Két aranylabda, három BL-cím, BL-gólkirályság három egymást követő évben, öt spanyol bajnokság. Lionel Messi 23 évesen annyit ért el, amennyit a foci történetében egy komplett karrier alatt is csak maroknyi játékos tudott. Ahogy a szombati BL-diadal után a Barcelonával kapcsolatban sem szentségtörés arról beszélni, hogy a valaha volt legjobb csapatot látjuk, ugyanúgy szabad azt is megemlíteni, hogy Messinél nagyobb focista nem volt még soha.
Cikksorozatunk első részének végére arra jutottunk, hogy Pep Guardiola Barcelonáját minden idők legjobbjának nevezni talán még túlzás, de hogy egy lapon lehet említeni minden idők öt-hat legjobb csapatával, az egészen biztos. Lionel Messi esetében nem kell ennyit finomkodni: tényleg ő minden idők legjobb játékosa. Ha a – szerencsés esetben – még előtte álló évtizedes pályafutása alatt nem fejlődik tovább, csak tartja ezt a szintet, akkor is csak Maradona és Pelé mércéjével lesz mérhető. Azonban minden jel arra mutat, hogy még fejlődni fog.
Messivel kapcsolatban éppen az a leglenyűgözőbb, hogy még nem ért el képességei csúcsára. A 2008-09-es szezon volt az első, amelyet sérülés nélkül végig tudott játszani. Akkor 38 gólt szerzett, 18 gólpasszt adott. Egy évvel később 47 gól és 11 gólpassz, az idei szezonban már 55 meccsen 53 gól és 24 gólpassz a mérlege. Ilyet soha, senki nem produkált komoly európai bajnokságban. Lehet, hogy jövőre még többet lő. És az is lehet, hogy amikor majd néhány év múlva már megkopnak a reflexek, Xavi pedig visszavonul, Messi lesz az, aki a középpályára visszahúzódva újra akkorát dob, mint amikor két éve Guardiola a jobbszélről áthelyezve visszavont középcsatárt faragott belőle.
23 éves korára Messi odáig jutott, hogy kritikusai is csak egyetlen dolgot tudnak a szemére vetni: az argentin válogatottban még nem produkált semmi különlegeset, és világbajnokságot sem tudott nyerni. Ez valóban így van. 2006-ban Németországban csak mellékszereplő tudott lenni, 2010-ben pedig ugyan tisztességesen megoldotta az edzőként szánalmas Maradona által neki osztott feladatot, ám ez nagy dologra, végső győzelemre nem volt elég.
Messit leginkább hazájában támadják azzal, hogy a nemzeti válogatottban nem azt nyújtja, amit a Barcelonában. Pedig az argentinoknak aztán tényleg illene emlékezniük arra, hogy legnagyobb hősük, Maradona szinte ugyanilyen idősen mit produkált élete első két vébéjén. 1978-ban végül be sem került a végső keretbe, négy évvel később pedig már voltak ugyan jó megmozdulásai, ám mégis akkor alakította a legemlékezetesebbet, amikor bunkó módon kiállíttatta magát a brazilok ellen. 1986-ban aztán a vállán vitte az argentin válogatottat a végső győzelemig, ahogy azt Messi is nyugodtan megteheti 2014-ben, Brazíliában.
Az egyetlen játékos, aki ennyi idősen már világbajnoki győzelemre vezette csapatát, Pelé volt. Ő az 1958-as tornán, mindössze 17 évesen négy meccsen kapott szerepet, és kulcsfontosságú gólokat tudott lőni. Négy évvel később viszont már a második meccsén lesérült, így azt a vébét Brazíliában joggal írják minden idők legnagyobb jobbszélsője, az egyetlen Maradonához mérhető labdazsonglőr, Garrincha számlájára. Pelének aztán 29 évesen még egy harmadik világbajnoki cím is összejött, és ez az egyetlen rekord, amely minden bizonnyal már most elérhetetlen Messi számára.
