Index Vakbarát Hírportál

Kirúgták Urbánt a Vasastól, Vlak jön újra

2012. április 10., kedd 18:07

Urbán Flórián helyett mostantól ismét Marijan Vlak irányítja a labdarúgó OTP Bank Ligában kiesés ellen küzdő Vasas csapatát .

A közlemény szerint a stáb többi tagja változatlanul folytatja munkáját a kerettel, az elsődleges cél pedig az, hogy a jelenleg 15. helyen álló együttes kiharcolja a bennmaradást.

"Az elmúlt napokban több egyeztetésen vagyunk túl, és minden szempontot megvizsgálva arra a következtetésre jutottunk, hogy a bajnokságban hátralévő hét fordulóra a jelenlegi keretet korábban már felkészítő Marijan Vlakot kérjük fel vezetőedzőnek. Holnap Tóth András pályaedző tartja meg az edzést, Marijan Vlak csütörtökön csatlakozik az együtteshez" - közölte az egyesület, hozzátéve: ezúton is köszönik Urbán Flórián munkáját és azt, hogy az elmúlt hónapokban a nehéz körülmények ellenére kitartott a csapat mellett.

A Vasasnál - amelynek a múlt hét óta ismét az anyaegyesület, a Vasas SC a százszázalékos tulajdonosa - a mostani idényben ez már a harmadik trénerváltás: augusztusban Komjáti Andrást Vlak váltotta, majd január közepén a horvát szakember helyére érkezett Urbán, akivel hat meccsen egy győzelem és öt vereség volt a bajnoki mérleg.

Rovatok