Puskás Ferenc mellett csak Bölöni László nyerte meg magyar futballistaként a BEK-et. Az erdélyi játékos rekorder lett Romániában, vezette a válogatottat, most újra belga bajnok lehet. Lehet, hogy az ország kapitánya lesz. Világsztárokat indított útjukra, kíméletlen kritikát mondott a magyar futballról.
A tavaly bajnoki címet szerző Standard Liege irányítását júliusban vette át Bölöni László, a címvédésre minden esélye megvan, bár jobb gólkülönbséggel az Anderlecht vezet csapata előtt. “Nagy harc lesz, ha marad az egyenlőség, akkor jöhet a bajnoki döntő, semleges pályán” - vágott bele a szakvezető, akinek megbecsülését jól tükrözi, hogy szóba került a neve a belga szövetségi kapitányi posztra.
“Elégtétel számomra. Mivel Scifo mellett más korábbi sztárok is versenyben vannak, nem vagyok könnyű helyzetben, nem is vagyok favorit. De miért ne? Jól esik, hogy egyáltalán rebesgetik a nevem” - jelentette ki a 108-szoros román válogatott középpályás.
Edzői pályafutását Nancyban kezdte 1992-ben, a francia csapatnál 2000-ig ténykedett, utána vette át Románia irányítását. Az Eb-selejtezősorozat vége előtt felállt a kispadról, és 2001 szeptemberében elfogadta a Sporting ajánlatát. 2003-ig volt a portugál csapatnál, bajnokságot, kupát nyert. 2003-ban a rennes következett, amelyik vezetésével történelmi csúcsra, az ötödik helyre emelkedett. 2006-ban a Monacónál azonban csak tíz meccset játszhatott, élete egyetlen kudarca fűződik a csapathoz. Rövid arab kitérő után 2008-ban vette át a Standard Liege-t.
Bölöni elismertségének kifejezetten jót tett, hogy a Standard megszorongatta a Liverpoolt a Bajnokok Ligája augusztusi selejtezőjében, utána pedig az UEFA-kupa csoportköréből továbbjutott, megélte a tavaszt, utána verte ki a portugál Braga.
“A Liverpool ellen a hosszabbításban estünk ki, de az első meccsen veszítettünk, még ha gól nélküli döntetlent is játszottunk. Magunknak köszönhetjük, hogy így alakult, mert tizenegyest hibáztunk. Ezzel nem szeretném azt sugallni, hogy jobbak lennénk a Liverpoolnál, de azon a két meccsen a tudásunk közel azonos szinten volt. Különösen, miután megleptük az angolokat, ez a kábulat pedig később ijedtséggé változott. Ők is csak emberek, maguk alá kerülhetnek, ha egy kötelező győzelem csak nem akar megszületni, mert az ellenfél a vártnál jobban tartja magát.
A Braga ellen a játékosaim nem a kellő szerénységgel léptek pályára. Ennek már voltak előjelei, jobban kellett volna figyelnem. A játékosok elfelejtették, hol kezdődik az igazi értékük. Emellett, a legeslegfiatalabb csapat az enyém a ligában, az átlagéletkor 22 év mindössze. A tapasztalat is hiányzott” - foglalta össze a BEK-győztes Bölöni az európai kupaszereplést.
"Ahogy csapataink egyre haladtak előre a nemzetközi kupákban, és jöttek mind nehezebb és nehezebb ellenfelek, az elismertebb játékosok úgy kezdtek mind kisebbek lenni. Egyetlen játékos állta a próbát" - írták róla az Erdélyi Naplóban, a Steaua 1986-os menetelése idején.
