Index Vakbarát Hírportál

Isten helyett traktor hozott, parasztok!

2012. május 26., szombat 10:02

Ha jól oda kell csapni az ellenfél táborának, Magyarországon kifogyhatatlan az ötletes tahóság tárháza. A hétvégi, meglehetősen nagy balhét kiváltó szombathelyi zsidózós transzparens ürügyén összeszedtünk pár klasszikust az utóbbi tizenakárhány évből.

Előzmény: Dániel Pétert, a Horthy-szobrot leöntő úriembert antiszemita felirattal üdvözölték a diósgyőri drukkerek.

Amikor Détári Lajos a Ferencvároshoz került, szerződésben vállalta, hogy szakít az itallal. A piás vonal azonban addig is és azóta is túlságosan magas labda a hazai futballdrukkerek körében. A fradisták a fent látható "Buzi, aki nem iszik" szlogennel álltak ki saját edzőjük mellett.

A debreceniek tavalyi kondás-sorozatának egyik legjobbja kétségtelenül az Újpestnek szóló üzenet volt. Még azt is mondhatnánk rá, hogy aranyos.

Egy Fradi-Újpesten sok cifraság előfordul, a fenti egyszerű, nagyszerű és lényegretörő.

Az összeállításból kiderül, hogy a türhőségben valószínűleg a diósgyőriek viszik a pálmát. Ezzel itt fent a Tiszakécskét fogadták.

Amikor a békéscsabaiak saját csapatuk teljesítményét minősétették, nem is sejtették, hogy a szöveg a fociadós botrány miatt később új értelmet nyer. (Azóta szerencsére kiderült, hogy mégsem lesz fociadó)

Ahhoz képest, hogy általában milyen egy Fradi-MTK, szinte semmi botrányos nem történt a 2009-es bajnokin. Az MLSZ mégis megbüntette a Fradit, mert az ultrák holokausztot tagadtak. A "Nem volt holocaust" felirat mellett a "Milyen 6 millió?" kérdés is többször feltűnt a hazai táborban. Utóbbira másfél millió forint volt a válasz, ugyanis ekkora büntetést kellett fizetnie a Fradinak.

Pontosan nem tudni, melyik tábor tagja a képen látható három fiatalember, annyi biztos, hogy  Diósgyőrben készült (az is lehet, hogy hazaiak). Ha a "Gyűlölünk mindenkit" lényegretörő volt, akkor ez itt nem is tudjuk, micsoda.

Biztosan mindenki emlékszik még Véber György esetére, akinek a diósgyőri Nagy Sándor törte darabokra a lábát. Ez volt talán az első olyan brutális futballsérülés, amin - a technikának köszönhetően - centiméterekről, lassításban szörnyülködhetett az, akinek ilyesmihez van gyomra.  Azóta egyébként külön sport lett minden természetellenesen deformálódott végtagból óriási felhajtást csinálni. A DVTK drukkerei meglovagolták az akkori Dobó Kata reklámot, csak kicsit átírták. "Szia Gyuri, Kata vagyok, van még egy lábad?" Ez már nem egyszerűen tahóság, sokkal magasabb szint annál (képet nem találtunk, a videón 1:41-nél).

Miskolcon a volt edzőnek, Reszeli Soós Istvánnak is üzentek.

Az újpesti drukkerek a lassan mindenkit elérő bundabotrányt is megpróbálták viccesen lereagálni.

Mivel nemzetközi, szavazáson kívül, különdíjat érdemel az újpestiek üzenete a Steaua Bukarest elleni EL-meccs visszavágóján. A "Honnan tudod, hogy cigány vagy? Románul beszélsz." üzenethez hozzátartozik, hogy nem előzmény nélkül jött, ugyanis a románok az első meccsen ezzel a gyalázatos felirattal köszöntötték a magyar drukkereket. Amilyen az adjon Isten, olyan a fogadj Isten.

Biztosan maradt ki olyan az összeállításból, aminek itt lenne a helye. Ha valaki tud ilyenről, írjon bátran erre az mailcímre.

Rovatok