"Az utóbbi tíz év legnyugisabb túrája volt ez" - értékelt egy újpesti futballszurkoló hazafelé Bukarestből. A radikális nézeteiket végig hallató lila drukkerek majdnem két napig úton voltak a Steaua elleni Európa-liga-selejtező miatt, mégis bírták a hosszú vonatozást, a várakoztatást. A román fővárosban huligánokként fogadták őket, de a rendőröket látva fegyelmezettek maradtak, amire a hazaiak kődobálással, pályára szaladással és otromba felirattal válaszoltak.
"Akkor most kabalából nem veszem le a cipőmet egy hétig" - mondta egy megfáradt újpesti szurkoló és röhögött, miközben a Bukarestből érkezett vonat péntek este negyed tízkor befutott a Keleti pályaudvarra. Ezúttal csak másfél órát késtünk, így lett 46 órás a kéjutazás, amit a négyszáz futballszurkoló megtett, hogy lássa a lilák Steaua elleni Európa-liga-selejtezőjét.
A kaland még szerda késő éjjel kezdődött, amikor az igazán elszánt újpesti szukolók a pályaudvar csarnokában gyülekeztek: a vágányok előtt nagy tömeg, mindenki lilában, a lábaknál sok helyen tálcán a sörök, szatyrokban a hidegélelem. A tinédzserek és a korai húszas fiatalok kisebbségben, a többiek idősebbek voltak, egészen a negyvenesekig, sőt elutazott néhány korosabb drukker is. Nem sok, de tíz-tizenöt nő is jött a csoporttal. Kérdezni nem kellett, egyértelmű volt, hogy a többség - akárcsak a magyar ultrák nagy része - radikális jobboldali nézeteket vall: hátra tetovált Nagy-Magyarország térkép, egészalakos Szálasi, rövid frizurák és az ezekkel járó ruházat.
Kevéssel az indulás előtt a vezérszurkoló szólt a táborhoz, megpróbálta kicsit fellelkesíteni, de fegyelmezni is a társait. "Arra kérek mindenkit, nagyon fegyelmezetten viselkedjen. A vonatot nem bántod, mert ebben fogsz utazni te is 13-14 órát. Bukarestben egy nagyon fegyelmezett tábort akarok látni, nem pedig hülyegyerekek magánakcióit. Most az egész magyar ultratársadalmat képviseljük ebben a kibaszott cigány városban!" - harsogta a megafonba.
Nemcsak a hangos szurkolással vonuló - felhangzott a később is sokszor hallható "Utálunk, szar Románia!" rigmus - drukkerek, hanem az állig felfegyverzett rendőrök is várták a vonatot, amelyen csak kisebb kavarodás után sikerült mindenkinek megtalálnia a helyét. A szervezett csoportok, az Ultra Viola Bulldogs, a Fidelity az első három kocsiban tömörült, a többiek hátrébb kerültek, a hálókocsik után - a kavarodás ebből adódott.
Az úton természetesen az alkoholfogyasztás volt a fő tevékenység, elsőként mégis egy rendőrnő tette ki a taccsot, éppen a folyosóra. Közben a kupékban persze zajlott a szokásos humorfesztivál is, az egyik megszólaló Románia adottságait magasztalta. "Beírtam a gugölbe, hogy Bukarest, aztán annyit adott ki, hogy no komment. Meg emlékszem, hogy földrajzból kellett tanulnunk minden országról, hogy milyen az ipara, a mezőgazdasága. Romániánál az volt, hogy a fő megélhetési forrás a falopás. 80-90 százalék ebből él. Te figyelj, tényleg, veszünk zoknit románba? Gecire olcsó."
A magyar rendőrök a határnál leszálltak, jött helyettük sokkal kevesebb román. Később kiderült, ők inkább a peronokat őrizték az állomásokon, amire túl nagy szükség nem volt, annak ellenére, hogy az állomásokon leugráltak néhányan a vonatról, hogy átmozgassák magukat. Persze, ha már ott voltak, elhangzott néhány kedves rigmus, de félelmetesnek nem tűnhettek a lilák a rendszeresen megjelenő bámészkodóknak. Arról is csak utólag értesültünk, hogy két állomáson állítólag dobozokat dobáltak a peronon álló utasokra a vonatról - ebből a hátsó kocsiknál semmi nem derült ki. Az még később derült ki, hogy mivel a román sajtó állította ezt, akár az ellenkezője is igaz lehet.
