Index Vakbarát Hírportál

Mourinho elkezdte lerabolni a Bundesligát

2010. július 15., csütörtök 21:27

Jose Mourinho, a Real Madrid új edzője már korábban kijelentette, hogy elsősorban a védelmet és a középpályát kívánja megerősíteni. A német válogatottban remekül játszó Khedira-Schweinsteiger-páros mellett Özilt is vinné a Real.

Sajtóértesülések szerint Jose Mourinho megkezdte a Real Madrid újjáépítését. Ahogy azt korábban már hangsúlyozta, elsősorban a védelmet és a középpályás sort szeretné megerősíteni.

Első lépésként a német válogatottal vb-bronzot nyert Sami Khedirát (VfB Stuttgart) és Bastian Schweinsteigert (Bayern München) szeretné leigazolni. Mourinho valószínűleg úgy gondolkodik, hogy célszerű egy már kipróbált párost igazolni, akik ráadásul jól tudnak kommunikálni egymással a pályán.

Az As úgy tudja, hogy Khediráról még tárgyalnak, a Stuttgart 15 millió eurót kér a védekező középpályásért. A Marca ezzel szemben állítja, hogy a két klub már meg is állapodott 10 millió euróban, a játékos Madridban egyezkedik a fizetéséről, találkozott José Mourinhóval, és a napokban be is mutatják, mint a klub új igazolása.

Mesut Özil és Schweinsteiger megszerzése már jóval nehezebb feladatnak tűnik, mindketten klubjuk meghatározó játékosai, a Werder Bremen ráadásul már a második irányítóját veszítené el két év alatt, hiszen tavaly Diegót vitte el a Juventus.

Schweinsteiger szerződése 2012-ig él a Bayernnél, azt mondta, ki akarja tölteni, de kiemelte, nem örökre írt alá a müncheniekhez.

A Real Madrid korábban már leigazolta a spanyol Sergio Canalest a csatársorba, és a fiatal argentin szélsőt, Angel Di Mariát. Csütörtökön a spanyol lapok szerint a getafés Pedro León szerződtetését is véglegesítették.

Mourinho reggel meg is tartotta első edzését, tíz játékossal kezdte meg a felkészülést: Dudek, Benzema, Diarra, Adán, Gago, Marcelo, Lass, Garay, Granero, Drenthe.

Guti állítólag már aláírt a Besiktashoz, Raúl pedig 10 nap extra pihenőt kapott. Azt mondják, nem jött még teljesen rendbe korábbi sérülése, és az is lehet, hogy hamarosan a Schalkéhoz szerződik.

Rovatok