Az európai topgóllövők listájának első tíz helyezettjéből nyolc pályára lépett a világbajnokság első fordulójában. Egyikük sem rúgott gólt. Talán nem foglalja a helyet, ha ideírjuk, kikről van szó: Messi, Drogba, Di Natale, Higuaín, Luis Suárez, Rooney, C. Ronaldo és Tévez. Az elefáncsontparti Doumbia nem kapott lehetőséget, az angol Darren Bentet pedig nem vitte el Dél-Afrikába Capello.

Így talán már érthetőbb, hogy miért olyan pocsék a világbajnokság első fordulójának gólátlaga, és miért fenyeget a minden idők legrosszabb vébéje cím. A sokat átkozott 1990-es vébén - ahol azért olyan első meccsek voltak, mint az NSZK-Jugoszlávia 4-1, a Kamerun-Argentína 1-0 vagy a cseh-szovjet 5-1 - az első kör gólátlaga 2,25 volt. Amerikában 2,5 gól jutott egy meccsre a legelején, Franciaországban is 2,3. Az ázsiai vb első köre valószínűleg meghaladhatatlan a Németország-Szaúd-Arábia 8-0-ja miatt, 2,62 volt a meccsátlag. Végül a legutóbbi 2,37 volt.

A mostani nagyon-nagyon messze van még a kereken kettes gólátlagtól is, a 16 meccsen összesen 25 gólt esett. Alig másfél gól meccsenként. Az első fordulóban a 32 csapat közül 11 nem tudott gólt szerezni.

Kellemetlen fordulat, hogy a szerdán Svájc ellen bemutatkozott, a szép foci megmentőiként várt Európa-bajnok spanyolok nemhogy emelték, hanem rontották az arányt. A Messi nélküli Barca-Real-vegyes szereplése inkább azt bizonyította, hogy nem a csapatok védekezése tökéletes, hanem a csatárok vannak rossz formában: a spanyol bajnokságban 21 gólt szerző David Villa csak hisztizett és folyamatosan dobálta magát, a Premier League-ben sérülése ellenére 18 gólig jutó, becserélt Fernando Torresnek pedig egyetlen jó megmozdulása sem volt, még egy labdaátvétele sem. Így pedig hiába passzoltak a spanyolok kismilliót, Svájc nem csinált semmi különöset vagy meglepőt (bár az, ahogy Senderos lerúgta a saját csapattársát, amibe viszont ő sérült meg, az nem volt hétköznapi). A végtelenül komikus, a spanyol védelmet lenullázó góljuk előtt például mind a 11-en bent álltak a 16-osukon belül, aztán mégis sikerült valahogy egy kósza kontrát vezetniük.

Meglepő egyébként, hogy bár a spanyol foci hagyományosan sok passzra épül, Európa legújabb braziljai, a németek például Ausztrália ellen többet járatták a labdát, igaz hajszállal pontatlanabbul, de kétségtelenül hatékonyabban. (Xaviék 593 passzt indítottak, ebből 77,4 százalék volt sikeres. A németeknél ugyanezek a mutatók: 618 passz, 76,7 százalék ment lábhoz. A passzkirályok amúgy Brazília braziljai, 704 átadás, ezek 82,95 százaléka jó helyre is ment.)

A meccs viszont jó volt. Aki örül annak, ha a kicsi legyőzi a nagyot, az most örülhetett, aki azért annyira nem vidám, ha megfojtják a szép (ezúttal inkább csak arra törekvő) focit, az nem volt vidám, de legalább volt izgalom, még ha továbbra sem sikerült senkinek az a bravúr, hogy vert helyzetből fordítson.

Innetől kezdve talán az utolsóként befutó spanyolok is komolyabban veszik a vébét, mert azért az egyértelmű, hogy az Európa-bajnok simán tovább fog jutni. Az viszont nem jó hír a számukra, hogy eddig még soha nem nyert olyan csapat világbajnokságot, amelyik kikapott az első meccsén. Kicsi biztatás: döntőbe azért bejutott már több, gyorsan vesztes csapat is, 90-ben az argentinok, 94-ben az olaszok például.

Nem állítjuk persze, hogy Chilével könnyű dolguk lesz a spanyoloknak. A gólátlag feletti kesergésen való túllépést a kora délutáni Chile-Honduras is nagyban segítette, nagy iramú, pörgős meccs volt, különösen az első félideje.

Lehetett örülni annak, hogy a vezetést megszerző chileiek nem hátráltak be azonnal a góljuk után, hanem támadásban maradtak, Alexis Sanchez bejátszotta a teljes jobbszélt, lényegében az összes támadás rajta futott keresztül, és csak a vébé eddigi legnagyobb, egészen hihetetlen bravúrját bemutató hondurasi kapuson múlt, hogy nem nyert fölényesebb különbséggel Chile.

Alexis Sanchez be is került a messze nem többségi döntésen alapuló, így nyilván vitatható első fordulós álomcsapatba:

Enyeama (Nigéria) - Maicon (brazil), Kolo Touré (Elenfántcsontpart), Agger (dán), Lichsteiner (svájci) - Park Dzsi-szung (Dél-Korea), Özil (német), De Rossi (olasz), Elia (holland) - Alexis Sanchez (Chile), Podolski (német)

Kispad: Benaglio (svájc), Grichting (svájc), Asamoah Gyan (ghánai) Messi (argentin), Klose (német)

És akkor még néhány érv, hogy miért is lesz jobb innentől kezdve ez a vébé. Mert már a második kör tegnap esti meccsén, a Dél-Afrika-Uruguayon kiderült (amit Xabi Alonsó Cristiano Ronaldójét idéző, kis híján a lécet kettétörő kapufájánál is lehetett azért már sejteni), hogy igenis lehet nagy gólt lőni ezzel a labdával. És ha már Forlan betalált, bebizonyította azt is, hogy a duplázás sem lehetetlen ezen a vébén. (A meccs pedig azt, hogy bár a nyitómeccsen Dél-Afrika ezt még ügyesen titkolta, teljesen nyilvánvaló, hogy kizárólag házigazdaként volt esélye részt venni ezen a tornán.) A három gól pedig éppen a duplája volt az addigi gólátlagnak.

Arra lehet számítani, hogy az aranycipős lista első tíz helyezettje is beindul, hiszen a bajnokságban sincs 1/1-es mutatójuk, de két egymást követő meccsen már ritkán szoktak hibázni. Ráadásul több csapatnak, különösen a spanyolnak, nem lesz elég egy-egy pontot gyűjtögetni.

Az egyenes kiesés szakaszra pedig abból merítsünk erőt, hogy bár a kiscsapatok tökéletesítették a védekezésüket, ez a nagyokra messze nem igaz (lásd a spanyolokat, olaszokat, angolokat, de még Brazília is kapott gólt Észak-Koreától), márpedig a csoportot azért nagy valószínűséggel utóbbiak élik majd túl. És akkor kivételesen sokgólos ki-ki meccsek lesznek. Vagy nem. De akkor tényleg ez lesz minden idők legpocsékabb vébéje.