Index Vakbarát Hírportál

Hatalmas tömeg fogadta az uruguayi futballcsapatot

2010. július 14., szerda 09:50

Montevideo hatalmas ünnepléssel köszöntötte kedden a labdarúgó-világbajnokságon negyedik helyen végzett uruguayi válogatottat, amely negyven éve a legjobb eredménnyel tért haza. Egyes becslések szerint százezres nagyságú tömeg köszöntötte az utcákon a futballistákat, akiket mintegy négy órán át szállított egy busz a főváros különböző részein.

„Köszönjük fiúk az egész uruguayi nép nevében. Megérdemeltétek a sikert, lehetővé tettétek a számunkra, hogy álmodozzunk” - mondta José Mujica köztársasági elnök, mielőtt emlékérmet adott volna át a küldöttség tagjainak.

„Azzal a vággyal mentünk el Dél-Afrikába, hogy hazahozzuk a vb-trófeát. Közel kerültünk ehhez, de végül nem sikerült megkaparintanunk - fogalmazott a csapatkapitány Diego Lugano. - Ugyanakkor sokkal többet kaptunk, mint amit elképzelni mertünk: azt, hogy Uruguayt egységesnek látjuk, az emberek kart-karba öltve kiáltják világgá büszkeségüket, melyet mindannyian átérzünk.”

Az uruguayi válogatott, amely 1930-ban és 1950-ben világbajnok, 1970-ben pedig vb-negyedik volt, utolsóként, pótselejtezőn jutott ki a dél-afrikai tornára, ahol Diego Forlán érdemelte ki a vb legjobb játékosának járó Aranylabdát.

Rovatok