Index Vakbarát Hírportál

Perui börtönben ül a volt NB I.-es futballista

2011. november 2., szerda 11:20

Nyaralni indult Peruba, de börtönbe került S. László. A bundabotránnyal kapcsolatba hozott és letartóztatott 37 éves, korábbi élvonalbeli futballistát hónapok óta a dél-amerikai ország fővárosában tartják fogva, arra vár, hogy a kiadatási procedúra véget érjen és hazahozzák Limából, írja a Blikk.

Ez azonban nehézkes eljárás, hiába volt nemzetközi elfogatóparancs érvényben a korábban többek között a Stadlernél, a Honvédnál, a III. Kerületi TVE-nél és a BVSC-nél is játszó védő ellen, ilyenkor a helyi törvények szerint járnak el.

A perui magyar tiszteletbeli főkonzul rövid tájékoztatást adott az ügyről: "Nagyjából három hónapja tartóztatták le és azóta a limai börtönben tartják fogva S. Lászlót. Az Interpol kérte a kiadatását és ő alá is írta azt. Hosszú ideig tart a procedúra, egyelőre nem lehet tudni pontosan, mikor térhet haza" - közölte Hajóssy István.

A lap úgy tudja, a Peruban fogva tartott S. László nem a rendőrség elől menekült, hanem vakációzni utazott a dél-amerikai országba, ahol elfogták. Azóta elborzasztó körülmények között telnek a napjai, ezért is szeretné, ha hazatérhetne: elvették a ruháit, értékeit, egy szivacson kell aludnia, és mivel nem beszéli a nyelvet, nehezen kommunikál. Az egészségi állapota is aggasztó, hiszen látóideg-sérülése van és az is előfordult vele, hogy órákon keresztül vért hányt a limai cellában, amelyen sok fogva tartottal osztozik.

S. László kapcsolatban állhatott a fogadási botrány szereplőivel, többek között a június 30. óta is előzetes letartóztatásban lévő K. Zoltánnal, L. Mátyással, az ügy érintettjei közül valaki valószínűleg megemlíthette a nevét.

Rovatok