Index Vakbarát Hírportál

László Csabát kirúgták a Heartstól

2010. január 29., péntek 19:19

Távozik a skót Hearts labdarúgócsapatának vezetőedzői posztjáról László Csaba - jelentette be az élvonalbeli klub pénteken.

Látszólag minden előzmény nélkül bejelentette László Csaba menesztését skót élvonalbeli csapata, a Hearts. Az edinburgh-i klub nem fűzött semmit hozzá a hírhez, csak annyit, hogy máris keresik az utódját.

A 45 esztendős szakvezető másfél évig irányította a Heartsot, így ő lett a legtovább dolgozó tréner 2005 decembere óta, amikor a litván üzletember, Vladimir Romanov megvásárolta az egyesületet. Az elmúlt négy esztendőben Lászlón kívül tizenegy edző fordult meg a Hearts kispadján.

Hivatalos magyarázat híján a brit lapok is csak találgatnak, és egyértelműen László Csabautóbbi hetekben tett nyilatkozataival hozzák összefüggésbe a váratlan kirúgást. A Székelyudvarhelyen született futballedző az elmúlt hónapokban rendszeresen panaszkodott amiatt, hogy a költségvetési gondokkal küzdő klub nem igazol támadót ebben a szezonban.

Még péntek reggel is arról nyilatkozott, hogy hiába kérte 2500083-szor, hogy igazoljanak új játékost, a klubvezetés nem foglalkozott vele. László arra is panaszkodott, hogy példátlan sérüléshullám sújtja csapatát, elsősorban azért, mert kényszerűségből fiatalokat kellett játszatnia, akik viszont nem bírták a terhelést.

A magyar válogatott korábbi másodedzője, a Ferencváros korábbi vezetőedzője és az ugandai válogatott egykori szövetségi kapitánya az elmúlt szezonban harmadik helyre a vitte a Heartsot. A nyáron viszont tizenkét meghatározó futballistájától vált meg a klub, ennek megfelelően gyászosan kezdte az új szezont. Egy hétcsapatos veretlenségi sorozattal azonban megindult felfelé a Hearts, ez a széria azonban szerdán, az Aberdeen elleni idegenbeli vereséggel véget ért.

A Hearts jelenleg az ötödik helyen áll a 12 csapatos skót bajnokságban.

Rovatok