Index Vakbarát Hírportál

A városi riválist mindig utálni és verni kell

2010. november 10., szerda 17:32

Egy városi rangadó a színvonaltól függetlenül is rangadó, a Liverpool-szurkolók ugyanúgy viszonyulnak az Everton elleni meccshez, mint az újpestiek a Fradi elleni bajnokihoz. A Celtic-drukkerek azért utálják a Rangerst, mert azok protestánsok, a Roma-szurkolók a gazdagabb laziósokat gyűlölik, a két genovai klub meg csak úgy szimplán ki nem állhatja egymást.

Európában nagy hagyománya van a városi futballrangadónak, minden nagyobb városban találunk két csapatot, amelyik évtizedek óta gyűlöli egymást. Van, ami politikai, van, ami vallási okokból, van, ami meg csak úgy.

Roma - Lazio, Róma

A két római csapat között nem csak a földrajzi egybeesés, hanem a politikai hovatartozás miatt is hatalmas a feszültség, de nyugodtan nevezhető gyűlöletnek is. Az AS Roma inkább a középosztályt, míg a Lazio a gazdagabb, jobboldali felsőbb réteget képviseli. A két csapatnak ráadásul közös stadionja van, bár a Románál tervben van egy új létesítmény építése. A két klub rivalizálása 1979-ben egy Lazio-szurkoló életét követelte, Vincenzo Paparellit rakétával találták el.

A Roma legrégebbi és egyben legnagyobb ultracsoportja a Commando Ultra Curva Sud volt, amely a '90-es évek vége felé szétesett, de az 1999/2000-es szezonra újra összeállt, akkor már AS Roma Ultras néven.

A Lazio első szervezett szurkolói csoportja a Commandos Monteverde Lazio, 1987-ben aztán megjelent a The Irrudicibuili nevű csoport, akik szakítva a hagyományokkal angolul kezdtek énekelni, és öt évvel később átvették a vezetést a B-középben.

A Lazio évek óta sehol

Ha az egymás elleni meccseket és úgy általában az eredményeket nézzük, az utóbbi években finoman szólva is inkább a Roma szurkolói örülhettek, de összességében azért nem ilyen egyoldalú a statisztika, a Lazio négy éve például 3-0-ra verte Tottiékat. A legnagyobb arányú győzelem viszont a Rómáé, 1993-ban egy olasz bajnokin 5-0-ra verték riválisukat. Hétvégén 2-0-ra nyertek a nagy vezér Totti nélkül is.

Celtic - Rangers, Glasgow

A skótok legnagyobb rangadója a vallási ellentétekről szól, felfogható a katolikusok és a protestánsok rivalizásának. A két csapat mindig is uralta a skót bajnokságot, gyakorlatilag egymást váltogatják a bajnoki címeknél. A vallási különbség mellett angolellenesség, illetve angolbarátság is tapasztalható: a Celtic-drukkerek ír, míg a Rangers-szurkolók brit zászlóval járnak meccsre.

A legutolsó komoly balhé 1999-ben volt, akkor a Rangers idegenben nyert 3-0-ra, egy Celtic-drukker rakétával találta el Hugh Dallas játékvezetőt, később meg is kergették.

A celticesek büszkék ír gyökereikre, nagy részük rendszeresen figyeli az ottani politikai helyzetet. Legtöbbjüknek skót gyökerei vannak, de inkább az ír válogatottnak drukkolnak. A Rangers-fanek skótnak azonosítják magukat, de az Egyesült Királysággal sincs bajuk.

Old Firm

A két csapat meccseit nevezik így, ami magyarra fordítva körülbelül annyit jelent, hogy "régi társaság", az old firm friends, vagyis régi jó barátok kifejezéből származik: 1888-ban a két csapat szoros kapcsolatban volt, aztán pár évvel később a Rangers vált dominánssá, ezért megromlott a viszony.

A két csapat történetében 17 játékos volt, aki mindkét csapatban játszott, ketten vissza is tértek, Tom Dunbar a Celticbe, Kenny Miller a Rangersbe.

Minimális Rangers-előny

A két klub eddig 388-szor találkozott egymással, a Rangers 155-ször, a Celtic 140-szer nyert, 93 döntetlen született.

