Mindig is sok bajuk volt az angoloknak a futballmeccseken gyakori erőszakkal, a huligánok randalírozásával, a rendőröknek a 60-as évektől komoly problémákat okozott a stadionbeli rendbontás.

1980-tól a 89-es tragédiáig ötször játszottak FA-kupa elődöntőt Sheffieldben. Korábban is akadtak már problémák a szurkolókkal. 1981-ben a Tottenham a Wolverhamptonnal találkozott a Hillsborough-ban, az összetűzésekben 38-an sérültek meg.

A botrány miatt szigorították a biztonsági intézkedéseket, és amikor 1984-ben a Sheffield Wednesday feljutott az első osztályba, újabb bejárati kapukat építettek a Leppings Lane-i oldalon. Mint utóbb kiderült, ez is kevés volt, hogy elkerüljék az öt évvel későbbi tragédiát.

A Liverpool-Nottingham FA-kupa-elődöntő szombaton délután három órakor kezdődött. A meccs előtt a tévében és a rádióban is jelezték a szurkolóknak, minden jegy elfogyott. Ennek ellenére 25 ezer liverpooli kelt útra, volt olyan is, aki jegy nélkül.

Problémát okozott még, hogy a Lancashire-ből autóval érkezők az utolsó pillanatban vagy az után értek a Hillsborough-hoz, mert a stadiont megközelítő M62-es országúton pályafelújítást végeztek. Ráadásul mindezt úgy, hogy előre nem is jelezték.

A szurkolók nagyobb része fél 3 és háromnegyed 3 körül bejutott a helyére, de úgy ötezer liverpooli még belépésre várt.

Már itt hihetetlen tumultus alakult ki, a rendőrök képtelenek voltak kezelni a tömeget, akik az első kordon és a bejárati kapuk közé szorultak. A forgókapun keresztül nagyon lassan ment a bejutás. Voltak, akiket kis híján eltapostak, úgy kellett kiemelni őket a tömegből.

Amikor néhány perccel a kezdés előtt kijöttek a csapatok melegíteni, a lelátón hatalmas ünneplés kezdődött, a kint várakozó tömeg pedig hirtelen elkezdett befelé tódulni.

A tragédia már a meccse elején bekövetkezhetett volna, ha nem nyitják meg a két, korábban zárva tartott kaput is. Az egyiket a meccs végén a szurkolók távozására volt fenntartva, a másikat addig azért nem nyitották meg, meg mert arra a tribünrészre vezetett, ami addigra teljesen megtelt.

A rendezők talán itt követték el az egyik legnagyobb hibát. A már zsúfolásig megtelt tribünre irányították be a szurkolókat, ráadásul a bejárati alagútnál helyet foglaló rendezők nem tudták más szektorokba átterelni a liverpooliakat. A fentről érkezők egész egyszerűen a kerítésre nyomták az alul helyet foglalókat, eltaposták egymást az emberek, volt, aki a tömeg szorításában megfulladt.

Döbbenet, hogy már hat perce tartott a mérkőzés, amikor a pályára befutó szurkolók szóltak, hogy óriási baj van. A meccset vezető Ray Lewis azonnal félbeszakította a találkozót, és az öltözőbe tessékelte a játékosokat. Látszott, szinte senki sincs tisztában azzal, mi történik a kapu mögötti szektorban.

John Barnes, a Liverpool egykori csatára a pályán élte át a katasztrófát: "Semmit nem láttam, amíg néhány szurkoló be nem jött a pályára, és nem kezdte el kiabálni, hogy emberek haltak meg. Nem éreztem, hogy ekkora a baj, de Bruce Grobbelaar, aki a legközelebb volt a Leppings Lane lelátóhoz, gyorsan észrevette, hogy valami borzasztóan rossz dolog történik és hallotta, hogy a szurkolók sikoltoznak: Megölnek minket, Bruce, megölnek minket. Grobbelar akkor szólt a rendezőknek, hogy csináljanak valamit. Az öltözőben ültünk, és kaptuk a híreket, borzalmas volt.”

Kenny Dalglish, aki akkor a Liverpool menedzsere volt, így elevenítette fel az eseményeket: "Senki sem tudta, hogy mekkora katasztrófa történt. Néhány szurkoló ott volt a folyosón. Azt kiáltották nekem: Kenny, Kenny odakint emberek haltak meg. Mint mindenkinek, nekem is az volt az elsõ gondolatom, hogy a családom rendben van-e. Soha nem fogom elfelejteni, hogy mi történt aznap. Nem tudok úgy Hillsborough-ra gondolni, vagy kimondani ezt a szót, hogy ne jöjjenek elő ezek a szörnyű emlékek. A szervezők hatalmasat hibáztak, és ez 96 Liverpool-szurkoló életébe került.”

John Aldridge nem sokat látott az esetből, hiszen támadó lévén éppen a másik oldalon, a Nottingham kapuja előtt játszott: "Nem emlékszem mi történt pontosan. Már csak annyi van előttem, hogy az öltözőben John Barnesra néztem, aki sírt. Csendben, lehajtott fejjel ült ott. Néhányan a többi játékos közül döbbenten ültek. Nem tudtam megszólalni sem, ahogy senki sem. Nyomasztó volt a csend.”

