Index Vakbarát Hírportál

Gusztustalanul kaptunk ki a Videotontól

2009. október 1., csütörtök 16:24

A megye egyes Pálhalmából két játékost kiállítottak, kettő megsérült, a kupameccs a 108. percben félbeszakadt, az elnök háborog.

A labdarúgó Magyar Kupában a Videoton 4-1-es győzelemmel búcsúztatta a megye egyes Pálhalmát. Az alsóbb osztályú csapat a 90. percig vezetett, a fehérváriak egyenlítettek, majd a hosszabbításban még három gólt lőttek az akkor már kilenc emberrel játszó Pálhalmának.

A meccs a 120. helyett a 108. percben ért véget: sérülés miatt újabb két hazai játékos ment le, heten maradtak a pályán, a szabályok értelmében nem folytathatták a meccset.

Víg György, a pálhalmaiak elnöke szerint hiába jobb csapat a Videoton, a győzelméhez kellett a játékvezető is. „Gusztustalanul kaptunk ki! Két játékosunkat is kiállították két sárga lappal, amikor meg a fehérvári játékosok anyázták a bírót, inkább elfordult és elment. Úgy tűnt, addig vezeti a meccset és addig állít ki tőlünk, amíg nem egyenlít az ellenfél”.

Az elnök szerint a kiállítások sem voltak egyértelműek, bosszantó volt, hogy csak a Videoton egyenlítése után jelezték, mennyi lesz a hosszabbítás.

„Mi a megye egyben, munka mellett heti három edzéssel készülünk, de így is vezettünk, és egyenrangú ellenfelei voltunk a Videotonnak, de a játékvezető nem engedte, hogy nyerjünk. Nem azt mondom, hogy csak miatta kaptunk ki, mert nagyon nagy hibája nem volt, de a kétes esetekben mindig a mi kárunkra tévedett”.

Víg nem haragszik azokra a játékosokra akik a háromgólos hátránynál lejöttek, örül, hogy addig bírták. "Látták, nincs értelme, minek folytatták volna? Valószínűleg a hétvégén sem játszanak majd, így ifistákkal töltjük fel a keretet, hogy ki tudjunk állni a bajnokira".

Berzi Sándornak a Videoton ügyvezető igazgatójának a véleménye szerint a játékvezető hozza az ítéleteket, azokon utólag felesleges vitatkozni.

Rovatok