„Debreceni barátaim kerestek már, más egyelőre nem. Beleborzongok, hogy 75 éves vagyok, mert helyenként kicsit nehéz volt, sok gonddal, de azért sok örömmel is” – mondta az Indexnek a Nagyváradon élő Jenei Imre, akinek aktív kapcsolata már nincs sem a román, sem a magyar futballal. A román csatornák gyakorta hívják szakérteni, a magyar futballt is tévén keresztül figyeli.

Jenei szülővárosában, Aradon kezdett futballozni, még 20 éves sem volt, amikor a Steaua leigazolta. 1957-től tizenkét éven át játszott a hadsereg csapatában, 254 meccsen szerepelt, hétszer volt eredményes. Háromszoros bajnok, a válogatottban tizenkétszer lépett pályára, a tokiói olimpián ötödik lett a csapattal. 35 éves volt, amikor megkapta a Steaua kispadját. Hétszer tért vissza – az első fél szezon után mennie kellett –, első meccsét 1972. augusztus huszadikán játszotta, a Marosvásárhelyt 4-2-re verte.

Felesége, Gyulai Ilona, olimpiai bronzérmes tőrvívó. Ő is szeretett volna edző lenni, de azt mondta: „Imi, egy családban sok két edző, legyél te az.”

Jenei 1986-ban érte el legnagyobb sikerét. Jó szellemű, ideális korú társaság jött össze a keze alatt, igazi nemzetközi csapat, volt szász, román, roma, szerb, macedón és magyar a Steauában.

A sevillai BEK-döntőbe jutott kiscsapat legyőzte a sztárokkal teletűzdelt nagyot, a Barcelonát. Az elődöntőben a Bayernt búcsúztató Anderlechtet álomjátékkal verték (3-0), a döntőben ugyan nem tudtak fölénybe kerülni, de a Barca csatárai képtelenek voltak a góllövésre a jól passzoló és szervezetten küzdő román játékosok ellen.

„Az a győzelem nemcsak az itteni labdarúgás csúcsa, hanem az egész román sporté. Egy outsider csapat eljutott a döntőig, esélytelenül futott ki a pályára, mégis legyőzte a félig hazai pályán játszó sztárcsapatot. Sohasem mondtam nekik, hogy a tizenegyesekre, a túlélésre játsszunk, de az elvem az, hogy ha nem kapunk gólt, a jóisten azért is ad egy pontot. Elhitettem, hogy a Barcelona sem legyőzhetetlen. Azt mondtam, pénzt úgysem kapunk, azt nem vehetik el tőlünk a katalánok. A családunkat sem. Csak legyőzni tudnak bennünket. Azt mondtam, hogy teljesítsenek, és ha teljesítenek, olyan morális erejük lesz, hogy mindenképp gratulálni fogok nekik a meccs végén. Csak a hosszabbításban lett cél, hogy jussunk el a büntetőkig” – árulta el a Nagyváradon élő Jenei.

Ez volt az első BEK-döntő, amely büntetőkkel dőlt el, de még nagyon sokáig ez lesz a legemlékezetesebb, mert a spanyolok egyet sem lőttek be, Ducadam kapus mind a négy kísérletet hatástalanította.

„Öt emberem volt a tizenegyesekre, de közülük Piturcát lecseréltem. Az nem volt kérdés, hogy Majaru és Bölöni lőni fog, mert technikailag ők voltak a legképzettebb. Utána viszont szóltam Radunak, ő is készüljön. Erre azt felelte: Imi bácsi, nekem reszket a lábam, nem akarok lőni. A másik csere, Iordanescu sem vállalta, akkor a két fiatal, Lacatus és Balint odaállt elém, és azt mondták, ők meg akarják nyerni a meccset, Európa legjobbjai akarnak lenni! Azt akarják, hogy én legyek Európa legjobb edzője. Rábólintottam, ők is rúgtak, és a sors úgy hozta, csak ők ketten lőtték be. Ducadam pedig mind a négyet megfogta.”