Sevilla - Real Betis, Sevilla

Az ellenségeskedés 1909-ben kezdődött, amikor a Sevilla vezetőségéből kiváltak új klubot alapítottak, ez lett a Real Betis. A két csapat meccsén legutóbb 2007-ben volt hatalmas balhé, a spanyol kupa negyeddöntőjét a 60. percben félbe kellett szakítani, mert Juande Ramost, a Sevilla edzőjét üveggel dobták fejbe. A Sevilla játékosai tiltakozásul levonultak a pályáról, a Betist saját stadionjából is kitiltották három meccsre.

A Sevilla legnagyobb ultracsoportjai a Biris Norte, a Betisé pedig a Supporters Gol Sur.

Tizenhárom év sikertelenség

A Real Betis ennyi ideig nem tudott nyerni a Ramón Sánchez Pizjuánban, vagyis a Sevilla stadionjában. A rossz sorozat 2009-ben szakadt meg, amikor 2-1-re sikerült verni a hazaiakat. A Betis örömébe azonban eléggé belerondított, hogy a szezon végén kiesett az első osztályból, a Sevilla viszont harmadik lett.

Genoa - Sampdoria, Genova

A két csapat közül a Genoa a régebbi, 1893-ban alakult, a Sampdoria csak 1946-ban. Meccseik hivatalosan a Derby della Lanterna, vagyis a Világítótorony-derbi nevet viselik, utalva a város egyik leghíresebb építményére. A rivális csapatoknál nem ritka, hogy egymás vereségét ünneplik, amikor 1999-ben a Sampdoria kiesett az első osztályból, tízezer Genoa drukker ünnepelt a nagy ellenség székháza előtt, és különösebben az sem zavarta őket, hogy klubjuk már évek óta a Serie B-ben szerepelt.

A két csapatnak közös stadionja van, ezért a Gradinata Nord, vagyis a Genoa ultrái a Luigi Ferraris stadion északi, míg a Sampdoriás Gradinata Sud a stadion déli kapuja mögött táborozik.

Három győzelem egymás után

A két csapat történetében eddig egyszer fordult elő, hogy egyikük egymás után háromszor verje meg ellenfelét ugyanabban a szezonban. A 2002/2003-as idényben a másodosztályban az oda- és visszavágót is a Sampdoria nyerte, aztán az Olasz Kupában is győzött.

Everton - Liverpool, Liverpool

Az angolok Merseyside derby-nek nevezett liverpooli rangadója egy angol szurkolókat vizsgáló cég szerint a legbarátságosabb rangadó egész Angliában. Ha viszont a meccsek statisztikáit nézzük, akkor az Everton-Liverpool-okon van a legtöbb piros lap a PL-ben.

A két klub szurkolói az 1989-es, 96 Liverpool-szurkoló életét követelő Hillsbrough-katasztrófa után együtt, saját csapatuk mezében meneteltek végig az Anfield Roadtól a Goodison Parkig, vagyis a Liverpooltól az Everton-stadionig.

Tíz évig nem kapott ki az Everton

A Liverpool majdnem hússzal több párharcot nyert, a leghosszabb veretlenségi sorozatot mégsem ők tartják, az 1941-42-es és az 1951-52-es időszakban az Everton tizennégy meccsen egyszer sem kapott ki riválisától. A legtöbb gól egyébként a két csapat 1932-33-as szezonbeli meccsén esett, a Liverpool akkor hazai pályán verte 7-4-re az Evertont. Néhány hete az Everton 2-0-ra nyert.

Manchester United-Manchester City

A manchesteri derbi mostanában kezd éledezni, miután az utóbbi 20 évben a United mindent megnyert, többször is, a City viszont 34 éve nem nyert trófeát, és ki is esett az első osztályból. Az arab tulajdonosok két éve egyre jobb nevekkel töltik föl az égszínkék mezesek keretét, ahogy Sir Alex Ferguson MU-edző a napokban mondta, addig vásárolnak, míg nem nyernek valamit. Az egyik nagy szerzeményük Carlos Tevez, akit épp a Unitedtől sikerült elcsábítaniuk tavaly. Az előző szezonban négy ManU-ManCity volt, háromszor Fergusonék győztek, mindig a 90. perc után szerezve a győztes gólt. A City csak a ligakupa első meccsén nyert, a visszavágón kiverte a United. A klubok szerda este a Premier League-ben csapnak össze, a City fogadja a riválist.

Rovatok