Baselben, a Videoton Európa Liga-meccse előtt azt mondta, hosszú idő után először nem érzi a meccslázat. November huszonkettedikén viszont biztosan fogja, mert a Genk ellen már a továbbjutás lesz a tét. Ha nyer a Vidi, biztosan megéli a kupatavaszt, mint önnel 1985-ben.

Svájcban úgy voltam vele, ha egy pontot fogunk, az a Jóisten ajándéka. A Basel ugyanis jobb és erősebb csapat a miénknél, ezért is hatalmas bravúr, hogy legyőztük őket Fehérváron. Azért az nem lehet soha véletlen, hogy idegenben 15-1-es szögletarányt tud valaki elérni. A Genk ellen más lesz a helyzet, mert akkor tényleg egy óriási bravúrt érhetünk el, és kézzel fogható lesz a feszültség.

Lát párhuzamot, a huszonhét évvel ezelőtti és a jelenlegi menetelés között?

Nagyon sokat. Az én csapatomnak is az egységben, egymás gondolatának tökéletes ismeretében volt az ereje, tűzbe mentek volna egymásért a srácok, ami megsokszorozza az erőt. Akkor a magyar labdarúgás megítélése jobb volt, de a Videotont szinte alig ismerték. Akkor még csak Disztl Peti volt a válogatottban, mások nem, nem is lehetett komoly respektünk külföldön. Fizikailag nagyon jól felkészültünk a szezonra, ez volt az alapterv. És hát akkor is nagyon sokat védekeztünk. Az évek megszépíthetik a múltat, de nekem a kispadon más célom nem lehetett, minthogy ne kapjunk gólt. Két vagy három meccsen látványosan és ihletetten játszottunk, de általában hasznosan és fegyelmezetten védekeztünk. Nem tragédia, ha nem nyerünk, de gólt lehetőleg ne kapjunk, ez volt a filozófiánk.

Ezt nem csak udvariasságból, és Sousa miatt mondja?

A valóságot mondtam. Rögtön az első meccsen a Dukla ellen, Sóstón, a csehszlovák válogatott csatára, Urban kicselezte Disztlt, de valamiért nem az üres kapu közepébe akart gurítani, hanem helyezte, és a kapufáról kipattant a labda. Nyertünk 1-0-ra, pedig ha 1-1, sokkal nehezebben jutunk tovább, mert így is csak Koszta Jani félelmetes kapusbravúrjaival sikerült a továbbjutás és a 0-0 elérése. Persze a PSG, vagy a Partizan, no meg a Real látványos legyőzése maradt meg mindenkiben, de azért Manchesterben ki sem jöttünk a tizenhatosunkról, hatalmas nyomás alatt játszottunk. Már a sorsolás után azt mondtam a fiúknak, csak tizenegyesekkel mehetünk tovább. Akkor itt van egy újabb párhuzam, mert szerintem Sousa is hasonlóan gondolkodott a Trabzon-meccs előtt. Úgy látta, hogy más esélyünk nincs. Saját csapatának képességeit egyébként hibátlanul mérte fel. Nem akart sem több lenni, sem többnek látszani, mint ami.

Mi győzte meg, amikor tárgyalt vele?

A futballról alkotott felfogása, a szemlélete, a filozófiája. A német edző, akivel szintén tárgyaltam, gyakran átadta a szót segédjének. Paulo egyszer sem. Meg nyilván arra is gondoltam, hogy a portugál habitus közelebb áll a magyarhoz, mint a német. Ha egy német csapatot látunk, az első perctől az utolsóig nagy intenzitással játszanak, mert úgy nevelték őket. Ehhez mi nem vagyunk elég jók, ehhez németnek kell lenni.

Az is közrejátszott Sousa szerződtetésében, hogy BL-győztes edzőktől tanult? Marcello Lippi vagy Ottmar Hitzfeld közelében lenni önmagában elég, ha pedig valaki nyitott szemmel jár, csak ragadhat rá.

Velem is így történt. Csak én még Bukovi Mártontól tanultam, igaz, sokszor nem tudatosan. Ha valaki befogadó, önkéntelenül is sokat tanul, egyszerűen rárakódik a tudás, csak akkor még tapasztalatnak hívja. Aztán hogy ezt hogyan formálja, hogyan alakítja magában, az a saját dolga. Meggyőződésem, Sousa nagyon jól raktározott, és nagyon sok esetben ki fogja segíteni egy-egy élethelyzetben, hogy esetleg mi történt a Juventusnál, a Dortmundnál vagy még korábban. De ennél döntőbb volt az a filozófia és lelkesedés, ami sugárzott belőle.

