Index Vakbarát Hírportál

Mindenről lemarad az idétlen riporter

2010. május 27., csütörtök 22:03

A Sky Sports kommentátora élőben jelentkezik a meccsekről, de általában fogalma sincs, mi történik a pályán, meg sem próbál komolyan viselkedni.

Chris Kamara focista volt, de akkor még a kevésbé vicces figurák közé tartozott. 1988-ban ellenfele arccsontját törte el, amikor az éppen a gólját ünnepelte, ezzel ő volt az első angol játékos, akit súlyos testi sértésért ítéltek el. Bőrszíne miatt nemegyszer érte támadás, egyszer banánt dobtak be neki a pályára.

Bár sportriporterként híresebb, profiként majdnem 650 meccsen játszott, védekező játékosként rúgott 71 gólt, ez kifejezetten jó teljesítmény.

2000-ben saját szinkronhangjával Playstation-focijátékot adott ki, ez inspirálta a FIFA Street játékokat is.

Sportriporterként a Sky Sports Goals On Sunday című műsorában hoz felejthetetlen perceket a nézőknek, egy Fulham-Middlesbrough meccsen például nem tudta, hogy érvényes volt-e Diop gólja vagy sem, egyszerre próbált a kamerába és a pályára nézni.

Legviccesebb bakija egy Portsmouth-Blackburn meccsen volt, a hazai Vanden Borre-t kiállították, a Sky Sports műsorvezetője kapcsolta a pálya szélén álló Kamarát, aki közben elvesztette a fonalat: "Ki kapta a pirosat, Chris Kamara? - Nem tudom, lemaradtam."

A mindig vidám Kamaráról itt egy hosszabb összeállítás.

Rovatok