Index Vakbarát Hírportál

Messi villanása kellett a Szuperkupához

2009. augusztus 29., szombat 00:21

Szezonbeli második kupáját is begyűjtötte a BL-címvédő Barcelona, miután az Európai Szuperkupa döntőjében a hosszabbítás utolsó perceiben szerzett góllal 1-0-ra legyőzte az UEFA-kupa utolsó nyertesét, az ukrán Sahtar Donyecket.

A spanyol futballbajnokság még nem kezdődött el, a Barcelona azonban a kétmeccses párharcban már megszerezte a Spanyol Szuperkupát az Athletic Bilbao elől. A Sahtar Donyecknek jutott már idén kudarc és siker is: előbb a BL-selejtezőből kiverte a Temesvár, majd a Sivasspor sima kiverésével az Európa Liga főtáblájára jutott.

A monacói Európai Szuperkupa-döntő első félideje nem igazán sikerült izgalmasra, mert egyik csapatnak sem sikerült igazi gólhelyzetet kialakítania. A Barcelona ugyan valamivel többet támadott, de az akciókat Messiék sem tudták befejezni. Az ukránok mindössze egyszer lőttek kapura a szünetig.

A fordulás után folytatódott az álmos, unalmas játék, továbbra is barcelonai fölénnyel. A Sahtar futballistái egyre többet szabálytalankodtak, miközben Messi többször is megvillant, de a betömörülő ukrán védelemmel ő sem tudott mit kezdeni.

Negyedóra volt hátra a meccsből, amikor Messi bal lábas lövésénél kellett védenie Pjatovnak, a kipattanót pedig Henry küldte kapura, de a donyecki kapus ekkor is odaért – ez volt a meccs első igazi gólszerzési lehetősége.

A 86. percben hatalmas helyzet adódott a Barcelona előtt, azonban Messi és Henry is elhibázta a lehetőséget. Az utolsó percekben a Barcelona a kapujához szegezte az UEFA-kupagyőztest, de a gólt és a győzelmet nem sikerült megszereznie. Így következhetett a kétszer tizenöt perces hosszabbítás.

A ráadás első perceiben a donyeckiekhez csereként beállt Aghahowa iramodott meg egy jó ütemű kiugratással, Valdes védte a lövést. A Barcelonából Krkic és Puyol veszélyeztetett, ám Pjatov hárítani tudott.

A Szuperkupa-döntő utolsó negyedórájában tovább fokozta a nyomást a Barcelona és ennek végül meglett az eredménye. Előbb a fiatal Pedro – ő érkezett a keveset mutató Ibrahimovic helyére a 81. percben – éles szögből leadott lövését kellett a gólvonalról tisztázni, majd a Messi 17 méteres kísérletét védte Pjatov. Öt perccel a befejezés előtt épp Messi és Pedro kényszerítője után az argentin hozta hatalmas helyzetbe a spanyolt, aki 11 méterről nem hibázott.

A Sahtar játékosai mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, ám a hátralévő öt percben a rutinos katalánok megőrizték vezetésüket, és ezzel történetük során harmadszor is megnyerték az Európai Szuperkupát.

Európai Szuperkupa-döntő

FC Barcelona-Sahtar Donyeck 1-0 (0-0, 0-0, 0-0)
Monaco, 18 ezer néző, v: Frank De Bleeckere (belga)
Sahtar: Pjatov - Srna, Kucser, Csigrinszkij, Rat - Hübschman, Ilsinho, Gai (Kobin, 79.) - Fernandinho (Jadson, 79.), Willian (Aghahowa, 91.), Luiz Adriano
FC Barcelona: Valdes - Dani Alves, Piqué, Puyol, Abidal - Yaya Touré (Busquets, 100.), Xavi, Keita - Ibrahimovic (Pedro, 81.), Messi, Henry (Krkic, 96.)
Gól: Pedro (115.)
Sárga lap: Messi (93.), Pedro (108.), illetve Ilsinho (55.), Srna (65.), Kucher (93.)

Rovatok