A vonat Erdélyben egyre lassabb és lassabb lett, úgy tűnt, hogy soha nem érünk oda Bukarestbe, de legalábbis a meccskezdésre biztosan nem. Végül két és fél órás késéssel, fél ötre érkeztünk meg az Északi pályaudvarra. Miközben a beérkezett vonaton is negyedórát várakoztattak minket, már mindenkinek az volt az érzése, azért volt ilyen lassú a vonat, hogy minél kevesebb időt tölthessünk a városban. A hihetetlenül sok rendőr jelenléte nem volt meglepő, azonban a számtalan fotós, kamera és a két közvetítőkocsi váratlan volt. "Buzi média" - kiabálták többen, de az nem látszott, hogy bárki is támadott volna - ahogyan később a sajtó állította.
A tábor hangos volt és előbb Romániát ócsárolta, majd világossá tette, lesz még Erdély Magyaroszágé, de félelmetesnek ekkor sem tűnhetett. A peronon is várakoztatták a tömeget a rendőrök, de az nem derült ki, mi fog történni. Egy Magyarországról érkezett rendőr néhány közelében lévő szurkolónak elmondta, hogy most feltesznek minket buszokra és elvisznek a stadionba, ahol várhatunk 3-4 órát a meccsig. "Alkoholt nem kaphattok az UEFA előírásai miatt, de lesz étel, frissítő, víz, üdítő" - ígérte.
A rendőrök sokan voltak és felfegyverkezve, de pillanatig sem gondolta senki, hogy provokálnák a magyarokat, így nem is foglalkoztak velük. Másnap a bukaresti lapok ezt is úgy állították be, hogy az újpestiek végig agresszívek voltak a rendfenntartókkal. A buszúton természetesen folyamatosan ment a kiabálás, beszólogatás és mutogatás a járókelőkre, de nem volt ez több szájkaraténál. Tettlegességig csak néhány helyi fiatal ment el: a négysávos út túlsó feléről bátortalan kísérletet tettek a buszok megdobálására, majd nem tudni, miért, futottak egy kicsit a rendőri felvezetéssel haladó konvoj mellett.
Amikor a menet a városszéli Ghencea Stadionhoz ért, általános elképedésre egy mezőre fordultunk és hátulról közelítettünk. Egy elkerített részre terelték a négyszázfős társaságot és a még mindig nagy melegben idegtépő várakoztatás kezdődött. Senki nem tudta, mi fog történni - úgy tűnt, a rendőrök sem. A tömeg egyre szomjasabb és ingerültebb része angolul, és erdélyi magyarok segítségével, románul is próbált egyezkedni arról, hogy legalább vizet kaphassunk. Erre az volt a válasz, hogy öt ember elmehet és hozhat vizet a többieknek. (Majd módosult arra, hogy további ötös csoportok mehetnek majd el frissítőért.)
Végül elindult öt ember, őket azonban visszafordították - a biztonságiak főnöke megtiltotta, hogy vízért menjenek. Azt mondta, a rendőrök rosszat akarnak a magyaroknak, mert minél nagyobb botrányt szeretnének, ugyanis attól lesz több a fizetésük. A helyzetet azonban éppen ezek a rendőrök oldották, azzal, hogy ásványvizes palackokat osztottak szét, ami akkor is életmentő volt, ha a 10-20 üveg nem volt sok a több száz emberre. Természetesen ezeket a jeleneteket is folyamatosan vették az ide is megérkező tévéstábok.
A beengedés még inkább felhergelte az újpestieket: először kiderült, hogy nemcsak a pirotechnikát (ez érthető volt) tiltják, de mindenkitől elveszik az aprópénzt és a táskákat egy bódéban kell hagyni. Mindenki szkeptikus volt ezzel a módszerrel kapcsolatban és csak tízperces győzködés és alkudozás után mentek bele a szurkolók ebbe a megoldásba. A beengedés elképesztően lassan zaljott: akik elsőként álltak be a sorba, félóra alatt jutottak a stadionba. Háromszor vizsgáltak át mindenkit, a motozó biztonságiak a rend kedvéért mezítlábra vetkőzettek minket és nemcsak fogdosták, hanem ütögették is férfiasságunkat. Az aprópénzt tényleg elvették - de csak a forintot ítélték veszélyesnek, az euró maradhatott.
A szigorú ellenőrzésen mindössze hárman akadtak fenn: ketten pirotechnikával, valakinél pedig táplálék-kiegészítőt találtak, amire azt mondták, drog. Mindehhez csak asszisztálni tudtak az itt is jelenlévő magyar rendőrök, akik széttárták a kezüket, hogy a biztonságiak azt csinálnak, amit akarnak, felettük már a román kollégáknak sincs hatáskörük. A szurkolók bár ingerültek voltak, a felszólamlásokon nem mentek túl, azt lehet mondani, hogy a körülményekhez képest meglepően nyugodtak maradtak.
