Mezey György a vajdasági Topolyán született 1941. szeptember hetedikén. Futballozott a TFSE-ben, Budafokon, Keszthelyen, az MTK-ban. Tudatosan készült edzőnek, mert 1965-ben diplomázott a Testnevelési Főiskolán, de 1971-ig aktívan futballozott. Edzői pályáját a BVSC-nél kezdte, négy év múlva sikeres lett, mert megnyerte a másodosztályt.

1977-ben az MTK-hoz került, egy év múlva az argentínai világbajnokságon már a szakmai stáb tagja volt, Kutas István pártkatona MLSZ-elnök közbenjárására került be a küldöttségbe.

Az 1980-ban kapitánynak kinevezett Mészöly Kálmán segítője, második világbajnokságára (1982) tehát már pályaedzőként került ki. Az a vb szebb emlékű, mint a négy év múlva következő, az utolsó csoportmeccsen a belgák ellen mindvégig volt esély a továbbjutásra.

1986-ban is volt esély, ha csak eggyel kevesebbet kapunk, 2-8-as gólaránnyal még tovább tudtunk volna jutni a tizenhat közé, ami talán az egész magyar futball jövőjét is befolyásolhatta volna. A szovjetek elleni 0-6 és a franciák elleni 0-3 mellett Mezey mondhatja el magáról, hogy vb-n utoljára vele nyert a válogatott: Kanadát 2-0-ra verte az egy évvel korábban Európa legjobb csapatának választott Magyarország.

Hogy mi történt Mexikóban, milyen szakmai hibákat vétett a felkészülés alatt, a kiérkezés után, az első meccs csapatösszeállításakor – Péter Zoltán formán kívülisége a nemzetközi sajtónak is szembetűnő volt -, nem adott rá pontos és részletes magyarázatot. Nem tudtuk meg, mekkora kárt okozott az ausztriai magaslati edzőtábor, illetve hogy már Mexikóban a déli hőségben, vagyis a meccs időpontjában edzett a csapat, amikor a franciáknak eszük ágában sem volt, inkább ebédeltek és boroztak.

Az Indexnek így magyarázta 2007-ben a történteket. „Addigra az egy meglehetősen szétesett csapat volt, mindenki menni akart már külföldre, volt, aki ott tárgyalt az edzőtáborban - akadt, aki éppen Michel Platini apjával. Ezért is mondtam már a vb előtt, hogy nem folytatom, mert minden megváltozott körülöttünk. Akkorra ez már egy kifutott, meglehetősen rozoga mentális bázisú társaság volt, amelyik 3000 méter magasan, 40 fok melegben két perc alatt két gólt kapott. Ezt kell magyaráznom azóta is. Aki már ült valaha kispadon, az tudja, hogy innentől kezelhetetlen egy csapat. Aki végignézi a mérkőzést, jól láthatja, hogy egy agyondédelgetett csapat, a vereség, a bukás rémétől hajtva megy előre, közben a Dinamo Kijev játékosai - akiket szakberkekben ma is a kontrajáték királyainak tartanak - átrohannak ész nélkül kinyíló csapatunkon. Lehet itt mondani, hogy csillagokat láttak a játékosok. A harmadik gól után én is.”

A Nemzeti Sportban a vereség húszéves évfordulóján a következőket mondta: „Ha most dönthetnék, biztosan nem az egyenlítésért, hanem a kis különbségű vereségért játszatnám a rossz kezdés után a csapatot. Bár nem is biztos, hogy a mi elkényeztetett sztárjainkat vissza tudnám fogni. Habzó szájjal mentek előre, a szovjetek pedig lekontráztak minket. Tudom, a játékosok közül többen is fizikai kimerültséget emlegettek utóbb, de nézze meg bárki a meccs felvételét, ők szinte végig mentek előre, a pályán tehát ez a fáradtság nemigen jelentkezett.”

A vereség 20. évfordulóján így értékeltük a mieink teljesítményét. „A 30. percre Szovjetunió megnyerte a meccset, teljesen visszaállt, az addig sem épp friss magyarok pedig láthatóan holtfáradttá váltak. Poroszkálás volt csupán, mindössze Bodnár találta el a kaput 20 méterről - lövését könnyedén fogta Daszajev. Détári csavarhatott volna remek helyről szabadrúgásból, de a legurítást gyatrán a sorfalra rúgta. Az első félidő utolsó negyedórája csendesen telt el, bár a labda többet volt nálunk, néhány alibi passzon kívül - elsőre átvenni nem sikerült semmit - nem tudtunk mit kezdeni vele. A szünetben ennek ellenére nem cserélt Mezey, az újrakezdés után mégis úgy tűnt, a második félidőben nem kapunk újabb gólt. Folyamatosan nálunk volt a labda, helyzetünk is lett volna, de Esterházy, majd Kiprich képtelen volt átvenni a labdát a tizenhatosnál. Az ellenfél térfelén nem volt nagy probléma, főleg, hogy a szovjetek már látványosan nem akartak futballozni, ám ha megszerezték a labdát, azonnal lefordultak.”

A súlyos vereség után megváltozott a futballt körülvevő hangulat, a csapatot nem tartották együtt, és olyan sebeket kapott a magyar labdarúgás, amelyek azóta sem gyógyultak be.

„Mezey semmi segítséget nem kapott, igaz nem is igényelt. A 22-es keret kijelöléséhez sem. A Nyilasi körüli hercehurca, Törőcsik behívása - aki pedig sokszor ült a második ligás Montpellier kispadján -, az operált Róth és Péter gyógyulási folyamata, az újabb sérülések (Hannich, Mészáros) nem voltak éppen jótékony hatással a mindent magára vállaló Mezey idegzetére. Ingerlékennyé, sértődötté vált és valahol tudata mélyén azt kezdte érezni, hogy Mexikóban nem minden úgy lesz majd, ahogy ő elképzelte és megtervezte” – írta a Labdarúgás 1986. júniusi száma.

Még egyszer volt kapitány, a Honvéddal bajnokságot nyert, az edzőképzésbe vetette magát, de annak eredményéről sokat elárult, hogy magyar edzőt Bicskei Bertalanon kívül nem kerestek külföldről, a Videoton kispadjára pedig az edzőként szintén keveset mutató Lothar Matthäust akarta megnyerni, mert sportigazgatóként megfelelő magyar edzőt nem talált.

Végül maga vállalta el a feladatot 2009-ben, az első évben ezüstérmet, a másodikban aranyérmet nyert. A bajnoki győzelem után sem érte váratlanul, hogy nem hosszabbítottak vele szerződést, a kupadöntőt elveszítették a motiváltabb Kecskeméttel szemben.

Mezey idén a siker mellett (edzőképzés irányítását még tavaly ősszel átvette) jelentős presztízsveszteséget is elszenvedett. A szezont a Maribor elleni sima kiesés nyitotta júliusban az EL-ben, augusztus elején kivették a kezéből a felcsúti Puskás Akadémia irányítását – ennek Orbán Viktor az alapítója -, majd később a sportigazgatói tisztséget is, véget ért a pozícióhalmozása.

A klubnál – úgy tudjuk - nem bocsátották meg a két stockholmi légiós eurómilliós leigazolását: Mutumba még a második csapatból sem emelkedett ki, Djordjics sem épült be. Mindkettőtől azonnali segítséget vártak – nem titkoltan a szlovénok kiverését -, de egyikük sem volt olyan állapotban, hogy a nyáron egyeneset rúgjon a labdába.