Index Vakbarát Hírportál

Capello: Dél-Afrikában halálra voltunk ítélve

2010. augusztus 9., hétfő 13:51

Az angol szakírók már nem bíznak az olasz edzőben, a játékosok sorra mondják le a válogatottságot. Capellót kapkodással vádolják, a meghirdetett fiatalítás zsákutca, és még tartozik egy bocsánatkérésért a vb miatt.

A világbajnokságon óriásit égő Fabio Capellót ugyan nem küldték el az angol válogatott éléről, de az angol szakma, és a szurkolók egy része után a játékosok bizalmát is elveszítette az olasz sztáredző.

Capello új csapatot akar építeni, nagyobb szerepet szánna fiatal játékosoknak, és néhány olyan arcot is meghívott a keretébe, akiknek a rutinjában bízott volna. A Magyarország ellen készülő keretből először Wes Brown lépett ki, a MU hátvédje jelezte, 30 évesen már inkább a klubkarrierjére fókuszálna, jöjjenek a fiatalok.

A kapus Paul Robinson már erősebb szavakat használt. „Mivel korábban nem hívtak, most ragadnám meg az alkalmat, hogy visszavonuljak a válogatottságtól. Profi vagyok, aki minden meccsen játszani akar, nem úgy tekintek magamra, mint egy harmadik, vagy negyedik számú opcióra. A csapatnak sok sikert kívánok” – tette hozzá a Blackburn kapusa.

A Telegraphban Kevin Garside komolyan aggódik az angol válogatottért, szerinte Capello elérte azt a pontot, ahonnan már nem tud visszakapaszkodni. A szurkolók céltáblája lett két elődjéhez, Sven-Göran Erikssonhoz, és Steve McClarenhez hasonlóan, ráadásul a komoly hírnévvel érkező edző nimbusza is halványul, nem hisznek neki az emberek.

A dél-afrikai bukásról Capello azt mondta, tudta, hogy a csapata halálra van ítélve, Garside erre visszakérdez, hogy akkor miért mondta azt a nyitómeccs előtt, hogy „fantasztikus formában” van Anglia. Az olasz szakember bocsánatkérése elkésett, és nem is győzte meg az embereket, és bármilyen jó is a szándéka, a mostani csapatával is előfordulhat, hogy nem jut ki az Eb-re.

Capello már a vb előtt tudta, hogy bukás lesz

"Márciusban, az Egyiptom elleni barátságos meccsen kiváló fizikai állapotban voltak a játékosaim, de a vb előtti felkészülésre ez megváltozott. Láttam a gondokat, beszéltünk róla a stábbal, de úgy gondoltuk, a játékosok mentális felklészültségének csak ártana, ha kiállnánk, és elmondanánk az igazságot a csapat vb-esélyeiről" - mondta Capello.

A Telegraph szerint az új csapat felépítése inkább kétségbeesett kapkodás, mint válságkezelés eredménye, hiszen a sajtó által sztárolt, 18 éves Jack Wilshere még nem kezdett az Arsenalban, Bobby Zamora pedig már 11. profi szezonját kezdi meg.

Nem biztos, hogy a legjobb időzítéssel módosították az olasz szerződését, ahonnan kikerült az a kitétel, hogy a négy év felénél minden további nélkül felmondhatnak neki. Az új kontraktus értelmében komoly összeget zsebelne be Capello, ha kirúgnák.

Támadják azért, mert nem maradt ott a vb-n, hogy lássa, mit csinált rosszul, aztán azért is, mert nem volt ott a franciaországi U19-es világbajnokságon, ahol Anglia bement a négy közé. Sem a taktikáját, sem a válogatási elveit nem tartják jónak, szinte biztos, hogy az angol válogatottat óriási füttykoncert fogadja majd szerdán, a magyarok elleni meccsen.

A szerdai, Magyarország elleni meccset egy orvosi vizsgálathoz hasonlítja a lap, a találkozó messze túlmutat egy barátságos meccsen. A válogatott körüli hangulatot a két visszamondás mellett a Telegraph szerint az is mutatja, hogy a Szuperkupa-ezüstérmet átvevő Ashley Cole nem fogott kezet Capellóval, Michael Carrick pedig meglepte jelenlétével az olaszt, aki úgy tudta, a játékos sérült.

Rovatok