Index Vakbarát Hírportál

Szalai a válogatott keretben, Leandro nem

2010. augusztus 19., csütörtök 12:19

Bő két hét múlva Európa-bajnoki selejtezőt játszik a válogatott, Egervári Sándor csapatában meglepetés nincs, Leandrót nem akarja bevetni a szakember.

Egervári Sándor szövetségi kapitány kijelölte a szeptember 3-i, svédek elleni idegenbeli, illetve a szeptember 7-i, Moldova elleni hazai Európa-bajnoki selejtezőre készülő válogatott keretét. Ismét meghívott néhány fiatalt, ezúttal négy olyan van a csapatban, akik még az U21-ben is szerepelhetnek.

Koman Vladimir, Lázár Pál, Elek Ákos és Varga József most a felnőttekkel készül, Egervári így egyezett meg Róth Antallal. Németh Krisztián, Vass Ádám maradhat a korosztályos csapattal, amely igen jó eséllyel harcol az Eb-selejtezőkön.

A keretben nincsenek meglepetések, az Omonia Nicosiával ciprusi bajnok bal oldali védő Leandrót a kapitány most sem hívta meg, bekerült viszont a sérüléséből felépült mainzi Szalai Ádám, és egyre nyilvánvalóbb, hogy Torghelle Sándor nem fér bele az elképzeléseibe.

Kapusposzton annyi változás lehet, hogy Fülöpnek már van csapata, ezért a kapitány akár ki is próbálhatja az Ipswich játékosát.

A keret

Kapusok: Király Gábor (1860 München), Fülöp Márton (Ipswich Town), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers)

Védők: Lázár Pál (Videoton FC), Szélesi Zoltán (Olympiakos Volosz), Lipták Zoltán (Videoton FC), Juhász Roland (RSC Anderlecht), Komlósi Ádám (DVSC-TEVA), Laczkó Zsolt (DVSC-TEVA), Vermes Krisztián (Újpest FC), Vanczák Vilmos (FC Sion)

Középpályások: Vadócz Krisztián (Osasuna), Elek Ákos (Videoton FC), Varga József (DVSC-TEVA), Koman Vladimir (Sampdoria), Huszti Szabolcs (Zenit Szentpétervár), Dzsudzsák Balázs (PSV), Czvitkovics Péter (DVSC-TEVA)

Támadók: Gera Zoltán (Fulham FC), Hajnal Tamás (Borussia Dortmund), Rudolf Gergely (Genoa CFC), Szalai Ádám (FVS Mainz), Priskin Tamás (Ipswich Town)

Rovatok