Index Vakbarát Hírportál

Tizedszerre összejött a Debrecen riválisának

2010. április 8., csütörtök 14:31

1999-ben a szlovén Branik Maribor még kiverte a Lyont, amelyik azóta rendre ott van a Bajnokok Ligájában: zsinórban hétszer nyert 2008-ig bajnokságot, Juninho és Benzema távozása sem roppantotta meg.

A francia Lyon akkor érte el története legnagyobb sikerét, amikor igazán senki sem számított rá. Hogy idén is jó lesz, az már akkor kiderült, amikor az Anderlechtet kilenc góllal intézte el a Bajnokok Ligája főtáblára jutásért, de elődöntőre kevesen számítottak, mert a két sztár, Juninho és Benzema is távozott. Az új emberek, Michel Bastos, Lisandro Lopez viszont jól helyettesítették őket, és a csapat együttes ereje alighanem nagyobb, mint bármikor.

Az elmúlt hét évben titkos favoritnak számított a francia bajnokcsapat, és a sorozat elején jól is játszott, de az egyenes kiesésre, legkésőbb áprilisra általában elfáradt, és ugyan háromszor is ott állt az elődöntő kapujában, egyszer sem jutott át rajta.

2004-ben a későbbi győztes Porto verte 4-2-vel, egy év múlva a holland PSV Eindhoven tizenegyesekkel, 2006-ban a Milan 3-1-gyel. A következő három évben már a nyolcig sem jutott, mégis csak egyszer okozott csalódást, mert a Roma 2007-ben úgy verte ki a franciákat, hogy képtelenek voltak gólt lőni (2-0).

Az elmúlt két sorozatban a későbbi győztes Manchester United és Barcelona állította meg őket, előbbi keservesen, 2-1-gyel, utóbbi simán, 6-3-mal.

A Lyon 2000 óta van folyamatosan a Bajnokok Ligája főtábláján, 1999-ben viszont a szlovén Branik Mariboron nem tudott átjutni, még csak gólt sem lőtt neki, úgy kapott ki kétszer.

Idén először a Debrecen ellen mérhettük le igazán a csapat villámsebességét, a budapesti 4-0 után kint is annyi lett. Küzdőképessége, elhivatottsága pedig a Liverpool ellen derült ki igazán, amikor az utolsó percekben szerezte meg a győzelmet, illetve egyenlítette ki hátrányát.

A nyolcaddöntőben, a Real Madrid ellen láthattuk, szervezett, jó védekezéssel még a világ legjobb támadóit is meg lehet állítani. A meccs előtt a hazai bajnokságban akkortájt több mint 600 percig nem kapott gólt a csapat.

A Lyon elődöntőbeli ellenfele, a Bayern ellen sem esélytelen, két legutóbbi BL-meccsüket a franciák nyerték, az örökmérleg abszolút egál.

Rovatok