Index Vakbarát Hírportál

Alexis-dupla, Messi-gól Leverkusenben

2012. február 14., kedd 22:54

Biztosan győzött kedd este, és közel került a BL-negyeddöntőhöz a Barcelona Leverkusenben: 3-1.

A Barca eléggé kusza összeállításban kezdett, kimaradt a hetek óta csak elvétve játszó Xavi és az utóbbi meccseken többször figyelmetlen Piqué. A Bayerből Michael Ballack sérülés miatt hiányzott.

A szünetig kissé szenvedtek a szuperesélyes vendégek, a Leverkusen jól védekezett, de csak védekezett, így szinte sosem volt nála a labda. A Barcának a tömörülők ellen nem is sikerült ziccert, csak egy helyzetecskét kialakítania, de Messi elől becsúszva tisztáztak középen.

A hazaiak közel kerültek a félidő kihúzásához, de végül nem jött össze, a nem különösebben pontosan futballozó Barcelonától gólt kaptak. Kissé kitámadtak a németek, a kezdőkörben Messihez került a labda, aki ballal olyan asszisztot csavart Alexis Sanchez és Fabregas elé, hogy mindketten ziccerben mentek a kapusra. Végül Alexis lefutotta csapattársát, remekül vette át a labdát, és a tizenhatosra belépve elgurította a kapus lába között. Leno még sarokkal beleért, de a labda a jobb alsó sarokba gurult. 0-1 a 41. percben.

A szünet után elkezdett támadni a Leverkusen, és hét perc alatt egyenlített is. Corluka lement az alapvonalig, majd megmagyarázhatatlan módon Abidal nem tudta blokkolni a beadását, amit a remekül érkező Kadlec ügyesen a kapuba fejelt. 1-1.

Viszont az iksz csak három percig tartott, mert Fabregas xavis átadással szöktette Alexist, aki kicselezte Lenót, és az üres hálóba passzolt. 1-2.

A Leverkusen egyáltalán nem adta fel, és annak ellenére, hogy többet volt a labda a Barcánál, kétszer is egyenlíthetett volna. Castro szép lapos lövését Valdez az ujja hegyével kapufára tolta, majd Kiessling fejelt nagy helyzetben, de Valdez vetődve elkapta a labdát.

A két német helyzet között volt két Messi-szóló, az egyiket ziccerbe passzolta Pedrónak, de társa borzalmasan ért a labdához, majd az argentin nem passzolt, ám lövésébe beleértek. Utána köténnyel tört be jobbról, a kivetődő kapus előtt alábökött a labdának, és a kapufát találta el.

A 88. percben újra a háromszoros aranylabdás indított akciót, Alvest ziccerbe hozta jobbösszekötőben, de a brazil inkább megtalálta a középen felérő Messit, aki becsúszva a védő lába között helyezett az üres kapuba. 1-3.

A Barcelona kisebb megingásokkal, de biztosan nyert, a visszavágón elméletileg nem lehet gondja, útban van a nyolc közé.

A nap másik nyolcaddöntőjén a Lyon Franciaországban 1-0-ra verte a ciprusi APOEL-t Lacazette góljával.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:

Olympique Lyon (francia)-APOEL (ciprusi) 1-0 (0-0)
g: Lacazette (58.)

Bayer Leverkusen (német)-FC Barcelona (spanyol) 1-3 (0-1)
g: Kadlec (52.), illetve Sanchez (41., 55.), Messi (88.)

Bayer: Leno, Corluka, Schwaab, Friedrich, Kadlec, Rolfes, Reinartz, Bender, Castro, Schurrle Augusto.

Barcelona: Valdes, Alves, Puyol, Mascherano, Abidal, Busquets, Iniesta, Cesc, Adriano, Alexis, Messi.

A visszavágókra március 7-én kerül sor.

Rovatok