„Jó eredmény ez nekünk” – mondta a szerda esti 1-1 után Szabics: a graziak vezettek, a labdát többet birtokló, stílusosabban, technikásabban, gyorsabban játszó Austria egy lesgóllal egyenlített, de a második félidőre nagyon feszültté váló találkozót úgy sem tudta megnyerni, hogy húsz percet emberelőnyben volt. Aztán tőlük is kiállítottak egy játékost.

Az egész meccsen a védők szorításában lévő Szabics nem fordult kapura annak 25 méteres előterében, volt egy távoli lövése. Két párharcot nyert meg, hetet elveszített, mentségére szól, hogy sokszor rossz labdát kapott, és egyedül hagyták.

Kedvetlenség helyett végig buzdította társait. A 84. percben a felezővonalnál csinált egy szép cselt, megindult, nem hagyta elsodorni magát, a második ember felrúgta, akit ki is állítottak. 18 pontos átadás mellett hétszer rosszul játszotta meg a labdát, de edzője végig bízott benne, nem cserélte le.

Fogvicsorgatva küzdött, a meccset helyszínen néző Egervári kapitányra jó benyomást tett, és mivel sérülés miatt Szalai és Priskin sem lehet a válogatottban június elején, ezért szükség van egy csatárra.

Ha a három hátralévő meccset – Linz, Wiener Neustadt idegenben, Innsbruck hazai pályán - megnyeri a Sturm, simán bajnok (a Salzburg és az Austria még egymással is játszik, akár a pontvesztés is belefér). A szurkolók ezt várják, egy transzparenst is kifüggesztettek, miszerint egy körrel a vége előtt ott lesznek Bécsújhelyen, ünnepelni akarnak.

„Óriási meglepetés lenne, ha nyernénk, a Salzburg költségvetése a miénk négyszerese. Most nincsenek annyira jó játékosaink, mint 2001 körül, de a csapat nagyon egységes. Franco Foda edző pedig, aki játékostársam volt, nagyon jól összerakott bennünket.”

A 21-szeres válogatott Szabics 18 évesen, 1999-ben a Ferencvárosból igazolt az akkori állandó BL-résztvevő Grazba. Két magyar volt akkor a Sturmnál, a védekező középpályás Korsós György pár éve azt mondta, akik itthon futballozni tanították, átverték.

„Nagyon jót mondott Gyuri, érdemes odafigyelni rá, mert ennél jobban és érzékletesebben nem is tudtam volna megfogalmazni. Ivica Oszim volt az edzőnk, teljesen máshogy edzettünk, mint otthon. Rengeteget tanultam tőle, nem véletlenül jutott a jugoszlávokkal a nyolc közé a 90-es vb-n. Nehéz elmondani, mennyiben volt itt más futballkultúra akkoriban. Csak kapkodtam a fejem fél évig, hogy egyáltalán meg tudjak felelni. Máshogy kellett helyezkedni, de ezer apró dolgot említhetnék. Sokat fejlődtem, Ivica Vasticcsal játszhattam együtt, ezért hálás vagyok a sorsnak. Voltam Kevin Kuranyival is ékpárban, de mintha a nappalról és az éjszakáról beszélnénk, akkora volt a különbség Ivica javára.”

Szabicsnak 2003-ban volt három olyan hónapja, amikor sztárcsatárokkal hasonlították össze, a BL góllövőlistáján a milanos Inzaghival versenyzett. A Stuttgart a góljával és gólpasszával verte a Manchester Unitedet. Akkor úgy látszott, évekig van a csatára a válogatottnak.

Második stuttgarti évében már nem volt olyan jó, élete nagy hibájaként emlegeti, hogy sérülten írt alá a Kölnhöz, nem tudta beverekedni magát a csapatba, új edző érkezett, aki a saját embereivel képzelte el a bentmaradást. Mainzba került, csípősérülés kínozta, csak két gólt lőtt. Innen a másodosztályba vitt az útja, az Augsburgban öt idényt húzott le, és tavaly nyáron tért vissza korábbi sikerei színhelyére, Ausztriába.

„Rengeteget gondolkodtam, miért alakult így. Nem vagyok elégedetlen, sokat elértem, igaz, nyilván sok mindent nem. Sok játékosból nem lesz világsztár, aki jól indult, sokat számít ugyanis, honnan jön. Sokkal, de sokkal jobbnak kell lenned egy nagy futballnemzet fiánál, mert ha csak egyszerűen jobb vagy, már nem biztos, hogy téged helyeznek előtérbe. A Bayern Münchennek is volt számtalan olyan játékosa, aki itthon a hazai élvonalat sem érte volna el, de németként könnyebben érvényesült.”

Az álomszerű kezdés után elszürkült. „Nem szabad megítélni egy játékost a csúcsformája vagy éppen a rossz formája alapján, mert az igazság középen van. Nagyon jó időszakom volt, még a fenekemről is a kapuba pattant a labda. Fiatal labdarúgóként nem is biztos, hogy felmértem ésszel, hol tartok, mert minden magától ment. Most már sokkal jobban tudom értékelni azt az időszakot. Különösen, mert jöttek utána rossz periódusok. Nagyon büszke vagyok, hogy fel tudtam állni, és egy rossz időszak után láttam csak igazán, milyen kegyelmi állapotban voltam 23 évesen. Nem lettem rosszabb, csak mindig hiányzott valami. Most már sokkal jobban meg tudom becsülni a sikert, mint akkor. Hálás vagyok a sorsnak, hogy adott esélyt, meg tudtam törni a rossz sorozatot, újra felkapaszkodtam, mert az idei egy jó évem, ezért vagyok újra képben a válogatottnál.”

Borzasztóan bántja, hogy huszonhat évesen öregnek tartották a nagy fiatalítási hullám kellős közepén. „Az életem is másképp alakulhatott volna, ha akkor a válogatottban bíznak bennem, talán gyorsabban ki tudtam volna jönni a gödörből. Akik önként nemet mondtak, később azokat is többre tartották, mint engem. Ezt nem volt könnyű megemészteni, de ezt az időszakot lezártam.”

Előfordulhat, hogy Grazban fejezi be pályafutását. „Magyarország a hazám, de itt van a második otthonom, már a családom is jól érzi itt magát. És mióta családom van, azóta vagyok felnőtt, ez átvetül a szakmámra is.”

Tizenkettedik szezonját tölti külföldön, büszke rá, ez Magyarországon nem gyakori. Az első két klubja a lehető legjobb választás volt, meg tudta ugrani az akadályokat.

„Tudom, hogy ez állandó téma Magyarországon, mikor hagyja el az élvonalat egy játékos. Ha még egy évet a Fradiban játszom, lehet, hogy csak akkor nőttem volna ki a hazai bajnokságot. Nagyon kétes ez a helyzet, mert a langyos vízhez könnyű hozzászokni, míg egy váltás tele van veszélyekkel.”