A Debrecen a legtöbb rúgott góllal, a legkevesebbet kapottal, veretlenül nyerte meg a bajnokságot, ami 1966 óta nem sikerült senkinek.

„Egy hét alatt mindent elveszíthettünk volna. Ha nem nyerünk Diósgyőrben, utána elveszítjük a kupadöntőt, majd utána megint bukhattunk volna Győrben. De ehelyett mindent megnyertünk. Hátrányban sem roppantunk meg, és ez nagyon örömteli. Tíz emberrel, a hajrában egyenlítettünk az MTK elleni kupadöntőn, majd amikor Varga Roland vezetést szerzett a Győrnek, fordítani tudtunk. Megvolt a nyugalmunk, az egységünk és az erőnk. Egymást is segítettük. Ez egy nagyon fontos dolog. Bízom benne, hogy a csapatnak van érzékelhető kisugárzása” – mondta a bajnokavatás után az Indexnek Kondás  Elemér, a DVSC edzője. Hozzátette, a szezon elején nem gondolta volna, hogy idáig elérhet ez a korban és rutinban jól összeillő állomány. Szerinte ilyen kiemelkedő eredményben senki sem bízott. 

Pedig a DVSC-nek az elmúlt tíz évben ez volt a hatodik bajnoki címe, 2009 óta pedig harmadszor lettek elsők. A szériából a 2011-es szezon hiányzik. Kondás ennek az utolsó hét meccsére vette át a Lokit Zdenek Scasnytól, és irányítása alatt rögtön öt gólt rúgva nyertek a Vasas elleni első meccsen.

Az edzőt azonnal elfogadták, egy pillanat alatt hiteles lett. Igaz, a bemutatkozó meccsen túl is segített, hogy Debrecen speciális közeg, a helyi kötődésű szakember mindig előnnyel indul, Kondás pedig évtizedes múlttal bír a DVSC-nél: edzősködött az utánpótlásnál, az NB-II-es és az NB-III-as csapatnál is, másodedzőként pedig az elsőosztálynál is dolgozott.

Elődje munkájáról nem akart beszélni, de azt állítja, tudta, miért nem működött úgy a csapat a sok jó játékossal, ahogy kellett volna, miközben nyilvánvaló volt, hogy futballozni egyikük sem felejtett el.

„Nem tudom, hogy a helyi kötődésűek miért sikeresebbek. Annyi biztos, sokat számít a családias, bensőséges hangulat mellett, hogy ismerjük a játékosokat, előttünk nőnek fel, pontosan tudjuk, milyen képzést kaptak fiatalon, így tudjuk, mit várhatunk el tőlük. A saját munkánkat degradálnánk le, ha nem bíznánk bennük, nem adnánk meg nekik a lehetőséget. Tudjuk, mit hozhatunk ki belőlük, mire számíthatunk, ha bekerülnek a felnőtt csapatba. A próbajátékosoknál, külföldiekkel nincs meg ez az évekre visszanyúló kapcsolat. Viszonylag rövid idő alatt kell eldöntenünk, mire képesek, és a kép olykor csalóka. Boudla igazolása nagy siker, de mondhatnék olyan neveket, akik elmaradtak attól a teljesítménytől, amit előzetesen vártunk tőlük. Ez a kockázat nincs meg Korhutban, Bódiban, Nagy Zoliban.”

Debrecenből nem szoktak fiatalon távozni

Debrecenben évek óta jól működik a kiválasztás, hiszen akadémiai feltételek nélkül is folyamatosan válogatottak kerülnek ki a városból. A fejlődés a lépcsőzetes versenyeztetés miatt adott. Rudolf Gergely és Varga József is volt az NB III.-as csapat tagja két évvel válogatottbeli bemutatkozásuk előtt. Ha kitűnik egy fiatal, de még nem tudja megugrani az élvonal szintjét, akkor is kap játéklehetőséget, de csak a második vagy a harmadik vonalban. Debrecenből nem is szoktak fiatalon távozni, előbb a klub profitál tehetségükből.