"Életem legnagyobb sikere volt, még ha a tizenegyest ki is hagytam. Még most is zavar, hogy nem tudtam belőni. Mindenki nagyon küzdött, az első negyedórában nem ment, utána viszont passzolgattunk, laposan játszottunk, ahogyan mi szerettünk és tudtunk. Talán a hosszabbításban volt a legnagyobb szükség rám, de nem volt erő bennem, hogy kibillentsem a meccset a gólnélküliségből. Szép az ünneplés emléke, de még szebb, hogy örömet adtunk a sokat szenvedett szurkolóknak, hogy egy részét ők is átélték annak, mint mi a kupa emelgetése közben" – elevenítette fel az 1986-os Barcelona elleni BEK-döntőt, amelyiken Duckadam mind a négy büntetőt megfogta, míg Lacatus és Balint nem hibázott. A csapatot Jenei Imre készítette fel.
A Standard filozófiáját jól mutatja az átlagéletkor, miszerint nevelnek, és eladnak, neves játékosokra nincsen pénzük. Csak a negyedik költségvetés az övék Belgiumban, az Anderlecht 40 millió euróból gazdálkodik, körülbelül tízzel kevesebb van a Liege-nél.
Bölöni magyar játékossal még sohasem dolgozott, bár többször szeretett volna. Király Gábort a Rennes-hez szerette volna csábítani, Fehér Miklóshoz hasonlóan. “Gera hasznos játékos, Torghellét is szívesen láttam volna, de túl komplikált volt a leigazolása menedzserei miatt. Juhász Roland nagyon ügyes.”
Úgy véli, azt majd csak a jövő dönti el, mennyire nőtte ki a védő belga bajnokságot. Csak azt tudja tanácsolni neki, ne legyen kishitű. “Ha egy nagy klub le akarja igazolni, akkor talál rá pénzt. Ha nem, akkor mégsem akarja annyira.”
Bölöni két világsztárt is útjára indított. A Sporting Lisszabonnál Cristiano Ronaldót először nevezte a csapatba, a Rennes-nél Petr Cechet állította a kapuba.
“Amikor 2001-ben a csapathoz kerültem, 34 játékost láttam a csapatnál. Ki a fenének kell ennyi, három csapatra való? - tettem fel a kérdést rögtön. Feleslegesnek láttam, hogy kínozzam őket, meg hát nekem is sok energiát spórolnak meg, ha kevesebben vannak. Elmentem a klub akadémiájára, és Quaresmát valamint Hugo Vianát rögtön a felnőttekhez irányítottam. Cristiano még náluk is fiatalabb volt. Hirtelen felnőtt lett, nem félt, nem volt benne túlzott tisztelet, nem lógott ki az edzéseken, így jelezte tehetségét. Nem is engedtem többet vissza” - emlékezett.
Az edzőt cselezési készsége nem érdekelte, de nem is akarta megtiltani neki. “Láttam rajta, hogy sem a lába, sem a mellkasa még nem kész az élvonalra. Láttam, hogy hatvanszor átlépi a labdát feleslegesen, de kár lett volna visszafogni. Úgy gondoltam, majd csak rájön, hogy előbb-utóbb nem dőlnek be neki. Azt azért mondtam neki, hogy csak tolja meg a labdákat, mert olyan a sebessége, hogy sohasem fogják utolérni” - magyarázta.
Vitájuk is volt, mert Ronaldo középen akart játszani, Bölöni szerint viszont a szélen volt a helye, mert ott nem álldogálhat. “Csak ámultunk, ahogyan a labdához ért. Ügyesebb volt, mint én kézzel. Most nem viccelek. A koordinációja, a mozgása is mindenkit lenyűgözött, úgy futott egyszer-kétszer végig a pályán, ahogyan csak egy ösztönös zseni tud. Most nem megy annyira neki, bár azt a gólt még sokszor emlegetjük, amelyiket a Portónak lőtt.”
Bölöni búcsúzóul azt javasolta neki, hogy negyedannyi zselével fusson ki a pályára, mert még úgyis “szépfiú” lesz. A hasonlattal jellemére is utalt.
Volt esély arra, hogy magyar kapitány legyen, de tapogatózó tárgyalásoknál tovább nem jutott Kisteleki Istvánnal, pedig hajlandó lett volna anyagi áldozatokat is hozni.