A tizenegyesekről így vallott: „Azzal a játékossal, amelyiknek feljebb megy a pulzusa, mint a meccs alatt egy alaphelyzetben, nem szabad rúgatni, mert nagyobbnak látja a kapust, mint maga a kapu. Pedig a kapu hét méter 32 centi, egy jól eltalált lövést igen nehezen tud hárítani a kapus, nem tud úgy kinyúlni, hogy esélye legyen.”

„Nicolae Ceauşescu nagy fogadást rendezett a tiszteletünkre. Örült a sikernek, gratulált, de most aztán más trófeákat kell nyernünk. És ha lehet, kilencven perc alatt győzzünk, ne hosszabbításban, mert az nem gazdaságos” - mondta.

Voltak kedvencei abból a csapatból is, de nem nevezte meg őket. Bölönivel baráti viszonyt ápol, örül, hogy edző lett, és hogy román kapitány is volt.

A válogatottal az átütő, örökre emlékezetes sikert, hogy érmet nyerjen, ő sem tudta elérni. Hagiék a 1990-es vb-n a címvédő, későbbi döntős Argentínát megelőzve jutottak tovább a csoportból. 2000-ben az angolokat és a németeket maguk mögött hagyva léptek tovább, de előbb az írek állították meg őket, utóbb a későbbi ezüstérmes olaszok.

„Tíz év telt el, a feladat nem lett könnyebb, a politika is megváltozott. A gyerekek már külföldről jöttek haza, már sok mindent tapasztaltak, de a sikeréhségük nem változott. Máshogy kellett motiválni, de ezért volt szép edzői feladat. Mindkét csapat a szívemhez nőtt, nem tudok különbséget tenni köztük, melyik volt a jobb.”

Nincsenek kedvenc győzelmei, de az angolok legyőzését kiemelte, mint ahogy a magyarok elleni 2001-es sikert is, bár akkor ő már technikai igazgató volt, Bölöni pedig kapitány.

Ennyivel nem érte be, ennél már csak egy pozíció volt magasabb a sportban. „Csengett, csengett a telefonom, felvettem, a vonal túlsó végén a miniszter volt. Államtitkárnak kértek fel, amit lehetett sportminiszterként értelmezni, mert a tényleges miniszter az ifjúsági ügyekkel is foglalkozott, nekem pedig az összes sportággal kellett. Megkérdeztem a feleségem, vállaljam-e, ő biztatott, én meg elfogadtam.”

„Ha sikeres vagy, mindenhol megadják a tiszteletet, nem számít, honnan jöttél, milyen gyökereid vannak, ha nem vagy sikeres, akkor mindenhol hamar megutálhatnak. Nekem szerencsém volt. Voltam Romániában jó és igaz magyar, és voltam Magyarországon büdös román, és a hátam mögött hallottam, jobb lenne, ha már odébb állnék. Az élet így hozta.”

Jenei amúgy szinte mindenhol sikeres volt, csak a magyarországi szerepvállalása került életrajza fonákjára, hiszen ugyan megnyerte a Kirin Kupát 1993 elején Japánban, előtte fél évvel kikapott Izlandtól (1-2), Eb-selejtezőn, Budapesten.

„Ahogy telik az idő, a magyarok is rájönnek arra, hogy jó és gyors passzokkal lehet eredményt elérni. Kapitányi időszakom alatt én is ezt akartam meghonosítani, megértetni. Aki jól és okosan passzol, többnyire az nyer. A gyorsaságban még fejlődni kell, és nem árt majd figyelembe venni, hogy gólra játsszák a meccseket. Szívből örülnék, ha végre egyszer egy olasz szintű válogatottat tétmeccsen is legyőznénk, nemcsak barátságoson, mint 2007-ben.”

Úgy véli, hogy előbbre lépett a hazai futball, de a gyerek csak nem születik meg. "De valami remény ezekkel az akadémiákkal mindig van. Ezek reményt adhatnak az egész magyar népnek."