A kijelölt szektorban már várt a beígért büfé: három deci vizet, illetve kólát lehetett kapni, ez elején még három, később már öt lejért, vagyis több mint 300 forintért, és volt még szotyi is. Néhány méterrel arrébb viszont ott volt a mosdó előtt egy ivókút, aminek a vize ingyen volt és ráadásul hasmenést sem okozott. Az elcsigázott szurkolók (az utolsók másfél órával az elsők után jöhettek be) a kapu mögötti helyen kornyadoztak a következő órákban. Mindenkin kiütközött a fáradtság, csak néhányan szórakoztatták magukat azzal, hogy a lassan benépesülő hazai lelátón tülkölőket heccelték kölcsönösen.
Az újpestieket az egyik kapu mögötti lelátórész két szektorában helyezték el, nem messze az egyik hosszú lelátótól. Nem ebből adódtak később a problémák, hanem abból, hogy ugyanígy a kapu mögött, két-három kerítéssel elválasztva a hazai tábor legkeményebb része is helyet kapott.
"Tudom, hogy mindenki kibaszott fáradt, de most szedjük össze magunkat és mutassunk olyat, amilyet még nem láttak ezek a senkiháziak!" - adta ki ismét a jelszót megafonon a tábor előtt álló vezérszurkoló. És az újpestiek meg is fogadták, és a vezetésével, a szokásuk szerint szinte végig folyamatosan énekeltek, ugráltak. A kezdésnek megvolt a koreográfiája: a magyar majd a székely himnuszt is elénekelte a tábor, aztán mindenki félmeztelenre vetkőzött. Ez verte ki igazán a biztosítékot a szomszédos kemény mag tagjainál, akik közül a szélen állók folyamatosan az újpestieket figyelték.
A magyarországi ultrák közül a legkreatívabbnak számító lilák természetesen nem kizárólag a csapatukkal foglalkoztak, a szarrománozás, a vesszentrianonozás is fel-felhangzott, a nemtetszésüket cigányozással fejezték ki többször, a helyieket azonban az dühítette, ha a Ria-ria-Hungária! rigmust hallották. Ők azzal feleltek: Ki a bozgorokkal a hazából! - a bozgor hazátlant jelent és az erdélyi magyarokat szokták így nevezni. A félelmetesnek beharangozott Ghenceában azonban nem volt igazán félelmetes a hangulat, a hosszú lelátókat például a csapatindulószerűen felhangzó Scooter-szám hozta lázba a kezdés előtt. A hazai tábor nagy és lelkes volt, de a nagy többsége a túloldalon állt, így nem lehetett igazán hallani.
Egészen az első negyedóra végéig minden rendben volt - ekkor minden előzmény nélkül kövek záporoztak az újpesti szektorba a szomszédos kemény mag felől. A lilák egy része menekülni kezdett, a vérmesebb fele megindult a szektor közepén felállított kordonok felé és határozottan el szerette volna pakolni azokat. A biztonságiak persze a helyükön voltak, őket nem is bántották, a támadás kiváltotta akció így csak szimbolikus lehetett. A kommandósok rögtön bejöttek a lelátóra, de látva, hogy a magyar oldalon nem komoly a helyzet, azonnal távoztak is. A román szektorban azonban könnygázt is bevetettek. Később derült ki, hogy lett magyar sérültje a kődobálásnak: a kevés lány egyikét találták fejbe, megrepedt a fejbőre, kórházban kellett ellátni.
A támadás kisebb zavart okozott az újpesti oldalon, a szurkolás nem lankadt, de ezentúl mindenki fél szemmel a szomszédszektor felé tekintgetett. Aztán amikor a félidő hajrájában a hazai csapatból kiállították a görög Kapetanoszt, újra felszólalt a Bye-bye gypsy, bye-bye gypsy! rigmus. A vezérszurkoló a szünetben úgy értékelt, nagyon jól teljesít a magyar tábor, és a stadion más részeiből is jól hallatszik a buzdítás. A rendőrök pedig ekkor vetették le az egyetlen nagy-magyarországos transzparenst a kerítésről.