Bölöni soha nem akart edző lenni, mert szerette volna elkerülni, hogy egy képzetlen katonatiszt döntsön a sorsáról, ha éppen az egyik csatár lyukat rúg, vagy a kapufáról kifelé pattan a labda. „Lehet, túl sokat játszottam katonacsapatokban. Fogorvos akartam én lenni, ezért van meg a diplomám is.”
Még 18 éves sem volt, amikor bemutatkozott a Marosvásárhelyben, már a harmadik meccsén gólt szerzett, 30 méterről. „Belebotlottam a labdába. Mérges voltam, mert senki sem kérte tőlem, nem helyezkedtek, én meg belerúgtam. Jól emlékszem erre a gólra, legalább annyira, mint az első szerelemre” – idézte fel.
Egy másik hatalmas gólját a világbajnok olaszoknak lőtte, Zoff kapusnak, 1983-ban. Ezzel járult hozzá, hogy Románia kijusson a nyolcas Európa-bajnokságra.
„Életem egyik legnagyobb dicsérete volt, amit Bearzot kapitány akkor mondott. Bölönit nem tudom lefogatni, két érintésből mindent megjátszik, okosan játszik, nincsen olyan jó emberem, aki fel tudná vele venni a lépést. Tudom, az olaszok szeretnek altatni, de ha a fele igaz volt, amit elmondott rólam, akkor nem lehettem rossz formában.”
Bölöni a 90-es vb-csapatban is benne lehetett volna, de az egyik román szenátor azt mondta, ha őt meghívják, akkor hívják meg Tőkés Lászlót is.
A bal lábas középpályás Marosvásáhelyen 406 meccsen 64 gólt lőtt, a Steauában 97/24 ez az arány. A válogatottban 108 meccsén 25 gólt jegyzett. Kínosan vigyázott arra, hogy a nevéről a román sajtó ne vegye le a pontot, rendre felhívta erre a figyelmet.
A magyar futball akkor tért le a helyes útról, amikor eltűntek a vérbeli klubvezetők, és a jövővel nem foglalkozott senki. Azok, akik képesek voltak a nemzetközi viszonyokat átlátni, akik szellemileg még részt vettek a körforgásban. Ezeket olyanok váltották fel, akik hozzászoktatták a langyosnál is hidegebb vízhez az edzőket, játékosokat. A kényelmesség eredménye jól látható. A magyar futball nagy pofont kapott 1986-ban, akkorát, hogy azóta sem képes felébredni. A futball rögtön utána iparággá volt, de Magyarországon azt hitték, hogy virtuskodással versenyben lehet maradni. Ezt a problémát azonban nem lehetett ennyivel megoldani. Az iparág rohamosan ment előre, fejlődött, a magyar futball ugyanakkor a manufaktúra, de még inkább céhek szintjén ragadt, húsz év alatt szinte semmi nem történt sem klub, sem a válogatott szintjén.”
Bölöni úgy gondolja, hogy a magyar futballból élők már a nyolcvanas években is magyarázkodtak, a Steaua győzelménél visszahallotta: “Ceasescuék összehozták valahogy. Pedig mi azt a Dinamo Kijevet vertük a Szuper Kupa döntőjében, amelyiknél olyan iskola és olyan képzés volt már akkor, amit a magyarok el sem tudtak képzelni. De könnyebb volt mindig fogni valamire. Nem számított, ha fröccsözött valaki, és nem a munkáját végezte, mert könnyebb volt mindent ráhagyni, mint számon kérni.”
30 év szerinte a lemaradás a világfutball és a hazai közt, mivel a fontos időszakban nem történt semmi, csak a helyenként megmosolyogtató nosztalgiázás.
“Még most sincs csak a fiatalokra specializálódott edző Magyarországon. Nincs éhség, nincs példakép” - vázolta fel. A hazai eredményeket figyeli, és örül a válogatott vb-csoportjában pillanatnyi második helyének. “Hátha lesz valami eredmény.”