Index Vakbarát Hírportál

Orosz Pál az FTC Zrt. új vezérigazgatója

2011. március 31., csütörtök 10:52

Az igazgatótanács elnökének megválasztott Berzeviczy Attila az igazgatósági ülés után megtartott sajtótájékoztatón elmondta, Oroszt egyetlen jelöltként választotta meg a zrt. új vezetése.

„Először átnézzük a cég felépítését és a jelenlegi működést, mert az elsődleges feladatunk, hogy a napi szintű működést biztosítani tudjuk – mondta bemutatkozásakor Orosz. – A legfontosabb cél a bajnoki cím, itt mindenkinek ezért kell dolgozni, és én nem fogom engedni az alibizést sem a pályán, sem azon kívül.”

A várhatóan június elsejéig befejeződő, három évre visszamenő, teljes körű gazdasági és jogi tényfeltárás eredményét nyilvánosságra fogják hozni, Prukner László jelenlegi vezetőedző a továbbiakban is megkapja a bizalmat.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke szerdán jelentette be, hogy a Ferencvárosi Torna Club egy euróért visszavásárolta a futballcsapatot működtető vállalkozást az angol Kevin McCabe-től. Az Albert Stadiont illetően az egyesületnek június 30-ig kell válaszolnia, hogy a klub vagy az általa megjelölt vevő 2,5 millió euróért (700 millió forint) megvásárolja-e.

Ifjabb Orosz Pál, a Ferencváros legendás fedezetének Orosz Pálnak a fia. Az idősebbik Orosz a Ferencváros örökös bajnoka, 1952 és 1966 között futballozott az Üllői úton. Az ifjabbik Orosz valamivel több, mint fél év után tér vissza a Ferencvároshoz. Berki Krisztián vezérigazgatósága alatt kommunikációs igazgatóként dolgozott.

A bajnokságban második Ferencváros péntek este játszik rangadót az Újpesttel.

Rovatok