Válogatott szinten tehát még szinte minden elérhető Messi számára, klubjával viszont már nem is nagyon maradt cél. Csak az összehasonlítás végett érdemes megnézni, hol tartottak 23 évesen a történelem legnagyobb focistái. Természetesen itt is Pelé áll a legjobban: több brazil regionális bajnokság mellett két Libertadores-kupa és két Interkontinentális kupa volt már a vitrinjében. Maradonának egy argentin bajnoki címe, egy spanyol kupája és egy spanyol szuperkupája volt. Cruyffnak négy holland bajnoki címe és két kupája. Beckenbauernek egyetlen Bundesligája és két német kupája. Di Stefanónak két argentin és egy kolumbiai bajnoki címe. Puskás Öcsinek két magyar bajnoksága.
Öt bajnoki címét, három BL-győzelmét és számtalan egyéb trófeáját persze Messi nem egyedül érte el, hanem egy zseniális csapat tagjaként – mint ahogy az említett klasszisok is. Érdekes egyébként, hogy Messi nem tartozik Guardiola Barcelonájának legnékülözhetetlenebb alkatrészei közé. Ha sérülés vagy eltiltás miatt ő nem lehet a pályán, azt a csapat általában kevésbé sínyli meg, mint akár Xavi, akár az igásló Busquets hiányát. Talán éppen azért, mert hiába alázatos egy zseni, és hiába tökéletes a köré épített gépezet is, egyszerűen lehetetlen, hogy ő szimpla fogaskerékként működjön.
Így volt ez Maradonával is, akinek balszerencséjére sem klub-, sem válogatott szinten nem adatott meg, hogy olyan kaliberű játékosokkal focizhasson egy csapatban, mint amilyenek ma Messit körülveszik. Maradonáról szokás azt mondani, hogy egyedül nyerte meg a 86-os vébét Argentínának, majd a Napolinak két olasz bajnokságot és egy UEFA-kupát. Ez kegyetlen állítás olyan kiváló játékostársaival szemben, mint Valdano, Careca vagy Ciro Ferrara, ám az igazságtartalmával nem nagyon lehet vitatkozni. Talán az 1986-os vébé hat meccse volt Maradona karrierjének egyetlen olyan időszaka, amikor tehetségéhez méltó akaraterő és szorgalom is párosult, a teljesítménye pedig ennek köszönhetően magáért beszélt.
Maradona egyetlen jó vébéje és sok remek meccse az olasz bajnokságban, vagy Pelé szintén kiváló nemzetközi tornái és brillírozása a Santosban egyszerűen nem mérhetőek ahhoz, amit Messinek kell teljesítenie ma, hogy olyan elképesztő eredményeket érjen el, mint például az egymást követő három BL-gólkirályi cím. Abban mindenki egyetért már ma is, hogy Messi messze megelőzte a Maradona utáni korszak legjobbjait, a Zidane-okat, Ronaldinhókat és Ronaldókat. Maradonának és a hozzá mérhető elődöknek, Cruyffnak, Beckenbuernek, Pelének vagy Puskásnak viszont egyszerűen nem kellett meccsről meccsre annyit nyújtaniuk, mint most Messinek.
Maradona és Puskás karrierje legszebb éveiben is komoly súlyfelesleggel volt képes a csúcson maradni. Ez ma már egyszerűen elképzelhetetlen lenne. Amint Ronaldo vagy Ronaldinho hízásnak indultak, a fizikálisan tökéletes hátvédek és védekező középpályások ellen semmi esélyük sem volt. Messi viszont most már három év alatt a 159. meccsénél tart csak a Barcelonában úgy, hogy ezek jelentős részén gyakorlatilag megállíthatatlan volt. Idei 53 góljával Puskás 50 éves spanyol rekordját döntötte meg – pedig akkor még egy BEK-döntő simán végződhetett 7-3-as eredménnyel.
