Index Vakbarát Hírportál

Nincs hozzá hasonló, ha akarja, 6-ot lő majd

2012. március 8., csütörtök 10:30

A Barcelona támadója öt gólt lőtt a Leverkusen elleni BL-nyolcaddöntő visszavágóján, ezzel új rekordot állított fel, ennyit egy meccsen még senki sem lőtt a sorozatban. Az argentin most is visszafogottan nyilatkozott, edzője Guardiola viszont nem győzte dícsérni.

„Arra nem emlékszem, mikor lőttem utoljára ennyit, de most nagyon boldog vagyok. Szép dolog ötöt lőni, az a fontos, hogy nyerni tudtunk. A célunk az volt, hogy ott legyünk a negyeddöntőben, ezt ráadásul jelentős különbséggel sikerült elérni. Bárki jöhet már, aki idáig eljut, az biztosan nehéz ellenfél lesz" - mondta a katalán TV3-nak a 7-1-es szerdai győzelem után.

"Ötöt lőni nem könnyű, mondom ezt én, aki egész pályafutása alatt tizenegyet szerzett. Ha szeretne, egy nap hatot is lő majd. Messi a legjobb, nincs másik. Szerencsés vagyok, mindig azt mondogathatnám, hogy mi mindent tanítottam neki az edzéseken, de az egyedüli érdemem, hogy pályára küldöm, aztán megpróbáljuk eljuttatni hozzá a labdát. Ezután nincs több feladatunk. Kivételes futballista, megtanít bennünket versenyezni. Neki nem fontos, hogy éppen süt a nap vagy hideg-e az idő, hogy az ellenfelek rugdossák-e vagy sem, hogy éppen a pálya melyik részén áll. Ő csak saját maga ellen küzd. Nem fogunk látni olyat, aki hasonló lenne. Persze ugyanezt mondták egykor Di Stéfanóról, Maradonáról, Peléről, Cruyffról, de most Messi ez a valaki" - nyilatkozta Guardiola, aki Messi mellett Iniestát dicsérte.

Az első gól elegánsan alázó emelés volt ziccerben, a másodiknál 15-ről kilőtte a jobb alsó sarkot. A szünet után újra guruló labdából nyesett egyet a kapus fölött, csak most jobbal, majd egy kapusról lecsorgó labdát gurított be nullszögből.

A leverkuseni 3-1-es győzelem után a Barcelona 10-2-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe.

Rovatok