Index Vakbarát Hírportál

Bodnár 9 év után megint Debrecenben

2009. augusztus 9., vasárnap 17:33 | aznap frissítve

A Bajnokok Ligája-selejtezőjének utolsó körébe jutott DVSC-TEVA egyéves szerződést kötött Bodnár Lászlóval, a magyar labdarúgó-válogatott védőjével.

A 30 éves jobbhátvéd megszerzését a klub saját honlapján jelentette be vasárnap délután, jelezve, hogy a futballista télen mindenképpen szeretne külföldre igazolni, ám az ősszel mindent megtesz a debreceniek jó szerepléséért a nemzetközi porondon.

Bodnár ezzel visszatér korábbi klubjához, hiszen 1996 és 2000 között négy szezonon keresztül játszott a hajdúsági megyeszékhelyen.

A debreceni évek után játszott az ukrán Dinamo Kijev és az Arszenal Kijev színeiben, illetve a holland Rodánál és az osztrák Red Bull Salzburgnál. Ez utóbbi együttesnél szerepelt a legutóbbi szezonban, a salzburgiak azonban nem hosszabbítottak vele szerződést, így klub nélkül maradt.

A 2008-09-es labdarúgó szezonban sok ország első osztályú bajnokságában szerepelt magyar labdarúgó, de mindössze Bodnár László mondhatta el magáról, hogy bajnok lett. A futballista és a Salzburg az anyagiak tekintetében nem találta meg a közös hangot. A válogatott védő kilenc év után tér haza.

Rovatok