Amióta futballt nézek, nem emlékszem olyan megmagyarázhatatlan összeomlásra, mint a braziloké a hollandok ellen. És a Manchester–Bayern BL-döntő utolsó perceit kivéve nem emlékszem olyan izgalmas hajrára, mint az Uruguay–Ghánáé. Soha mezőnyjátékos akkorát nem védett, mint Luis Suárez. És Elvis óta nem volt olyan menő jampi, mint Washington Sebastián Abreu Gallo, aki ilyen drámai helyzetben, utolsó tizenegyesrúgóként alá mert volna pörgetni a labdának. Az enyémmel együtt több generációt készített ki, hogy az apáik folyamatosan panenkáztak, most végre mi is megkaptuk a magunkét.

Hollandia-Brazília 2:1 (Felipe Melo-Felipe Melo 2-1)

Még a gólok sem tudták elrontani ezt a remek, fordulatos, férfihisztiben gazdag meccset: volt izgalom, rugdosódás, összeomlás, vicces helyzetkihagyás és a végére persze a hatalmas meglepetés. Ami nem is annyira a végeredmény, hanem az, hogy ilyen játékkal ki lehetett lőni a szuperfavorit brazilokat.

A fapapucs kegyetlenül széttaposta volna a rumbatököt? Az eredmény ellenére egyáltalán nem. Az első félidő alapján el sem lehetett képzelni ilyen végeredményt.

Hollandia a vébén megszokott, vagyis korrekt, masszív, de fantáziátlan és veszélytelen játékát hozta, Brazília viszont néha-néha csillogott is. Egészen az elején gólt rúgtak, az olasz bajnokságot követők őszinte döbbenetére Felipe Melo túlzás nélkül csodapasszából.

A hamar jött gól nem tett jót a meccsnek, Hollandia ugyanis résnyire sem nyílt ki, és lassabban szövögetett, mint az ópiumfüggő takács. A brazilok viszont néha beindultak pár percre, és olyankor igen szépen kombináltak. Feltűnő volt, hogy az eddig szánalmas formában lévő Kaká összeszedte magát, és végre képes volt lendületesen felhozni a labdát. Van Persie viszont legalább olyan ügyetlen volt, amennyire arrogáns és önző. Az első félidőt összességében nyomasztóan uralta Brazília, Sneijdernek és barátainak igazából közük sem volt a meccshez.

A második félidő elején kicsit erőteljesebben próbálkoztak ugyan a hollandok, de alapjában semmi sem változott, amikor Sneijder a tizenhatos sarkán túlról beívelte. Julio Cesar, az ember, akit mindenki a brazil válogatott legstabilabb tagjának tekintett, melléöklözött a levegőben, közben összeütközött a saját védőjével, a szerencsétlen Felipe Melóról meg becsúszott a kapuba a labda.

Lélekben nem bírták

Ez a gól sem tett jót a meccsnek, a brazilok ugyanis érthetetlen módon egyből kikészültek tőle, és abbahagyták a focizást, a hollandok meg tovább zakatoltak az addigi, technikailag magas színvonalú, de közepesen unalmas stílusban. Egy jó negyedóra múlva jött egy holland szöglet, amit középre csúsztattak, ahol a 170 centis kis Sneijder nyolc brazil védő kettős sora között álldogált. Melo nem mozdult meg, Sneijder pedig befejelte.

Ami azután jött, az még misztikusabb volt az eddigieknél is. A vébé most először hátrányba kerülő brazilok úgy összeomlottak, mint a méltán kiröhögött Anglia. Annyival volt csak kevésbé megalázó a dolog, amennyivel jobb csapat Brazília Angliánál. Pedig – főleg az eszeveszett Melo kiállításáig – egyáltalán semmi nem indokolta a pánikolást.

A vége bizarrul vicces volt, a brazilok reménytelenül nyomultak, Hollandia pedig egymás után vezett 2-3 kilépő emberrel kontrákat, akik úgy mozogtak, mintha derékig vuvuzelában haladnának, a legelképesztőbb helyzeteket is kihagyták. De a kommentátorok kedvence, a futball örök törvénye most a legkevésbé érvényesült.

Hollandia tehát közepes játékkal és két viccgóllal ki tudta ejteni a vébé spanyolok melletti legnagyobb esélyesét, a korábbi meccsein szinte verhetetlennek tűnő Brazíliát. Úgy, hogy Arjen "Csodafegyver" Robben, akit a legtöbben kulcsfigurának tartottak, gyenge közepest nyújtott.

