Index Vakbarát Hírportál

2010 őszén is bundáztak az NB I.-ben

2011. március 29., kedd 09:24

Tavaly októberben és novemberben két Magyar Kupa-, illetve egy NB I.-es mérkőzésen visszaélések történtek - értesült a Népszava az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fogadási csalások kiszűrésére specializált egységének egyik tagjától.

A lap az egység magát biztonsági okokból megnevezni nem kívánó tagját idézte: „a fogadások száma és a tétek alapján minden találkozó gyanús lesz, amelyen az átlagtól eltérő jelenséget tapasztalunk”.

A gyanús mérkőzések adatainak alapos elemzése után négy variáció lehetséges, ami közül a legsúlyosabb esetben piros jelzést kap akkor a beszámoló, ha minden kétséget kizáróan csalás történt. Az egység munkatársa hozzátette: a három magyar mérkőzésről – a párosításokat többszöri kérésre sem árulta el – piros jelentést küldtek az UEFA-nak, ahonnan az érintett országok futballszövetségei és nyomozó hatóságai is értesítést kaptak.

Borbély Zoltán, az MLSZ jogi- és kommunikációs osztályának vezetője azt mondta, a nyomozás érdekeit súlyosan sértené, ha bármit nyilatkozna.

A Népszava úgy tudja, egy október 26-án és egy november 9-én rendezett Magyar Kupa-mérkőzés mellett egy október 16-i NB I.-es találkozóval kapcsolatban veszi szinte biztosra az UEFA speciális egysége, hogy visszaélés történt.

Az érintett meccsek lehetnek

Magyar Kupa:
október 26. - Barcs-Győr 1-7, Cegléd-MTK 0-5, Dunaharaszti-Kaposvár 1-2
november 9. - Eger-Honvéd 0-3, MTK-Győr 0-0, Pápa-Újpest 1-3, Videoton-Haladás 3-0
NB I:
október 16. - MTK-Debrecen 0-0, Vasas-Szolnok 3-0, Siófok-ZTE 0-4, Honvéd-Kecskemét 1-2, FTC-Kaposvár 1-0

Rovatok