ugyanakkor nem bírják, a helyén sok mindenkit szívesen látnának.

Adott volt tehát, hogy felvessem, amit magam sem gondoltam komolyan: mi lenne, ha Németh Krisztián vagy Simon András játszana a posztján. Nevettek rajtam egy jót. Ismerték őket, de a hozzájuk hasonlók már legalább egyszer eljutottak a felnőttek kispadjára, Ngog be is állt Gerrard helyére, míg az itthon zseni Németh a lehetőség közelébe sem került.

Adódott a kérdés: szerintük miért? Olyan válasz nem érkezett, ami érdemlegesen közelebb vihet a megoldáshoz, de azt megjegyezték, hogy a szlovákok tudnak játékost nevelni, Skrtelnek állandó a helye, míg a magyaroknak már erre sem futja. Arra sem, hogy egy fiatal tehetségből egy sztárcsapatnál esetleg ki lehessen hozni a maximumot.

Németh után kényesebb téma került szóba: Daniel Agger. Az egyik jól értesült szurkoló azt mondta, most jön éppen le a kokainról - rendszeresen kúrára jár -, de hivatalból azt kell mondani rá, sérült. Ezért kell Carraghernek középső védőt játszania, ami a fanatikusok szerint sem jó, de nincs mit tenni.

A legnagyobb meglepetés kifelé menet ért. A sor egy idős vak nő miatt megállt. Épp a kutyájával kereste a kijáratot, meg egy segítő stewarddal.

“Mindig itt van. Imádja a hangulatot. Felszabadulttá teszi. Szinte már a morajból tudja, kinél van a labda, és a pálya melyik részén. Állítom, nincs is szüksége rádióra, látja a pályát azok után, hogy csak a szurkolókra figyel. És mindig énekel. Velünk együtt. Azt sajnálom, hogy Reina hetvenyardos, gólpasszt érő indítását nem láthatta” - mondta alkalmi beszélgetőtársam.