Természetesen nem kizárt, hogy ha a felsorolt játékosok ma születnek, helyt tudtak volna állni ilyen körülmények közt is. Azonban ha egyetértünk abban, hogy a mai foci minden szempontból többet követel egy sikerre éhező játékostól, mint az 1960-as brazil vagy spanyol, az 1970-es holland és német, vagy az 1987-es olasz bajnokság, akkor abban is egyet kell érteni, hogy Messi többet is nyújt, mint Cruyff, Puskás és a többiek. Borzasztóan sok gólt lő, gólpasszt ad, a nagy meccseken most már rendre kiemelkedően teljesít, és évről évre halmozza az egyéni és csapattrófeákat.
A Barcelona teljesítményét történelmi kontextusba helyező cikkben arról írtunk, hogy a Barcelona és a Manchester United sikerei a modern fociban elégedettséggel tölthetnek el mindenkit, akit zavar az esztelen költekezés, aki nem örül a kétes eredetű orosz, arab vagy éppen thai pénzeknek. Ennél a két klubnál építkeznek húsz éve a legtudatosabban, és jó látni, hogy ezek is lettek a legeredményesebbek. Messi helyzete is egy kicsit hasonló.
Néha már mulatságos nézni, ahogy a szponzorok és a média mindenképpen sztárt akarnak faragni Messiből, akinél kevés érdektelenebb ember van a világon, és aki a focipályán kívül soha semmi figyelemre méltót nem tesz. A mulyaságig szende argentin fiú 12 évesen költözött Barcelonába, azóta is csak focizik rendületlenül. Néha felbukkan valami kis hír, hogy argentin barátnője van, de ezen kívül semmi érdemleges, semmi botrány. Se kínos fotók diszkókban, se csillogó autók, se ukrán modellek, se hajzselé, se feltűnő tetoválások, se popsztár barátok. Semmi, ami elvonná a figyelmet a labdáról.
Messi a fejét sem szokta elveszíteni, hiába rugdossák öt éve meccsről meccsre, az idei BL-elődöntőben a Real Madrid drukkerei közé bombázott egy darab labdán kívül soha nem hibázott. Még feldobni sem szokta magát, a hátvédek inkább arra panaszkodnak, hogy feldönteni is lehetetlen. Messi viselkedése alapján ugyanolyan valószínűtlen futballsztár, mint ahogy gyenge, egykor növekedési hormonokkal érettebbé tett fizikuma sem tűnik élsportra alkalmasnak.
Messi életében egészen egyszerűen semmi nincs a focin kívül. Se olyan démonokkal nem küzd, mint a koldusszegény sorba született Maradona, se nem olyan dörzsölt vagány, mint Puskás Öcsi, se nincs tele a feje a focin kívüli világ minden dolgával, mint Beckenbauernek és Cruyffnak, és pláne nem szeret annyira beleszólni mindenbe, mint ezek közül sokan már játékosként is. Szemben Pelével, Messi nyilatkozni is érezhetően utál, és valószínűleg idősebb korában sem fog annyi hülyeséget beszélni a fociról, mint a brazil sztár. Messi csak focizik, valószínűleg már most jobban, mint az említettek bármelyike, és ha karrierje továbbra is így ível, jó ideig vitát sem nagyon kell nyitni arról, ki volt minden idők legjobbja.
Messi nem tud olyan trükköket a labdával, mint Maradona, nincs olyan rúgótechnikája, mint Puskásnak, főleg nincsenek még olyan kapitányi kvalitásai, mint Beckenbauernek. Ahogy ennek a Barcelonának a játékát is csak a kicsit triviális „mindig náluk van a labda” magyarázattal szokás ellátni, ugyanúgy Messi focija is csak valahogy úgy írható le, hogy „mindig elkéri a labdát, aztán vagy ő rúgja be, vagy valamelyik társát hozza kihagyhatatlan gólhelyzetbe.“ Végre nem kell irigykedni az idősebbekre, akik még látták Pelét.