Sima mérkőzésen verte az FC Barcelona az Athletic Bilbaót a spanyol kupadöntőben.
A spanyol kupát huszonötször elhódító FC Barcelona a huszonháromszoros győztes Atlhetic Bilbao ellen játszotta utolsó meccsét Pep Guardiola irányítása alatt a Copa Del Rey döntőjében. A katalánok edzőjük búcsúját igyekeztek emlékezetessé tenni, míg a baszk csapat a két hete elbukott Európa Liga-döntő emlékét akarta feledtetni a Vicente Calderónban.
Az Atlético Madrid otthonában viszont a Barcelona olyannyira rárontott megilletődött ellenfelére, hogy a második percben már meg is született az első gól. Egy szöglet után a Bilbao egyik védőjéről Pedro elé pattant a labda, a támadó pedig lapos lövéssel bevette a kaput, így az Európa Liga-döntő után már megint a mérkőzés elején került hátrányba Bielsa csapata. A Barcelona a korai gól után is a baszkokra erőltette akaratát, az első negyedóra után Llorentéék az ellenfél térfelére csak elvétve jutottak el.
A játék összképe hamar egyoldalúvá vált, hogy kérdés csak az volt, hogy mikor lövi a másodikat a Barcelona. Erre sokat nem is kellett várni, Iniesta nagyszerű kiugratása után Messi az ötös sarkáról a kapuba talált, így a huszadik percben kettővel vezettek a katalánok. Gyorsan jött a harmadik is, öt perccel később Pedro már a másodikat lőtte, Xavi legurítása után szépen helyezett a jobb alsó sarokba a tizenhatos vonaláról. A Bilbaónak három bekapott gól kellett, hogy eszméljen, két percben belül háromszor is gólhelyzetet dolgoztak ki a baszkok, ráadásul egy tizenegyesgyanús helyzetben néma maradt a bíró sípja.
A háromgólos előny birtokában visszavett a Barcelona, több teret engedve az Athleticnek, a baszkok viszont sokat nem tudtak kezdeni a helyzettel a folytatásban, képtelenek voltak veszélyes lehetőségeket kialakítani az ellenfél tartalékos védelme ellen. A hátralévő időben már nyugodt mederben folyt a játék, az egyetlen épkézláb Bilbao-lehetőséget Pinto tolta szögletre, majd jöhetett a szünet. Az EL-ben remekelő baszkoknak negyvenöt percük maradt a játék képe alapján valószínűtlen feltámadásra.
Bielsa kettős cserével igyekezett felrázni csapatát, a fordulás utáni rohamok azonban elmaradtak. Az első Athletic lehetőség hat perc múltán jött, Ibai Gomez ugorhatott ki a Barca védői közül, a kifutó Pinto fölött emelni próbált, lövése azonban bőven célt tévesztett. A katalánok nem erőltették a játékot, míg a Bilbaót továbbra is az ötlettelenség és az eredménytelenség jellemezte, így eseménytelenül telt a második félidő első negyedórája.
A következő említésre méltó eseményre a hetvenedig percig kellett várni, Messi tört kapura, de kisodródott helyzetből leadott lövését védte Iraizoz. Az ellaposodó második félidő derekán előbb Guardiola frissített csapatán, Alexis Sanchezt váltotta Keita, majd a másik oldalon Toquero állt be. A folytatásban a Bilbao továbbra is igyekezett, a 76. percben Aurtenetxe fejelhetett tiszta helyzetből, a szépítés viszont ezúttal is elmaradt.
Az utolsó negyedórában a csapatok érezhetően már a befejezést várták, a Barcelona a lehető legkevesebb erőfeszítést fektette a mérkőzésbe, az Athletic Bilbao focistáit pedig láthatóan megviselte, hogy a szezonban második kupadöntőjüket bukták el. Az első huszonöt percben kialakított eredmény már nem változott, így Pep Guardiolát spanyol kupagyőzelemmel búcsúztatták játékosai.