A folytatás azonban kicsit úgy alakult, ahogy a pályán. A korai gól és Korcsmár kiállítása fokozatosan megfogta a magyar szurkolókat. Helyettük produkálták magukat a románok: a 63. percben egy drukker beszaladt a pályára és csak a hazaiak játékosa, Ninu tudta elkapni. Aztán következett a szomszéd szektorból egy üzenet: "Mennyi ideig tartja egy magyar nő a szart magában? 9 hónapig" A transzparenst az újpestieknek is meg akarták mutatni, be is forgatták a feliratot, de a vége már lemaradt.
A második gól aztán teljesen megfogta a lilákat, akik ezután már csak elvétve tudták buzdítani a csapatukat. Ekkorra már belelkesedtek a Steaua-szurkolók, és ha félelmetes nem is lett a légkör, már elég hangosak voltak.
A hosszú út, a napon túráztatás és a vereség megtette a hatását, lankadtan ültek az újpestiek a lelátón a lefújás után. Az eredmény miatt sem elégedetlenkedtek sokan látványosan, inkább megtörten várták, hogy újabb félóra elteljen, amíg elhagyhatják a stadiont. Volt, aki tartott tőle, hogy bár eddig nem történt nagy baj, még ekkor is adódhatnak gondok. Alaptalan volt a félelem, mert miután mindenki hozzájutott a bódéba pakolt táskájához, húsz percig ugyan várhattunk a még mindig meleg buszokban, majd jöhetett a visszaút az állomásra. A délutáni támadásféle helyén ezúttal nem kövek, hanem petárdák szálltak a buszokra, nagyobb gondot azonban nem okoztak.
A pályaudvaron a rendőrök először ragaszkodtak ahhoz, hogy a magyarok csak a csarnok egyik felében tartózkodhatnak , így egy árushoz állt be mindenki sörért. Aztán belátták, hogy ezek inkább éhes emberek, semmint futballhuligánok, így éjfél körül mindenki kedvére bemekizhetett és sörözhetett. Már csak hajnali hatig kellett kihúzni, akkor jött a Budapestre tartó vonat.
Azonban nem a szerelvény, hanem az időközben megérkező reggeli újságok akaszották ki a lilákat. A két sportlap, a Prosport és Gazeta Sportuliror gyakorlatilag mindent fordítva írt le, ahogyan azt ők tapasztalták. A korábban említett csúsztatások mellett mindkettő nagy képpel illusztrálta az újpestiek kordonrázását, de az előzményeket, illetve a magyar sérülteket elhallgatták. "Botrányt akartak" - állt a Gazetában a cím a kép felett, ugyanezt a Prosport "Román-magyar futballháború" címmel tálalta. Utóbbi több, valós állítást alig tartalmazó cikket is közölt a meccsről, az egyiket "Tigani! Tigani!" címmel. (Ez különössen tetszett a liláknak, visszafelé a vonaton többen mondogatták mosolyogva.) A lap azt is írta, hogy csak kicsi választotta el két tábort az összetűzéstől, a Gazeta pedig leközölte az ízléses transzparens fotóját is, csak a román jelentését nem írta le.
A hangulatkeltés mellett azonban konkrét hazugságot is írtak a sportlapok: egyértelműen állították, hogy magyar szaladt be a pályára. Azonkívül, hogy ez lehetetlen lett volna a biztosítás miatt, hivatalosan is kiderült, hogy helyi volt a rendbontó, akit azóta ki is tiltottak két évre minden sporteseményről.
A visszaút ismét hosszú volt, de már csak másfél órát késett a vonat. Az állomásokon ezúttal is mindenhol rendőrök fogadták a vonatot, különösebb gond nélkül. Sőt, volt aki megjegyezte: "Nem lehetne, hogy ezek a román rendőrök átjönnek hozzánk, a magyarok meg mennek Romániába?" A legszigorúbb jelenlét éppen a határon, Kürtősön volt, ahol gyerekek próbálták megdobálni a vonatot. Az újpestiek azonban elsősorban a büfékocsi teljes sörkészletének elfogyasztásával voltak elfoglalva és már mindenki nagyon haza akart érni. Amikor ez megtörtént, a Keletiben előkerültek a stadionon kívül maradt görögtüzek és petárdák, és a lilák egy utolsó hangos énekléssel tudatták, hogy hazaérkeztek.
A magyar futballszurkoló huligán és a huligánok bűnözők - szól a sztereotípia. Ebben a két napban az egyik legkeményebb magyar táborról kiderült, bár sokat iszik, hangos és sokszor otrombán tudatja másokkal radikális politikai nézeteit, megfelelő erőkkel és türelmesen kezelve kordában tartható és vállalható viselkedésre bírható. A lilák ráadásul meglepő nyugalommal viselték a végtelennek tűnő vonatozást, a napon várakoztatást és a megalázó motozást.