Index Vakbarát Hírportál

Egervári: Gera a kulcsember

2010. augusztus 10., kedd 13:09

Londonban játssza első meccsét szövetségi kapitányként Egervári Sándor, akinél nemcsak csapattag, de kapitány is lett a visszatérő Gera Zoltán. A Fulham támadója örül, hogy újra a kerettel lehet, Juhász már öt bajnoki fordulón van túl, Koman pedig már érzi a meccslázat.

Egervári Sándor néhány közös edzéssel a háta mögött játssza első mérkőzését a magyar válogatott élén szerda este Londonban. Az Anglia elleni mérkőzés elsősorban a vb-n leégett házigazdának lesz fontos, de Egervári is kíváncsi, mit kap vissza csapatától a Wembleyben, ahol már a svédek elleni őszi Eb-selejtezőre készülünk.

"Kíváncsi vagyok, hogy ilyen rövid időn belül mennyit tudunk majd megjeleníteni abból a játékból, amelyet eltervezünk. A mérkőzés szempontjából fontos, hogy tanuljunk az esetleges hibáinkból, ami lényeges a svédek elleni Európa-bajnoki selejtező előtt."

Egervári csapata lényegében nem is nagyon lehet más, mint a menesztett Erwin Koemané, a merítési lehetőség nem nagy, de visszatér a holland alatt a válogatottságot lemondó Gera Zoltán, és ott lesz a keretben Koman Vladimir is, akivel Egervári U20-as Eb-bronzot nyert 2009 őszén.

"Meggyőződésem, hogy csak lépcsőzetesen lehet majd beépíteni a fiatalokat, akkor, ha jobbak lesznek, mint a jelenlegi futballisták. Nyilván még nem tart mindenki itt. A csapatépítés nagyon fontos szempontja, hogy egy-két játékosnál többet nem igazán lehet kipróbálni, hiszen ha nincsenek rutinos játékosok mellettük, akkor nem tudják a képességeiket kibontakoztatni” – mondta a fiatalokról Egervári, akinek a helyét Róth Antal vette át a fontos Eb-selejtezőre készülő U21-es csapatnál.

„Gerát amolyan árnyékékként szeretném beépíteni a csapatba. Amikor berobbant az NB I.-be, már akkor is ezen a poszton nyújtotta a legjobb teljesítményt” – mondta a visszatérő támadóról a kapitány.

"Úgy gondolom, az elmúlt öt-hat évben azért nagyjából ilyen szerepem volt a válogatottban, kivéve ezt az utolsó időszakot – mondta Gera Zoltán. - Nem váratlan, amit a szövetségi kapitány kért tőlem, igaz, hogy egy évet nem játszottam a nemzeti csapatban. Az, hogy a kapitány bizalmat szavaz nekem, nagyon jó érzés. Nagyon jó újra itt lenni, találkozni ismét a csapattársakkal, akik szívesen fogadtak.”

Koman Vladimir nem lesz ott az U21-esek életbevágó Eb-selejtezőjén, de már most nagyon várja az angliai meccset. "Én már most bizsergést érzek, és maximális az adrenalinszintem. Szeretném, ha úgy jönnénk le a pályáról, hogy elégedettek lehetünk a játékunkkal."

"Egervári Sándor nagyon megköveteli az előírtakat, szigorú, és tényleg, ha hallgatunk rá, akkor van esély arra, hogy valami jót kihozzunk ebből. Nagyon nem is szeretnék belefolyni a mester munkájába, azt fogom csinálni, amit ő mond."

Juhász Roland korábban már dolgozott együtt Egervárival. „Én már fiatalon játszottam Sanyi bácsi keze alatt, ő volt az, aki védőnek állított be az NB I.-ben. Most a lényeg az, hogy az új kapitány irányítása alatt egy egységes csapat alakuljon ki, mind a pályán, mind azon kívül."

"Mi (Huszti) Szabival abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nálunk már megy a bajnokság, én már játszottam öt tétmeccset, úgyhogy ebből a szempontból biztosan előnyösebb ennek a mérkőzésnek az időpontja, mint mondjuk a hollandok elleninek volt a vb előtt.”

Más hangulatban készül a meccsre Huszti Szabolcs. „Jó lenne azt mondani, hogy nekem is már több meccs van a hátam mögött, de sajnos nem tudom, ugyanis nem játszom a Zenitben. Hogy milyen formában vagyok, az majd kiderül, ha egyáltalán pályára lépek” – mondta a péterváriak szélsője, akiben nem bízik a csapat edzője, Luciano Spalletti.

A mérkőzés szerda este 21 órakor kezdődik.

Rovatok