Index Vakbarát Hírportál

Hasznos a németek elleni futballmeccs

2010. május 26., szerda 18:11

Szombaton Németországgal, jövő héten Hollandiával játszik a magyar válogatott, a keret már együtt készül.

Erwin Koeman, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tudja, hogy a közvélemény nagy része jó eredményt vár csapatától szombaton a Németország elleni barátságos mérkőzésen, de szerinte a körülmények lehetnének megfelelőbbek is.

A holland szakvezető a Telkiben tartott szerdai edzés után elmondta, hogy sokan sérültek, a Debreceni VSC válogatott játékosai pedig még a Magyar Kupa szerda esti döntőjében szerepelnek, ezért csak később csatlakoznak az együtteshez.

"Nagy kihívás ez a találkozó számunkra - fogalmazott Koeman. - De ahhoz, hogy az Európa-bajnoki selejtezőkön sikeresen szerepeljünk, elengedhetetlen, hogy ilyen képességű együttesekkel találkozzunk, mint a német és a holland. A játékosaim ezeken az összecsapásokon saját bőrükön tapasztalhatják meg, hogy sokkal gyorsabban kell gondolkodniuk és cselekedniük, ha jó eredményt szeretnének elérni a világbajnoki résztvevő gárdák ellen."

A szakvezető azt is elmondta, hogy az U20-as válogatottal tavaly vb-bronzérmet szerzett Gulácsi Pétert, Koman Vladimirt és Németh Krisztiánt a következő két barátságos találkozón mutatott teljesítményük alapján szeretné megítélni, de változatlanul fontosnak tartja, hogy a nemzeti csapatban szereplő futballisták állandó játéklehetőséghez jussanak klubjukban.


Az elmúlt szezont a görög AEK Athénban töltő Németh Krisztián úgy vélekedett: jó hangulatú volt az edzés, s mindenki igyekezett a maximumot kihozni magából.

"Jól érzem magam, nagyon jó döntés volt, hogy az elmúlt évet Athénban töltöttem, mert folyamatosan tudtam játszani" - mondta az MTI-nek Németh. "A németek elleni összecsapásnak számunkra az a tétje, hogy megfelelően tudjunk felkészülni az Eb-selejtezőkre, s természetesen nyerni szeretnénk, de biztos vagyok benne, hogy az ellenfelünk is nagyon komolyan fogja venni a meccset."


Dzsudzsák Balázs, a PSV Eindhoven légiósa elmondta, az elmúlt 3-4 napban egyáltalán nem mozoghatott fogműtétje miatt, így kifejezetten jólesett neki a válogatott első edzése.


"Mindannyiunk számára hatalmas erőpróba a németek elleni találkozó" - mondta a szélső. "A fiataloknak nagy lehetőség, hogy egy ilyen riválissal szemben bizonyítsanak, úgy érzem, mindenki nyerni szeretne."

Rovatok