Index Vakbarát Hírportál

Így sérült meg David Beckham

2010. március 17., szerda 13:45

Achilles-ín-szakadás miatt marad le a vb-ről, nem játszik közel fél évig a középpályás, pedig szinte rosszul sem lépett.

Percekkel a vasárnapi Milan-Chievo vége előtt szakadt el David Beckham bal lábában az Achilles-ín, ki kell hagynia a nyári futballvébét és legalább nyár közepéig, de sanszos, hogy még tovább nem játszhat.

Pedig nem is tűnt rossz mozdulatnak a sérülés pillanata, Beckham átvette a labdát, majd ballal egyet hátra lépett, kitámasztott. Ellenfél a közelben sem volt, indult volna tovább, de nem tudott a fájdalomtól. A labdát azért még lepasszolta, majd bicegni kezdett az oldalvonal felé, megállt, a bokájához nyúlt, és fél lábon szökdelt le. Egy olasz riporter szerint rögtön tudta, mi történt, és a Milan orvosának csak annyit mondott, "elszakadt, elszakadt".

Sérülése az egyik legalattomosabb fajta, nehezen jön rendbe, sok pihenést és óvatosságot igényel. Az Achilles-ín a sarokcsontot köti össze a vádlival. A szakadással az ín felugrott egészen az izomig, műtéttel kötötte újra a csonthoz egy finn specialista.

Szakértők szerint az Achilles nem sérül, ha egészséges, az ilyen szerencsétlenségnek előzménye van, a szakadás már a negatív folyamat vége.

A felépülési idő változó, van aki 3-4 hónap után újra játszik, de az sem ritka, hogy bő fél évet szenvednek vele. Az biztos, hogy két hónapig semmit nem csinálhat.

Beckhamnél nem voltak komplikációk, szerdán ki is engedik a kórházból, de májusban lesz 35 éves, fiatalabban valószínűleg kevesebb idő kellene, hogy helyre jöjjön.

Fabio Capello angol szövetségi kapitány azonnal jelezte, a vébén segítőjeként, de az őszi Eb-selejtezőktől újra játékosként számít a középpályásra.

Rovatok