Index Vakbarát Hírportál

Deco nem lesz többet válogatott

2010. június 30., szerda 14:39

Nem szerepel többet a dél-afrikai világbajnokság nyolcaddöntőjében kiesett portugál labdarúgó-válogatottban Deco, a csapat középpályása. A 32 éves, brazil származású futballista a tornán egyetlen csoportmérkőzésen, az Elefántcsontpart elleni 0-0 alkalmával kapott 62 percnyi lehetőséget Carlos Queiroz szövetségi kapitánytól, aki a keddi, spanyolok elleni, 1-0-s vereséggel végződött összecsapáson sem számított rá.

„Személyes okok miatt sajnos nem fogok többet pályára lépni a nemzeti csapatban - jelentette be szerdán döntését Deco. - Ennek ellenére Portugáliának mindig is külön helye lesz a szívemben.”

A középpályást 2003 márciusában honosították, s ez komoly beszédtémát jelentett Portugáliában, a 2004-es, hazai rendezésű Európa-bajnokságon való bevetése pedig nagy vihart kavart. Akkor többek között az azóta már visszavonult Luis Figo is ellenezte Deco szerepeltetését, mondván, inkább annak az országnak a válogatottjában kellene futballoznia, ahol született. Figo ehhez hozzátette, hogy szerinte a honosított játékosok aláássák a csapatszellemet. A 2008 óta az angol Chelsea-ben légióskodó irányító - a kritikák ellenére - az elmúlt hét évben 75-ször húzhatta magára a portugál címeres mezt, s öt gólt szerzett.

Rovatok