"Egy olyan nap volt, amelyet senki nem tud elfelejteni, és nem is szabad elfeledni. Csodálatosan indult, a legszörnyűbb tragédia lett belőle. Nem hittem el, amit láttam. Emberek haltak meg a szemem előtt. A katasztrófa utáni napok a legszörnyűbbek voltak az életemben” – emlékezett vissza Jim Magilton, napjainkban az Ipswich vezetőedzője, aki a Liverpool ifijátékosaként látogatott el a Hillsborough-ba.

A mai napig érthetetlen, hogy a rendőrség és a szervezők miért csak közel tíz perccel a tragédia után nyitották ki a menekülőkapukat, mikorra már rengeteg volt a sérült és a halott. 94 szurkolón nem tudtak segíteni a helyszínen, négy nappal a tragédia után a 14 éves Lee Nicol belehalt sérüléseibe. 1993 márciusában a 96. áldozat is elhunyt, az addig kómában fekvő Tony Blandet lekapcsolták a lélegeztetőgépről.

A BBC élőben közvetítette a tragédiát

Sokkolta a közvéleményt az eset, ráadásul az egészet a BBC élőben közvetítette. Az akkor legnépszerűbb sportműsoruk, a Grandstand keretében ez volt a nap kiemelt meccse.

Sokan okolták a szervezőket és rendőrséget a tragédiáért, tény hogy rengeteg hibát követtek el. Mikor lefújták a meccset, nagyobb részük nem a szurkolóknak segített, hanem kordont állt a pályára menekülő liverpooliak és a szemközt helyet foglaló nottinghamiek közé.

Akadt olyan biztonságis, aki nem akarta átengedni a sebesültek segítéségre igyekvő szurkolókat. 44 mentőautó érkezett a stadionhoz, de közülük csak egyet engedtek be, azt is negyedórával a katasztrófa kezdete után. A szurkolók a reklámtáblákból készítettek hordágyakat.

Az elhunytak mellett 766-an sebesültek meg, 300-an kerültek kórházba. Később pert indítottak több, a stadion biztosítását végző rendőr ellen, de a rendőrök vezetője, David Duckenfield és Bernard Murray is megúszta a felelősségrevonást, előbbi megromlott egészségi állapota miatt.

A vizsgálatokban kiderült, hogy a rendőrök vezetője, Duckenfield félretájékoztatta az angol futballszövetség lelátón helyet foglaló illetékeseit a tragédia körülményeiről és annak kialakulásáról, köztük a végrehajtó bizottság akkori elnökét, Graham Kellyt. Egy másik rendőrről, Normann Bettisonról bebizonyosodott, hogy manipulálta a bizonyítékokat. Bettisont később Merseyside rendőrfőnökének nevezték ki.

A túlélők és az áldozatok hozzátartozói azóta is harcolnak azért, hogy kiderítsék, valójában mi történt azon a napon. Szerveződésük, a Hillsborough Justice Campaign a mai napig nem adta fel, Bettison kinevezése ellen aláírásgyűjtésbe kezdtek.

96 áldozat közül harmincöten még a huszadik életévüket sem töltötték be, és mindössze tizenheten voltak idősebbek 30 évesnél. A legfiatalabb, mindössze 10 éves Jon-Paul Gilhooley a mai csapatkapitány Steven Gerrard unokatestvére volt.

"Sokkoltak az események, iszonyatos fájdalmat éreztem, miközben a helyszínen készült képeket néztem a tévében és a rádióban a tudósításokat hallgattam – idézte fel az eseményeket Gerrard. – Végig arra gondoltam, hogy vajon van-e ismerős az áldozatok között. Aztán lefeküdtem aludni, és az ágyban azért imádkoztam, hogy ne legyen még szörnyűbb a tragédia annál, mint amit addig tudni lehetett róla. De az lett. Nagyon rossz volt azt átélni, hogy meghalt az unokatestvérem, de a szüleinek és családjának a reakciója hozzájárult ahhoz, hogy túljussak ezen. Ezer szállal kötődök azóta is a Liverpoolhoz.”

Az okokat vizsgáló Taylor-jelentés a rendőri intézkedéseket és a rendezőket tette felelőssé a tragédiáért. Ennek hatására mozdult el a holtpontról a stadionbiztonság ügye. Eltűntek az állóhelyek és a pályákat övező kerítések. Bevezették az azonosító-kártyás beléptetőrendszert, aminek hatására a huligánokat kitiltották a stadionokból.

A jelentés kitért arra, hogy időben ki kellett volna nyitni a menekülőkapukat, illetve a bejáratnál is korábban kellett volna a két kapun beengedni a szurkolókat. A Taylor-jelentés egyes ajánlásai később törvényerőre emelkedtek.

Tovább borzolta az amúgy sem nyugodt kedélyeket a tragédiát követő szerdán megjelent hírhedt The Sun-cikk, amely alaptalanul illette súlyos vádakkal a liverpooli szurkolókat a futballtörténet egyik legszörnyűbb tragédiája után.

A borzalmas eseményekről számos könyv jelent meg. Még abban az évben Jimmy McGovern, az ismert forgatókönyvíró készített tv-filmet a tragédiáról.

A Hillsborough-események után négy nappal játszották az AC Milan-Real Madrid BEK-elődöntőt. A mérkőzést a 6. percben egy percre félbeszakították, a jelenlévők a liverpooli áldozatokra emlékeztek. A milánói szurkolók elénekeltek a Liverpool 1963 óta hivatalos himnuszát, a You'll Never Walk Alone-t:

Hillsborough-ban egy óra azóta is a tragédia kezdetének időpontját, a 15 óra 6 percet mutatja, Liverpoolban szerdán akkor kezdik a hivatalos megemlékezést.