„A folytonosság kétségkívül megvan, vannak jó nevelőedzők, akik elégedettek azzal, hogy nevelnek, nem akarnak feljebb lépni, de áldozatosan és alázattal végzik a munkájukat. Szurkolóinknak is nagyon fontos, hogy kötődésük legyen a játékosoknak, jobban elfogadják őket, többen mennek ki a meccsekre” – mondta Kondás .

Szerinte mostanra a hazai élvonal legkarakteresebb csapata lett az övék. De az első osztálynál már a csapat csinálja meg az edzőt, nem pedig fordítva. „A kölcsönhatás persze értelemszerű, szerintem a csapaton látszania kell az edző mentalitásának, legyen tartása, ereje".

Most mi lesz?

Bármennyire is közhelyszerű, mindig csak a következő meccsre készültek, különben szerinte nem jutnak semmire. „Elbuktunk volna, ha azt számolgatjuk, hogy már öt vagy hat vagy hét meccset megnyertünk, és akkor most mi lesz. Rövid értékelés minden meccsünk után volt, de hosszan nem elemeztünk. Még a télen sem. Pedig a télen már azt mondták mindenfelé, hogy ezt a bajnokságot csak mi veszíthetjük el."

A játékosok személyiségével szakemberek foglalkoztak, mert ezt a nyomást és stresszt nem könnyű elviselni. „A Győr is megroppant a Fradi-pályán, a nagy lehetőség kapujában, amikor átvehette volna a vezetést. Idegenben játszottuk a nagy rangadókat, otthon a tutikat, bár gyűlölöm ezt a szót. Azokat a meccseket is meg kellett nyernünk. És meg is nyertük. Még úgyis, hogy fontos büntetőt rontottunk, de a BL-döntő igazolta, fontos büntetőt a legjobbak is tudnak rossz helyre lőni.”

A munkához a nyugodt tulajdonosi háttér továbbra is adott: „Szima Gábor minden feltételt megteremtett". Kondás szerint jó, hogy  „itt nem az edző, hanem a klub igazol. Ezek a hosszú távú érdekek a legfontosabbak, mert egy edző elmehet, de a játékos ottmarad. Nyilván vannak olyan csapatok a hazai mezőnyben is, ahol jobban lehet keresni. Tudom, hogy így van. Mégis jönnek ide a játékosok, mert itt megvan az a hiteles közeg, amibe talán a nemzetközi eredmények is kódolva vannak. És hát ezernyi példa van, egy nemzetközi meccseken edződött csapatból sokkal könnyebb külföldre igazolni, mert azok a meccsek igazi értékmérők. És persze ha egy tehetséges, fiatal játékos stabil taggá válik, teljesítményéhez mérten bármikor emelkedhet a fizetése, nem számít, milyen összeget írt alá korábban.”

Persze kérdés, mire elég a hazai siker a Bajnokok Ligájában. „A BL-hez marha nagy szerencse kellett 2009-ben. Most kiemeltek vagyunk, ez egy nagy esély az első fordulóra. Bár nem játszhatunk a saját pályánkon, ami jelentős hátrány. A szerencse most is nagyon fontos, igaz vannak már a BL-ben, EL-ben edződött játékosaink, akik természetesen szeretnének újabb nagy és fontos győzelmeket, alig várják már a sorsolást.”

És mit jelent, hogy immár ő is bajnokságra vezetett egy csapatot? „Vannak barátaim, akik azonnal rám szólnának, ha kelleténél nagyobb önbizalom látszana rajtam. Ők rögtön megnyomnák a vészcsengőt. Bennük hiszek, és visszajelzésükben, hogy ugyanolyan ember maradtam, mint egy éve. Azt szoktam mondani, olyan kevés az a hátralévő idő, az a negyven-ötven év, hogy felesleges megváltozni” – mondja a 49 éves szakember.

Egyébként sem tudja, hogy családjára vagy csapatára büszkébb-e. „A kisebbik lányom, Kata elismert modell Amerikában, a nagyobbik most kezdi a fitneszmodellkedést. A fiam focizik. A nyugodt hátteret pedig a feleségem biztosítja. Nekem is kellett már valami eredmény”.