Már most, a területvédekezés oktatásánál is kiderült, mi mindent raktározott?

Biztos vagyok benne. A játékosokat pedig kiválasztotta magának, a védelmet ő hozta, az előtte lévő szűrőket később találta meg, de az eredmények őt igazolták, nem is kell semmit hozzátennem. Egyre többen játsszák a hazai élvonalban azt a védekezést, amit először ő próbált ki.

A habitusával nemcsak követőket, ellendrukkereket is szerzett.

Elfogadtam a jellemét is, együtt él a játékkal. Ilyen ember. Még mindig pályakezdő edző, pár év múlva már lehet, hogy megváltozik, higgadtabb lesz. Bár sokan félreértik, amikor felpattan, akkor általában a saját játékosával van baja, nem a bírókkal.

Mit gondol, mi az oka annak, hogy eddig csak egyszer volt pánikban?

Én egyszer sem láttam rajta. Ha a genki meccsre gondol, szerintem ott sem volt. Kinyíltunk, kaptunk hármat, de az is tudatos volt. A magabiztosságát biztosan táplálja, hogy nagyszerűen felkészül az ellenfélből, és nem tudják meglepni. Sokszor nem tudtak ellenünk mit kezdeni, tanácstalanok lettek az ellenfelek.

Nem fájt a több mint egy évtized, amikor nem volt benne a magyar futballban?

Nem kívántam benne lenni. 92-ben eljöttem Újpestről – jóllehet, már kész volt az új szerződésem -, mert már akkor megjelentek azok a hitelességüket mindenáron alpakaöltönnyel erősítő emberek, akiknek a futball csak másodlagos volt. A pénzmosáshoz pedig nem voltam jó alany, világ életemben becsületes voltam. De nemcsak a szélhámosok megjelenése nem tetszett, az egész légkör, ami körülvette akkoriban a játékot.

Mire gondol?

Az utolsó újpesti edzések egyike után, június elején egyszer csak hatalmas nevetést hallottam az öltözőből. Küldtem a segítőmet, nézze már meg mi történt odabent, mire fel ez a fenenagy jókedv. Annak örültek, hogy Izland berúgta a második gólt, Jenei válogatottja pedig kikapott az Európa-bajnoki selejtezőn. Nem akartam elhinni. Na akkor bementem. Kikeltem magamból. Őszintén mondom, az a hahotázás nagyon fájt. Nagyon keményen, kegyetlenül kiosztottam őket. Mit gondoltok, attól nektek jobb lesz, ha a válogatottat megverik? Ha gyenge a válogatott, akkor a klubfoci szerintetek jobb lesz? Nem függ össze a kettő? Abba a tányérba szartok, amiből esztek? Nem fogtam vissza magam. És sokáig nem láttam értelmét a visszatérésnek. Külföldre már nem hívtak, amikor még mehettem volna, és a Düsseldorf nagyon sok pénzt ígért értem, akkor nem mehettem, nem engedtek. Ha nem a miniszterelnök úr kér, valószínűleg, már sohasem veszek részt aktívan a futballban. Az ő kedvéért azonban úgy gondoltam, ha még hasznomat tudják venni, ha még odafigyelnek a tanácsaimra, akkor jövök. A Felcsútnál és a Videotonnál pedig figyelnek rám.

Ez a kapcsolat azóta csak erősödött, rendszeresen egymás mellől nézik a meccseket. Miről beszélgetnek? Orbán Viktor azt mondta Baselben, ő folyamatosan tanul öntől. Mit?

Elmondom neki, mit látok a pályán. Talán néha még azt is, mi miért történik. Mindketten szenvedélyesen szeretjük a futballt, volt már, hogy ő vigasztalt egy vereség után: nem baj, Feri bácsi, ne búslakodjon, a következő meccsen majd összejön. Az is megesett, hogy ő fékezett. Kikelni magamból már nem szoktam, de azért együtt élek a játékkal. A 4-1-es budapesti holland vereség után a miniszterelnök úrral, valamint Csányi Sándor úrral még vagy félórán át beszéltük meg a játékot, mi nem tetszett. A Genk-meccset is biztosan ki fogjuk tárgyalni. Adja Isten, hogy ne vereségről beszéljünk utána, arra gondolni sem merek.