Hollandia úgy kapott óriási sanszot, hogy aránylag simán döntőbe jusson Uruguay vagy Ghána ellen, miközben a másik ágon a spanyol-német-argentin trióból kettő kinyírja egymást, hogy igazából egy meccsen se játszott nagyon jól, pláne rokonszenvesen.

Unatkozorobotok tökéletesen foglalta össze a meccset a Tumblren egy érzelmes, de kemény szavú holland drukker szemszögéből. (Vigyázat trágárságveszély, fociöltözőben vagyunk!)

20 éve drukkolok Hollandiának, a foci Nagy Veszteseinek. Ez idő alatt ikonikus játékosaik (Van Basten, Bergkamp) vezetése alatt mindig óriási, drámai küzdelmekben, szerethető, látványos focival maradtak alul kétszer a rohadék brazilokkal meg egyszer a köcsög németekkel szemben, akik aztán megszabadulva a legjobbaktól, rögtön világbajnokok is lettek az adott VB-n.

Erre jön ez a Tieszto-generáció, minden idők legantipatikusabb holland válogatottja, és szar játékkal megbassza a brazilokat.

Ha ezek megnyerik nekem a VB-t, végképp kiábrándulok belőlük.

Uruguay-Ghána 1-1, tizenegyesekkel Uruguay

Egészen másmilyen volt az esti negyeddöntő. Uruguay és Ghána talán kevésbé színvonalas, de végig elképesztően pörgős, szívszorítóan izgalmas meccset játszott, hatalmas gólokkal és örökre emlékezetes, hihetetlen epizódokkal. Mindkét csapat feltépte az ingét a mellkasán, és kirohant a tűzvonalba, különösebb óvatoskodás nélkül, így hiába hibáztak el több passzt, mint a másik negyeddöntő résztvevői, az ember ezt észre sem vette, mert pillanatokon belül jött az újabb támadás. Általában azért Uruguay dominált, közben remekül védekezett is, majd előbb lesérült Lugano, a védelem doktora, aztán a félidő utolsó másodperceiben a Tenyérbemászók Világválogatottjának tuti kezdőjátékosa, Sulley Muntari több, mint 30 méterről kivételesen nagy gólt lőtt.

Ghána igen biztosan passzolt, és fegyelmezett maradt, így az uruguayi fölény ellenére úgy tűnt, a történelemben először afrikai csapat is bejut a legjobb négy közé. De a pazarul játszó Forlán nagyon profi, trükkös szabadrúgásból aránylag hamar egyenlített, aztán folytatódott a megalkuvás nélküli rohamozás. Mindkét csapatnak volt több nagy helyzete, és a hosszabbítás egy rövid részét leszámítva valaki mindig éppen támadásban volt.

Az uruguayi történelem legdrámaibb pillanata

Aztán a hosszabbítás utolsó másodperceiben jött a jelenet, amit uruguayi gyerekek generációi fognak eljátszani sok ezerszer: Muslera rosszul helyezkedett, Gyan közvetlen közelről lőhetett, a gólvonalon álló Suárez lábbal védett, aztán Gyan fejelt, és Suárez-Neo feláldozta magát: röplabdás mozdulattal kiütötte a labdát. Korai még ilyet mondani alig pár órával később, de egyelőre úgy tűnik, ez lesz a történelem második leghíresebb kezezése Maradonáé után. Ha döntőbe jutnak, ez egészen biztos, ha pedig nyernek, minden uruguayi szuvenírbolt fröccsöntött Suárez-kezeket fog árulni az idők végezetéig. Az önfeláldozás egyelőre mindenképpen megérte, mert jött a prímán játszó Gyan, a tizenegyesspecialista, és sokkoló módon a felső lécre lőtt.

A hosszabbítás utáni tizenegyesek utolsó körében pedig színre lépett El Loco Abreu, az indiánhajú, dögös külsejű csatárlegenda, és amikor már az elvileg profi riporterek is majdnem elájultak a civilekre jellemző izgalomtól, lazán nekifutott, alárúgott, és átpörgette az eldőlő kapus fölött.

Én ilyen erős napra nem emlékszem, és csak most jön Németország, Spanyolország és Argentína. Aki fanyalogni mer a vébére, vágják fejbe egy Abreu-mellszoborral!